Az én igencsak naiv optimizmusról tanúskodó tanári ambícióim között főhelyen szok szerepelni, hogy bármi is legyen, a diákok ne vegyék észre, éppen mennyire vagyok nyomott és szorongós, de asszem, ma ez kivédhetetlen lesz. Tudja Isten, hogy mi okból, de olyan végtelen kelletlenséggel indulok munkába, hogy arra nincs kifejezés.
Attól persze megpróbálok jó képet vágni az egészhez, de hát nincs mese, meghalt Andersen, igencsak magam alatt vagyok. Ez a hét még nehéz, meg a rákövetkező meg az arra következő is, és tényleg kezdek ledarálódni bennük.
Na akkor ide ehhez egy adag tarkabarkát, ahogy esik, úgy suppan.
Minden nap más - mindennap más 
Dravecz-Matula Zsuzsanna
2017/11/08 at 09:52
Jók ezek a színek együtt, ez remélhetőleg segített a napodon. 🙂
mák
2017/11/08 at 09:53
Vicces módon mire beértem munkába, egészen felvillanyozódtam. 🙂
Zsuzsi
2017/11/08 at 10:18
Hát ez remek! 🙂
mák
2017/11/08 at 10:20
Tulajdonképpen szeretek tanítani, no. 🙂 És a Dunakanyaron át menni munkába sem a legrosszabb forgatókönyv, ami azt illeti.
Zsuzsi
2017/11/08 at 13:13
Ja? Ezt meg tudom érteni. Amely napokon Solymárra megyek varrni, én is értékelem a körülvevő zöldet. 🙂
peony67
2017/11/09 at 09:16
Jó hallani, hogy mire odaértél javult a hangulatod… de egy ilyen szoknyában nem is csoda…. nekem nagyon tetszik.
Gyöngyösi Csilla
2017/11/22 at 07:31
Nem sok blogot olvasok mostanában, de a tied mindig meghozza a kedvem, amikor idejutok. Jók ezek a színek.
mák
2017/11/22 at 22:23
Köszi.