A takarítás veszélyes üzem, főként ha közben másutt jár az ember esze. Nekem például az is sikerült, hogy a fürdőszoba pucolása közben mélán belenyúljak egy borotvába, és ugyan nem lettem teljesen kripli, de a bal hüvelykujjamról eléggé használhatatlan ujjlenyomatot tudnának begyűjteni még egy ideig, és nyilván ilyenkor derül ki az is, mi mindenhez nélkülözhetetlen a bal hüvelykujjam. A takarítás emellett teljesen fölösleges munka is, ha van az embernek két macskája: a szőnyeg máris úgy fest, mintha két hete lett volna rajta kimerítően alapos porszívózás, nem pedig tegnap. (Hányni még senki se hányt rá, ezért roppantul hálás vagyok, de várjuk ki a végét. Poci például kifejezetten felháborodott, hogy kidobtam a dobozáról lecsócsált és szétköpködött kartondarabkákat, úgyhogy nekilátott újratermelni a szívének oly kedves készletet. Abból a dobozból nem marad semmi, ha így folytatja.) Mindehhez ma hazatér bolyongásaiból a Repülő Kutató is, aki ilyenkor a még éppen üres vízszintes felületeket is be szokta teríteni mindenféle himmihummival, főként papíralapúval.

Aannyira, de aaannyira szeretem azokat a melókat, amelyeknek csak akkor van látszatja, ha nem csinálod meg, és egyébként is más feladatok elől viszik el az értékes időt. Na mindegy, elmentem a piacra, bár ma igazából ahhoz sincs kedvem. Kötelességtudat, kérem, kötelességtudat.