Én ugyan roppantul meg vagyok győződve az oktatás nélkülözhetetlenségéről, de azért vannak alkalmak, amikor felmerülnek bennem néminemű kétségek. Ma például délután negyed kettőtől negyed hatig tanítok olyan levelezősöket, akiknek reggel fél kilenc óta gyalulják az agyát fejlődéslélektannal, ráadásul óvodapedagógusokat pedagógiatörténetre, aminek az abszolválása nélkül ugyan nehéz elképzelni egy pedagógust, de ami mégiscsak oly mértékben iskolacentrikus diszciplína, hogy a 19. századig nincs is benne egy mukk se az intézményes kisgyermeknevelésről. És én még csak Luthernél és az ő iskolareformeri ambícióinál tartok.

Hja, innen szép nyerni.

Mindehhez meg a hajam is felrobbant. Na akkor sapkát neki, hadd legyen lelapulva és felrobbanva.