…nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Egyik kedvenc Jókai-hősöm, Berend Iván mondta magáról, hogy nyolc órát dolgozik munkából, nyolcat szórakozásból. (Az is meg volt húzatva, mint a hősök általában. A hősök hülyék.) Na én is valahogy így. Amikor éppen nem gépelek, akkor is az megy a fejemben, hogy akkor azt mondja iksz, és erre azt feleli ipszilon, ésígytovább.

Ma nem megyek különösebben élményszámba, miként az időjárás se: ő sír, engem meg nyilvánvalóan kezd ledarálni a megfeszített meló, mert akármennyire is élvezet az írás, napi tizenhat órában mégiscsak sok. A két nap, amíg az upici kihúzta a lábam alól a civilizációt, igen tanulságos volt: ezúttal tényleg egy barlangban voltam két napig, hírek meg emberek nélkül, és hiába mentünk le pénteken a városba tengeri herkentyűket enni, és a szerb búcsúban megnézni, hogyan kólóznak a korzón buzukiszóra, attól még mindig a fejembe voltam bezárva, ahol párbeszédek mentek meg minden más hülyeség.

Innentől kezdve még van tíz napom, amit remélhetőleg írással tudok tölteni, remélhetőleg meg is írom az alatt, amit akarok. Most vagy soha, mondogatom magamnak, és ha egy kis szerencsém van, nem is fogok teljesen beledilizni. Harcra fel.