RSS

5/17 – Zengés

17 Sze

Az élet szép meg minden, de anélkül ellettem volna, hogy fél háromkor olyan irgalmatlan égzengésre ébredjek, amilyet az ember nem várna szeptember közepén. Nyilván nem tudtam visszaaludni, úgyhogy némi forgolódás után felkeltem, majd a “csakazértis hétvégém van, bmeg” szellemében divattervező műsorokat néztem a YouTube-on, miközben a macskáim valahol a láthatáron túl éppen verték egymást, csak úgy passzióból, hogy ne unatkozzanak.

Aztán eltotyogtam kávét főzni, mert már miért ne, és majdnem szívszélhűdést kaptam, mert a konyha padlóján ott volt valaminek az ökölnyi méretű véres hullája, jézusmáriaszentjózsef, hát ezzel jár, ha az ember ragadozókat enged a lakásába, de mi a nyavalyát ejtettek el ezek a vadállatok, áááá.

Közelebbi vizsgálat során persze kiderült, hogy a vadállatok egy motring piros fonalat ejtettek el, mely természetesen eredetileg a Bűnök Barlangjában volt, úgy tíz méterrel odébb, ráadásul az emeleten, de nekem ott abban a pillanatban tényleg nem volt szükségem kávéra, áááá. És miközben én még mindig gutaütötten szédelegtem a konyhában, Celofán a miheztartás végett lendületesen lehányta a nappaliban az ablakot. Komolyan, ennek a macskának olyan ütemérzéke van, mint egy prímabalerinának. Ezt el is mondtam neki különböző népi motívumokkal díszítve, de le se szarta, vö. ezzel jár, ha az ember ragadozókat enged a lakásába.

Ami a további ragadozókat illeti, a nyakam bal oldalán valami egészen irreális kinézetű dolgot agnoszkáltam, ami feltehetőleg pókcsípés nyoma lehet. Ha nem az, még sose nőtt ki belőlem olyan gonosz ikertestvérem, mint amilyen most készülődik kifele.

Mivel gusztustalan eseményből elég volt mára ennyi, most visszakúszom a Bűnök Barlangjába egy tábla csokival és egy bögre narancsos teával, mert ma még mindig tart a “csakazértis hétvégém van, bmeg”. Sajna, már most érzem, hogy a lelkiismeret nevű sunyi szörnyeteg a fogait polírozza és a körmeit reszelgeti, úgyhogy ha holnap is égzengéssel és fél háromkor kezdődik a nap, nem fogom már olyan világi hívságokkal múlatni a szárnyas időt, mint ma, hanem morogva ugyan, de leadni és előadni valóimmal fogok foglalkozni, egye meg a fene a protestáns munkamorált.

De ha már úgyis ilyen izgalmasan kezdődött a nap, és most is búsan csepeg odakint az eső, legalább legyünk máma olyan vidámak, mint egy mesekönyv-illusztráció a gonosz tornacipős bozorgányról, aki vérengző vadállatokkal él együtt egy büdösnagy kunyhóban.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2017/09/17 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

5 responses to “5/17 – Zengés

  1. Kandikó Éva

    2017/09/17 at 09:22

    nagyon tetszik az összeállítás, ilyenen én is szomorkodnék szívesen vasárnapon 😀

     
  2. Kandikó Éva

    2017/09/17 at 09:22

    akarom mondani: ilyenben.

     
  3. mák

    2017/09/17 at 09:31

    Én nem szomorkodom, csak nagyon nagy mértékben csámcsogós-elégedetten lusta vagyok. 🙂

     
  4. csilla75

    2017/09/17 at 10:33

    Miféle divattervező műsor van a youtubeon?

     
    • mák

      2017/09/17 at 10:36

      Egész rendes gyűjtemény van egzotikusabb Project Runway részekből. Ausztrál, kanadai, koreai, vietnami… 🙂 Plusz egyik nagy kedvencem, a karibi klón, ami Mission Catwalk névre hallgat. Az nagyon szórakoztató.

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: