RSS

5/57 – Friday I’m In…

27 okt

(…Shit.) Tegnap estére olyan dekoratívan összement a szar a májjal, hogy erős késztetésem lett leinni magam, de a fejemben lakó józan illető* ellenezte az akciót. Igaza is volt, az alkohol nem megoldás, pluszban még másnapos is lesz tőle az ember, ami rém kellemetlen. Na persze az is rém kellemetlen, mikor fél négykor érkezik a felkukurikú, eszem semmi, dolgom ezer, de nyilván egyik se most éppen, amit meg most végezhetnék, az pofánvágná a kötelező feladataimat. Délután tanítok, délelőtt pedig a szart meg a májat próbálom szétválogatni, mert már megint tele felelősséggel meg kötelezettséggel a padlás. Az Isten verje meg, alig három éve tettem erős fogadalmat arra, hogy jegyezd meg baromarcú, a munkahelyre dolgozni meg fizetésért jár az ember, nem azért, hogy az idióta lojalitási késztetéseit élje ki, ehhez képest megint itt állok fülig egy olyan akcióban, ami egyébről sem szól.

Az eszemsemmi állapotban, mivel nem bírtam visszaaludni, jutyúb-videókat kezdtem letöltögetni az új zenegépeckére**. Egy adott ponton. úgy egy tucat letöltés után, a videokonverter oldal aggódva szólt, hogy elnézést a zavarásért, de izé, biztos vagyok abban, hogy nem vagyok robot? Pár pillanatig gondolkodtam ugyan a válaszon, de aztán végül jobb híján megnyomtam a “nem, nem vagyok robot” gombocskát.

Na de hogy mégse ezzel a búbánatos negativitással fejezzem be a posztot, nesztek egy szám a péntekről, mindenkinek, aki szereti.

* Igen, ilyenek is vannak nálam társbérlőként. Sok más hülye mellett. Ez utóbbi hülyékből ráadásul van olyan is, aki nemigen akarja befogni a pofáját. Szeptemberben még csak egy narrátor dumált a fejemben, most már kettő. Természetesen nincs időm velük foglalkozni. Természetesen ez őket a legkevésbé sem érdekli.

** Muszáj volt újat vennem, a régi 2008 óta szolgált nálam, és mostanra eljutottunk odáig, hogy gerincvelőből kellett működtetnem, mert nem látszott a kijelzőjén semmi, és tényleg csak a kinetikus memóriámra hagyatkozhattam, miszerint kétszer a visszagomb, háromszor a lefelé, play, még kétszer lefelé, play, és akkor az lesz Adele-től a Rolling In The Deep. Mindehhez ráadásul az elmúlt héten az lett a heppje, hogy minden számot automatikusan elkezd újrajátszani, mindaddig, amíg el nem indul tőlük az orrom vére, vagy nem nyomom meg a továbbítógombot.

Persze, béke poraira, kilenc év így is szép idő, tényleg kiszolgálta a kapitulációt a kisöreg, de akkor is, kilenc éve használom, már teljesen hozzám nőtt. Ráadásul épp egy nappal azután, hogy megvettem, indítottam el a legelső blogomat, úgyhogy ha lenne rá késztetésem, ezt most afféle jelnek vehetném az univerzumtól, lövésem sincs, mire.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/10/27 hüvelyk eská, ősz

 

2 responses to “5/57 – Friday I’m In…

  1. Zsuzsi

    2017/10/28 at 09:27

    Jé, ez a kardigán (legalább) két színvariációban is megvan neked! 🙂 (jó, hogy így megírom, különben honnan tudnád…) 😀

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: