Ma hajnalban háromkor keltem, teljesen spontánul. Három óra tízkor leültem írni odakint a hajnali teraszon. Három harminc körül megjelent a szomszéd lakásból a kilencvenhét éves dédmama, aki általában igen jó állapotban van, de most mindenáron haza akart menni az út túloldalára a szüleihez. Visszatámogattam a szobájába, majd a következő húsz percben megkíséreltük több-kevesebb sikerrel behatárolni térben és időben a világot. (Megjegyezném, én még mindig 2012 októberének végén vagyok a bulinegyedben, tehát én sem a topon.) Három ötven után egy kevéssel hazatértem kies lakunkba, hogy szellemi kimerültségemet kávéval kúráljam, a kelimszőnyeg közepén pedig beleléptem zoknis lábbal egy friss macskahányásba, amit Celofán helyezett el ott ki tudja milyen megfontolásból, de valószínűleg némi bosszú is lehetett a háttérben.

Izélné meg a nyehőce, másoknak még el sem kezdődött a nap, de én már úgy érzem magam, mint akit kétszer ledaráltak.