Kénytelen voltam belátni, hogy körülbelül olyasforma helyzetbe lavíroztam bele magam, mint anno Izabella királynő, aki a legenda szerint fogadalmat tett, hogy addig nem vált inget, amíg a mórokat ki nem picsázzák Granadából. (Ennek egyik bájos divattörténeti következménye, hogy a drappos-szürkésbe hajló piszkossárga színt elegánsan Izabella-sárgának nevezik. Blöe.) Nekem nyilván nincsenek ahhoz hasonlatosan magas ambícióim, hogy törik-szakad befejezzem a Reconquistát, a fürdővizet és az illatos tusfürdőket is jobban szeretem, mint afféle kasztíliai királynők tették, meg aztán annyi rongyom van, mint égen a csillag. Mindemellett be kell vallanom, azt viszont megfogadtam, hogy addig nem festek hajat, amíg be nem fejezem a regényem. Ennélfogva már másfél centi kilátszik a natúr verzióból a tövin, és elég szarul fest ahhoz, hogy még az eddiginél is gyorsabban gépeljek.

Most már szerencsére A nagy Leszámolási Jelenetnél tartok, amikor még egyszer utoljára mindenkinek elkenik kellő alapossággal a száját (hé, mint jeleztem, lektűrt írok, nem a Háború és békét), úgyhogy már belátható távolba került a büdös pipiros pacsmag is, hurrá. Mivel 31-e az általam előirányzott dedlájn, mosni azért muszáj volt a civilizációnak és kultúrának tett engedmény gyanánt, úgyhogy azonmódulag fel is robbant az egész.

Na mindegy, a teraszon gépelni ez is jó lesz. Insalada fritta a la Escorreál!!! mint Don Fülig James mondá előétel-nyelven.