Tegnap a sárga durung szandál kiválóan teljesített, már legalábbis annyira, amennyi elvárható egy nyolccentis sarkú és fatalpú szandáltól – egészen vidáman végigtopogtam benne öt órát, de azért elégedett sóhajjal húztam le, mikor hazaértem.

A fogaim, különösen a mellettük lévő úgynevezett tasakok viszont sajnos nem teljesítettek annyira jól, mint szerettem volna: ugyan miután végigszurkálták a komplett pofámat, megnyugtattak, hogy jelentősen javult a helyzet, és most már egészen ügyesen mosok fogat, de azért, hja, de azért. Valamikor ősszel újabb küret várható, hát mit ne mondjak, nem dobott fel a gondolat. Őszintén, annyira beleszontyolodtam, hogy kitotyogtam a parodontológustól, aztán betotyogtam egy turkálóba. Ennélfogva most van egy ilyen ruhám is, ni. (Többek között. Ha már lúd, legyen döglött, az istókját neki.)

Ma amúgy ismét a hülyeség, marhaság és csomagolás napja van, merthogy idén egész nyáron egyetlen “elmegyünk együtt valahová néhány napra” programunk van a Repülő Kutatóval, a Bor, mámor, Bénye fesztivál, és az holnap kezdődik. Mivel piszok gyorsan elkapkodtak minden szálláshelyet a körzetben, gondoltunk egy merészet és nagyot, és sátorral megyünk, viszont megegyeztünk abban, hogy öregek vagyunk mi már ehhez, úgyhogy felfújható ágyat is viszünk. ’99-ben teljesen elbűvölt, amikor a Prága melletti Drusus kempingbe megérkeztek a holland nyugdíjasok a kis lakókocsival, aztán rögtön kirakták az ablakba a muskátlit – mi még itt nem tartunk, de azért mindenféle kényelmi berendezéseket pakolok fel magunknak, párnát, szőnyeget meg egyéb izé. Emellett jó magyarus módra kaját is csomagolunk, mert ugyan lesz ott mindenféle gourmet zabálnivaló, de azért az ember saját otthonról vitt rántotthúsa a biztos. (Rántotthús egy fenét, szezámmagos hideg hajdinatészta meg fetás-bazsalikomos céklakrém meg házi zsemle lesz ebből. Meg házi sósropi. Borfesztiválra megyünk, végül is.) Amúgy érdekes, hogy már két éve van autónk, de én még mindig azzal a gondolattal csomagolok, hogy “jaj, hogyan fogjuk ezt elcipelni”. Még szoknom kell, hogy ott a seggünk alatt Emese, és ő majd csak megbirkózik a feladattal, én továbbra is gyalogbékaként definiálom magam, akinek biztos a hátán kell majd hurcolnia a dolgokat, ha lerobban alatta a vonat/busz/akármi.

Természetesen ruhákat is viszek, és a következő négy napra igen ellentmondásos információkat szórnak ránk a meteorológiai tájékoztatók, úgyhogy megpróbálok lényegében mindenre felkészülni, Emese majd csak elviszi meg visszahozza. Holnap meglátjátok.