RSS

4/334 – Mindennapi kenyerünk, zöldségünk és banánunk

31 Júl

Életünk esmég a kaja és az emésztés körül forog, mint általában mindig, amikor pótanyasággal örvendeztet meg a sors. Mára már azt is tudom, milyen képet vág Giggü, mikor nem ízlik neki az étel, amit felszolgáltam. Ebédre megpróbálkoztam a szokásos tört zöldségen felül egy kis pirított darált hús beadagolásával is – hát öcsém, én még nem láttam ilyen négyszögletesre váltott manófejet. Becsületére legyen mondva, olyan méltósággal kezelte a helyzetet, mint Heston Blumenthal, aki szintén végigkóstolgatott mindenféle klasszikus rémkajákat, és nem köpte ki sose, amit én nagyon díjaztam. Nos, Giggü is lenyelte ugyan, ami a szájában volt, de láthatóan az volt a véleménye, háromszor etethetem meg vele ezt a szart: először, utoljára és soha többé. No problem. Még egy-két év, és ő is olyan lelkesedéssel fogja zabálni a paradicsomszószos fasírtkáimat, mint hasonló korában a másik kettő. Én tudok várni. Most is azonnal visszatértem a tört zöldségre magában, a baba meg ismét elégedett volt.

Egyébként, ha már az étkezésnél tartunk, kezd az a benyomásom lenni, hogy a töpörtyű ébren töltött ideje legnagyobb részét evéssel tölti, vagy legalábbis én töltöm az ő ébren töltött ideje nagyját az ő etetésével. Egy szelet kalácsot ujjbegynyi darabokban benyammogni nem két perc. Azt legalább pontosan tudjuk, mikor éhes, mert jelzi: megáll az etetésére rendelt szék mellett, csépeli a karfáját, és crescendóban nyürrög. A délelőttök még csak-csak, de délutánonként bizony tényleg úgy érzem, félóránként kapjuk a jelzést. Ja, és note to self: banánt kell venni. Giggü imádja a banánt, és végtelen csalódottsággal bámulta a kiürült tálkát, mikor elfogyott az utolsó darab. Konkrétan háromszor is megnézte, nem maradt-e véletlenül benne egy kicsi. Úgyhogy ma reggel hatkor én is megnéztem, nem maradt-e a kisbótban banán egy kicsi, de nem. Úgyhogy további expedíciók várhatók.

Ami engem illet (ez végül is az én blogom, tessék velem is foglalkozni, még mielőtt én is csépelni kezdem a szék karfáját) a gyermekcse délutáni alvását kihasználandó elbóbiskoltam egy kicsit, ami piszok nagy hiba volt, mert nem bóbiskolás lett belőle, hanem két és fél óra igazi alvás egyhuzamban, színes-szagos-bonyolult álmokkal és olyan, ébredés utáni félkómás állapottal, hogy alig bírtam kinyitni a bal szemem, és mindennek nekimentem, amíg felevickéltem az emeletre megnézni, mit csinál a gyermek. A gyermek persze már ott ült az ágyikójában, és babanyelven társalgott önmagával, majd szélesen vigyorgott rám. Ezekért a vigyorokért éri meg az összes töketlenkedés meg majrézás meg zöldségtörögetés.

Szőrös gyermekeim ugyan nem vigyorognak rám ilyen édesen, de mostanra nagyjából belenyugodtak, hogy nincs mit tenni, el kell viselni ezt az új háziállatot. Legalább kicsi meg lassú meg nem túl hangos/büdös, meg sokat alszik. (Ez utóbbiért Istennek legyen hála, Giggünek nemcsak jó alvókája van, de óraműszerűen pontos is. Le kell tenni délben meg le kell tenni este nyolckor, és még csak tentebabára sincs igazán szükség. Mondjuk ne kiabáljam el, történhet itt ezen a héten még minden, sőt még annak az ellenkezője is.) Azért Celó élt a véleménynyilvánítás jogával, és gondosan elhelyezett nekem egy boát a kelimszőnyeg mértani középpontjában, nehogy ne vegyem észre.

A tegnap délutáni félkóma egyik várható következménye amúgy az volt, hogy ma hajnalban felkuvikoltam. Így legalább jutott idő önmagam tatarozására is, és öt percen belül nekiesem a lisztesbödönnek, hogy ticinói kenyérkéket süssek őfelségének. Délutánra amúgy lehet, hogy ismét beájulok, de majd legfeljebb alszunk Giggüvel srévizavi, a macskák meg közben hányjanak le, amit csak akarnak.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2017/07/31 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

8 responses to “4/334 – Mindennapi kenyerünk, zöldségünk és banánunk

  1. Kandikó Éva

    2017/07/31 at 13:03

    Ez a boázás kezd lassan nekem is az agyamra menni. Egy héten belül harmadszor mosom az ágytakarót, ami ebben a melegben ugyan úgy szárad, mint a hejder ménkű, ámde minden alkalommal kisebb lesz, mint annak előtte volt, és ezt nem igazán kedvelem.

     
    • mák

      2017/07/31 at 13:33

      Szintén macska? 🙂

       
  2. Gyöngyösi Csilla

    2017/07/31 at 16:22

    Nálunk csak olcsó ikeás szőnyeg van, mert ki győzi állandóan takarítani a szart 4 gyerek és egy macska után 😦

     
    • mák

      2017/07/31 at 16:46

      Nekem ez a kelimszőnyeg kellett a lelkemnek. Aztán kellett a lelkemnek a két macska is. Így jártam, no.

       
  3. kingha fetykó

    2017/07/31 at 19:00

    feldobtad a napomat evvel a szösszenettel 🙂

     
    • mák

      2017/07/31 at 19:02

      Na, a mai napról is lesz majd mit beszámolni, csak várd ki. 🙂

       
  4. Gyöngyösi Csilla

    2017/08/31 at 14:13

    teljesen jogos, bár amióta van egy néni, aki bejár hozzám és takarít, nem szólok egy szót sem. én is szeretnék szép holmikat és még több macskát.

     
    • mák

      2017/08/31 at 14:17

      Atilláné egy áldás. Ha ő nem lenne, ezzel az életstílussal, ami nekünk például idén nyárra kijutott, már ki se látszanánk a koszból.

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: