Ma reggeltől estig dolgozatokat írok. Az Úr legyen hozzám irgalmas, de ahhoz még inkább, aki majd elolvassa. (Az egyiknél az volt a műfaji megjelölés, hogy “írásbeli produktum” – az első változatban megemlékeztem Szerjozsáról, aki bárhogy akarta összerakni a traktoralkatrészeket, mindig Kalasnyikov lett belőle, valamint leszögeztem, hogy amit írok, esszé lesz, mert produktumot óhajtanak, és ha én produkálni akarom magam, abból mindig esszé lesz vagy kötényruha. Ez persze így nyilván nem maradhat – a tudományos élet a színes harisnyáimra még csak-csak fel van készülve, de a humoromra semmiképp.)

Ha már produkálásról esett szó, a bőröm is lendületbe jött, és ennek nem Kalasnyikov az eredménye vagy kötényruha, hanem egy brobdignagi méretű pattanás a bal orcámon. Komolyan, mintha csak egy gonosz ikertestvérem akarna kiszületni a pofámból, ami végül is nem lenne a legrosszabb forgatókönyv, mert odaültethetném dolgozatot írni, ha már én ilyen gyáva kukac vagyok, és nem merem megcsillogtatni humorcseppjeimet a beadandóknál.

Mindezzel semminemű összefüggésben eldöntöttem, hogy a ruházkodásban kék hetet tartok csak úgy, mert mostanság folyton pirosakat meg annak rokonszíneit hordom, a kék holmik meg ott aszalódnak a szekrényben. Tömegével.

Most pedig, hogy nektek se legyen annyira jó, tessék, így nézek én ki máma reggel hajmosás után, teljes gyűrött és sminkeletlen szépségemben. Remélem, értékelitek, hogy milyen alapos munkát végzek máskor az arcom összerakásában.