RSS

4/72 – A megmaradás elve

11 nov

Az állandó ide-oda mászkálás lehet az oka, de az éjjel álmomban gyerekkorom helyszínei között bolyongtam fel-alá felnőttként, minden átalakult, más volt vagy sose létezett, nagyanyáim házaiban újgazdagok buliztak, én meg a valahol ottfelejtett pénztárcámat, bérletemet meg laptopomat keresgéltem, amikről nem tudtam, melyik helyszínen találom meg, nem is találtam meg sehol. Közben felébredtem hajnalban, aztán nagy nehezen visszaaludtam, és visszaalvás után folytatódott ugyanaz, amíg végre ki nem nyitottam reggel nyolckor a csipámat, és a Repülő Kutató azzal köszöntött, hogy meghalt Leonard Cohen.

A pénztárcám, laptopom és bérletem megvan, a gyerekkorom helyszínei is megvannak valamilyen formában (bár mind a másé), Leonard Cohen meg – hát ja, ő is megmarad. Nekem viszont el kell mennem macskakajáért, mert a muszikák dobozának már csak az alján kotyog néhány szem, és ha már úgyis nyomottka vagyok én is meg az időjárás is, felveszem azt a cipőt, amit anyósomtól kaptam szülinapomra, és mostanáig tartogattam egy olyan alkalomra, amikor nekem-új holmikra meg táncoló bordó lakkcipőkre lesz szükségem. Gyanítom, ma van ennek a napja.

4-72a

Mielőtt viszont azt hinnétek, hogy totális világvége-hangulatom van – egy frászt. Elővettem a piros kabátot, abban meg mindig minden jobb.

4-72b

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2016/11/11 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

10 responses to “4/72 – A megmaradás elve

  1. kingha

    2016/11/11 at 11:05

    egyetértek. de nincs piros kabátom …

     
    • mák

      2016/11/11 at 11:07

      Sürgősen szerezni kell egyet.

       
  2. adele1014

    2016/11/12 at 09:19

    Szép a cipő! (A szett sem piskóta! Nem kizárt, hogy aki találkozik veled az utcán, némileg derósebben folytatja a napját. Hja, az öltözet befolyásol, hat. Nem véletlenül regulázták a viseletet. Ma dresskód, és mit ne viseljünk 40 év és kiló felett címen virágzik.)

     
    • mák

      2016/11/12 at 09:55

      Mindenki feketében volt, direkt néztem… (Egyetlen nőn volt zöld kabát lila sállal, azt értékeltem.)

       
      • adele1014

        2016/11/12 at 10:28

        Ööööö… nekem is sötétkék, illetve fekete kabátom van… illetve egy fehér hosszú pufi, de azt már kiselejtezném.

         
        • mák

          2016/11/12 at 10:41

          Egy időben nekem se volt más, de úgy döntöttem, télikabátból is szükségem van színesekre. 🙂

           
  3. peony67

    2016/11/12 at 15:46

    Aj, ajjajajj…. hogy magát Cohet idézzem 🙂 Ezzel a cipővel én is szemezek egy ideje, de egyelőre még sikerül lebeszélnem magam róla, de kérdés, hogy ez az állapot meddig tart…Nem szeretem a feketét, egy fekete kabátom van, igaz annak meg olyan a fazonja, hogy már több ruhboltos le akarta szedni rólam, pedig 3 éve vettem egy turiban. Bár így is jobban bírnám, ha lila lenne. Vagy piros.

     
    • mák

      2016/11/12 at 16:30

      A cipő kényelmes, de nem ilyen időre való, piszkosul csúszik.

       
      • peony67

        2016/11/12 at 17:12

        Köszi, ezt jó tudni…

         
        • mák

          2016/11/12 at 17:52

          Mondjuk én két macskaköves város között ingázom, szóval lehet, hogy aszfalton mégse, de tegnap úgy tipegtem hazafelé, miközben mindenféle nyálkák potyogtak az égből, mint egy tojógalamb.

           

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: