Hajnalban a Repülő Kutató elrobogott társadalomtudományi táborozni, vasárnapig oda lesz. Jobb ötletem nem lévén, indulás előtt megkérdeztem tőle háromszor is, nála van-e minden, amire szüksége lehet, aztán érzelmesen utána integettem, pápuszi. Éhenhalni biztos nem fog, pakoltam neki mentás-zöldborsós marinált zöldbabot meg narancsos édesköménysalátát meg egy tepsi pissaladiere-t. (Az első e olyan kis hanyattbukott ékezettel van ellátva, accent grave, biztos van rá valahol egy ravasz billentyűkombináció, de lusta vagyok kikeresni.) Ezekkel múlattam tegnap a teljes délutánt, hát ajánlom neki, hogy megegye.

Most kicsikét magányosan érzem magam, ami meglehetősen röhejes a maga a módján. A postaládámban mostanság akkora forgalom van, mint a 11-es úton vasárnap délután, ez a két hülye mókusnyuszi is itt fogja verni egymást gurrogva a nappali közepén minden adandó alkalommal, holnap délelőtt lángoskelesztési szaktanácsadó leszek anyósomnál, aztán meg a Repülő Kutató, mint nevéből is kikövetkeztethető, úgyis folyton elrepül valahová a vakvilágba, ezt igazán megszokhattam. De hát nem tehetek róla, no, most tényleg egyedül érzem magam. Egy kicsit.

A betűk és szavak viszont, hehe, mindig kéznél meg fejnél vannak. És a papagájos ruhadarabok is.

A macskákra viszont, úgy tűnik, egyelőre nem számíthatok.