RSS

4/340 – A Nagy Pelenkalázadás

06 aug

Kutya nehéz ám, feleim, mikor éppen a te szárazdajkaságod idején kezdi el a gondjaidra bízott csemete a maga önállósodási törekvéseit. Ez pláne akkor megrázó, ha a nap többi részében egy csodás kis cukorbogyó, aztán esténként öt percre egyszer csak azt látod, hogy folyvást körbeforog a feje, mint az Ördögűzőben a kiscsajnak. Nade hadd regélem el néktek részletesen, mi a lócsicsről van éppen szó.

Pontosan négy nappal ezelőtt vala, hogy Giggü meghirdeté az Úr 2017. évének Nagy Pelenkalázadását, azmely abban álla, hogy esténként fürdés után ordítani kezdett, mint a nádibika, vidd innét kezeidet te némber, varnyúk nézzék csecsebogyónak a szemedet, én nagy vagyok és hős és dicső, és egyedül is fel tudom venni a pelenkámat.

Egy nagy frászt tudod, üvöltő kis töpörtyű, egy nagy frászt.

Harcaink ádáz erővel és durva hangnemben dúltak, én őtet hálátlan kis büdös mókusnyuszinak tituláltam, ő engem nem tudom minek, mert még csak annyit tud adekvát módon használni édes anyanyelvünk terjedelmes szókincséből, hogy kukucs. Na kukucs az nem volt, az tuti. Kergettük egymást körbe a fürdőszobában, mint egy némafilmes szkecsben, az ő kezében egy pelenka, az enyémben egy másik, és nyilvánvalóan én voltam a gyorsabb meg erősebb, de ő volt a hangosabb és vakmerőbb. Hú. Elkaptam, felraktam a pelenkázásra szolgáló kispadra (nyugi, csak térdig ért nekem), ahonnan is ordítva bucskázott le készakarva, miközben szitkokat és átkokat szórt rám babanyelven, aztán mivel olyan ügyesen esett, hogy igyenest rá lapockával a fürdéshez lerúgott szandálkája talpélére, végképp megvolt minden oka az üvöltésre. Én persze eközben, miután megállapítottam, hogy üvölt, de semmi baja, sunyin bepelenkáztam.

Ezen a ponton kezdtem úgy érezni, hogy egy másik mesében vagyok, mint szeretnék: én a bölcs és jóságos király akarok lenni, aki szelíden megleckézteti azt a tenyérbemászó csillagszemű juhászt. (Kuss, én így szállok le a bicikliről, az én mesémben így is lehet.) Ezzel szemben ki lettem én, Darth Vader, a Gonosz Fekete Szörcsögő, nálam az Erő (meg a kézügyesség és a pelenka), nem tarthatsz ki ellenem szedett-vedett flottáddal, te aprócska lázadó söpredék, khhh-khhhh. Hát jó, ha ez van, ezt kell szeretni, elő a fénykardokkal. A Nagy Pelenkalázadás leverésére bevetettem Halálcsillag helyett a Halálszőnyeget, következő állomásunkon már nem használtam pelenkázópadot, fuck da system, bepelenkázlak a fürdőszobaszőnyegre terített törülközőn, onnan nem eshetsz le. A kicsiny rebel scum azonban kifogott rajtam, mert ordítás közben úgy vetette magát hátra homorítva, hogy mind a nyolc ujjam belefájdult, amivel a fejét védtem a koppanástól. A jelek szerint azonban minden áldozatos munkám ellenére az ő feje is kapott belőle, mert újult erővel üvölteni kezdett, én pedig eközben sunyin bepelenkáztam zsibbadt ujjaimmal.

A Csillagok Háborúján túl úgy gondoltam, most már inkább a nagy próféták és stratégák példáját követem, ravasz leszek, mint egy kígyó, és szelíd, mint egy galamb, esetleg fordítva. Ez az egész már túlment minden határon, különösen, hogy a mütyür pontosan úgy viselkedett, mint katonatiszt nagyapám egyik példabeszédében a baka, aki nagy menetelés előtt szöget ver belülről a saját bakancsába. Fenébe is, ezzel a sok önszabotálással végül kárt tesz magában, pedig én szent esküvéssel megfogadtam, hogy a gyermeket egy darabban adom vissza, ahogy megkaptam, és még szíjat se hasítok a hátából. Úgyhogy a Nagy Pelenkalázadás harmadik estéjén fürdés után azonnal szájába nyomtam a fogkeféjét, ami kábé olyan hatással van rá, mint a tikokra az, ha szárnyuk alá dugjuk a fejüket, és amíg azon nyammogott nagy békességgel, én sunyin bepelenkáztam. Nyilván, persze, amikor elvettem tőle a fogkefét, ismét ordítani kezdett. Jó, újratervezés.

A Nagy Pelenkalázadás negyedik estéjén már felkészülten érkeztem. Kiszedtem a gyermeket a kádból, elvettem tőle a gumikacsát, odaadtam a fogkefét, bepelenkáztam a padlón, megmostam a fogát (amit ő csinál a kefével, az leginkább fogzási bulinak fest, rágicsálás nagy elmélyültséggel és bő nyállal), elvettem a fogkefét, és azonnal a kezébe adtam annak a büdös Barinak a rühös kis barátait.

Hm, az a gyanúm, ezzel én vertem szöget a saját bakancsomba. De legalább csend volt és béke. És Röfi mama hét kismalaca és Marci cica meg Macska mama és Tehén meg a fia, Boci meg az összes kis rohadék a tanyáról, és hálistennek az anyja még ma éjjel megérkezik, mielőtt én beledilizek Bariékba..

A ma reggelt 6:13-kor ünnepeltük csicsergéssel és egy figyelmen kívül hagyhatatlan odőrt árasztó pelenkával, úgyhogy már két órája ugribugri van, de most már készül a szomszédban a bundikenyér, nyamnyam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2017/08/06 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: