RSS

3/334 – Mink falun

30 Júl

Tegnap a különleges világnap tiszteletére úgy elaludtam délután, mint akit főbevertek, és úgy ébredtem, mint akit álmában egy húsdarálón is átengedtek. A nyári délutáni alvás egy gyilkos. Két kávé kellett ahhoz, hogy legalább részlegesen magamhoz térjek, pedig én csak reggel szoktam kávézni. Utána ráadásul még elmentünk vacsorázni a szentendrei Hajósinasba, mert most már két falunyira sem kell elkirándulnunk Dunabogdányig, házhoz jött az étterem, pontosabban három utcányira tőlünk. A kaja most is remek volt, úgyhogy ha kedvelitek a balkáni ételeket meg az olyan érdekességeket, mint a hallal töltött káposzta és a vadhúsburger, soxeretettel ajánlom. Itt ebben a faluban erős hajlama van bedőlni minden olyan helynek, ami nem a főtéren vagy a korzón van, és/vagy nem turistavályúként funkcionál, szóval szánjatok meg minket nyavalyásokat, akik már megérték, hogy rájuk döglik egy fél tucat izgalmasabb hely, ahová szívesen jártak.

Mivel a vacsora végeztével még csak fél tíz volt, és igazán ránkfért, hogy lesétáljunk pár kalóriát a gjuvecsből meg a vadhúsburgerből, tettünk egy kört a város lakottabb részein. A remény hal meg utoljára, végül is péntek este volt, és kirakóvásárokkal meg nyári teátrummal meg effélékkel van tele errefelé minden nyári hétvége. Nos, a Dunakorzón még volt némi mozgás, de a Dumtsán már vége a kirakóvásárnak, és néhány kiülős hely kivételével épp olyan kihalt volt az egész kóceráj, mint amikor a vágómunka diadalaként a jövendő áldozatot kergették végig háromszor is ugyanazon a sikátoron a Maigret csapdát állít legújabb feldolgozásában. (A “lerobbant montmartre-i éjszaka” jeleneteit itt forgatták.)

A genius loci ránk is hat, kezdünk tényleg afféle falusi remetévé válni, vagy legalábbis Mindenváró Ádámmá, ha még emlékeztek rá, ki ő és hol van és mit akar. Ma délután megérkezik Poett biciklin egy mikrokord kötényruhával, aminek levesszük a szabásmintáját, hogy legyen neki majd belőle sok kötényruha ugyanazzal a szabásmintával. (Ez bizonyos mértékig megnyugtat, mert ezek szerint nem csak én vagyok belepistulva bizonyos szabásmintákba.) Némi késéssel megérkezik majd Poett férje is, mert ugyebár tőle nem várhatjuk el, hogy mikrokord kötényruhák szabásmintái iránt érdeklődjön. Mindenesetre délután két vendégünk is lesz hirtelen, és én ugyan azzal nyugtattam meg őket, hogy majd csak eléjük vágunk valami rágcsálnivalót a teraszon, de a Repülő Kutató már tegnap este elkezdett főzni.

Mivel megígértem a teraszt, de ott horribilis állapotok uralkodnak, ideje elővennem a seprűt, és összeraknom a ruhaszárítókat. De előbb piac.

3.334

A piac tiszteletére felvettem a múltkori szekrényszaporulatos poszt azon szürke batikolt ruháját, amiben én ugyan igenigen Bögyös Macának érzem magam, ráadásul akkorának, mint egy ól avagy víztartály, de ki akartam próbálni, tényleg ez-e a helyzet, mielőtt szétvágom a fenébe. Véleményt kérek.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2016/07/30 hüvelyk eská, nyár

 

4 responses to “3/334 – Mink falun

  1. kandikó

    2016/07/30 at 07:08

    Ne váGDP el, ki, fel. Jó ez.

     
  2. adele1014

    2016/07/30 at 07:34

    Ne vágd szét! Rögtön szemet szúrt, milyen jó az összeállítás. Elképzellek, ahogy végigvágtatsz Szentendre utcáin, a hajad pedig lobog utánad. Kék asszony.

     
  3. mák

    2016/07/30 at 07:53

    Oké, engem könnyű meggyőzni. 🙂 Némi munkát azért így is bele kell fektetnem, a mellrésznek helyenként kilazult a gumírozása, úgyhogy óvatos duhajként két biztosítótűt is alkalmaztam az öltözékhez, nehogy ott maradjak félmeztelenül a paradicsomok között.

     
  4. kingha

    2016/08/01 at 08:59

    vágd. addig is alkotsz 😛

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: