RSS

4/133 – Szusszanó

11 jan

Énmegmondtam, hogy mindent le fogok adni határidőre, és ez így is volt/lesz, a teremburáját neki. Tegnap megszabadultam két dolgozattól, pénteken megszabadulok a harmadiktól (azt mondjuk személyesen is kell prezentálnom, szóval péntek hajnalban vidám buszhévmetróvonatozás várható Pécsre). A hétvégére pedig majd kiterülök, mint egy naaagy kecskebéka.

Valójában már most is kiterülőben vagyok, nyavalyás módon folyik az orrom, és a hétvége még irgalmatlan messze van (ma szerda, ma szerda, mondogatom magamnak – rohadt nehéz számontartani a napokat vizsgaidőszakban). Mivel holnap megint dolgozatírok, a mai az utolsó olyan nap, amikor megest gatyába rázhatom a lakást. Gatyába is kell, pénteken – azt hiszem, pénteken – megérkeznek húgomék. Nyilván lövésem sincs arról, hányan lesznek, mikor érkeznek ésatöbbi, de alvóhelyre mindenképpen szükségük lesz, azt pedig gyártanom kell, mert például a vendégszobában az ágy mágikusan vonzza azokat a frissen mosott ruhakupacokat, amelyeknek valójában a szekrényben lenne a helye.

A vacsora alapanyaga viszont még mindig nem jön haza magától a boltból, ha füttyentek neki.

4-133

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2017/01/11 hüvelyk eská, tél

 

2 responses to “4/133 – Szusszanó

  1. peony67

    2017/01/11 at 19:37

    A vizsgaidőszakért meg a beadandókért nem irigyellek, a takonykór ügyében totálisan együttérzek, az elmúlt napok nagy kárdése ugyanis az volt, hogy mégis HOL A FRANCBAN FÉR EL ENNYI TAKONY AZ EMBER FEJÉBEN???A kamaszgyerek néha jó a háznál, pl elég kétségbeesetten néz rád, ha újabb, lehetőleg más városban meghirdetett egyetemi akármin töröd a fejed… és, ilyenkor, (takonykór plusz mínusz nagyonsok fok) el lehet küldeni a boltba…
    Kitartást, és gyógyulj!

     
    • mák

      2017/01/11 at 19:47

      Köszi, dolgozom rajta. 🙂

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: