Mivel ma valószínűleg nem vagyok sok mindenre alkalmas, és jelenleg is nyögdelve hevergélek a kanapén, megpróbálom eladni nektek újdonságként a tegnapi önfotókat, amik Celofán jóvoltából még nem jutottak fel az úgynevezett világhálóra. (Nem, nem másnaposság a bajom, hanem a női lét misztériumai, hogy izélné hegyesre az univerzum.)

Először is le kell szögeznem: olyan régen voltam bármiféle buliban, ami nem középcsoportosok részvételével zajlott, hogy mikor nekiláttam felöltözni, óhatatlanul is olyan cuccokat szedegettem magamra, amelyek egy opcionális Noelke és Szilamérka közös szülinapi zsúrján se ríttak volna ki az általános képből. Mindehhez viszont, izé, be kell vallanom, hogy a szakdolgozatok leadása után megjutalmaztam magam cipőknek vásárlásával. (Szekrényszaporulatos poszt is várható, amennyiben fel tudom majd vakarni magam a kanapéról.) Miután hosszan, ábrándosan és nyálcsorgatva nézegettem a húgomnak vett kis virágos bakancsot, úgy döntöttem, hogy nekem is kell egy, szóval ezzel máris megvolt az alaphang. A két régi póló és némi polármaradék közreműködésével készült, hosszúlábú madárkás felsőt már jó ideje terveztem, hogy összeütöm, pont így és pont ebben a formában, de miután megjelent a házban az enyimé kis virágos bakancs, végképp elodázhatatlan volt az akció. És akkor ehhez még elő a katicákkal is, hadd szóljon.

Tessék, itt egy közelkép is a releváns darabokról, vidulj, gyászos elme.

Kint se festettem (nagyon) másként, mint egy túlkoros középcsoportos.

A buli amúgy nyilván akkortájt kezdett kibontakozni, amikor mi eltotyogtunk az utolsó HÉV irányába, hogy hazajöjjünk falura, és addig is rém decensek voltunk, én például két sör után rátértem az újlipóciai csapvíz fogyasztására. Egyszerűen nem kellett több, no. Vénségünknek mégsem ez volt a legjelentősebb bizonyítéka tegnap este, hanem az, mikor még a bulira menet beugrottunk egy boltba, ahol a kettővel előttünk álló lány rápakolt a futószalagra egy liter gint meg egy nagy csomag mentolos rágógumit, és semmi mást. Mi ránéztünk a Repülő Kutatóval a saját cuccainkra a futószalagon (négy zsemle és egy doboz kávé), aztán megállapítottuk, hogy hell yeah, definitíve megöregedtünk: itt állunk szombat este fél nyolckor, és nem szombat estére vásárolunk, hanem már vasárnap reggelre.