A tanítás mindig tartogat meglepit, tegnap például bementem arra az órámra, amit harmadéveseknek kellett tartanom, ehhez képest csupa másodéves ült bent két roppant tanácstalan harmadévessel, akik enyhe kétségbeeséssel mondták, biztos rossz helyen járnak. Megnyugtattam őket, hogy ők járnak jó helyen, a többi tizenöt az, akinek váratlan a jelenléte. (Persze tudtam, hogy kik lesznek bent, controlfreak tanár néni meg szokja nézni a Neptunban, mivel fog szembesülni az éppen induló félévben.) Mint szinte mindenre, erre az anomáliára is volt persze logikus magyarázat, teljesítendő modulok meg differenciált szakmai ismeretek meg öt lyukas óra meg szabadon választható és az órarendbe éppen beférő tárgyak – én ugyan valószínűleg a büdös életben nem fogom teljes egészében érteni a komplett csikicsukit, de ezúttal nagyjából igen.

Nekem mondjuk teljesen mindegy, hányadévesek néznek rám elveszetten, amikor olyanokat mondok, hogy “interdependencia”, a következő mondatban úgyis mindig megmagyarázom.

Mielőtt teljesen kétségbeesnétek, megnyugtatásotokra közlöm, hogy nem tanítani megyek ebben az ancúgban, emellett pedig ma még egy szekrényszaporulatos poszttal is megörvendeztetlek, ha minden jól megy. Csak türelem.