Azt nem hittem volna, hogy bőgni is fogok. Szerencsére nem a fogorvosnál bőgtem, amikor több percnyi ráncigálással kiszedték a fogamat, hanem délután otthon, amikorra kiment a zsibbasztó injekció hatása, én meg ott feküdtem az oldalamon, folyt a nyálam, és nagyon jól tudtam, hogy két hete ettem meg az utolsó két Cataflamot. Mázlimra a modern technika jóvoltából azonnal tudtam konzultálni a Repülő Kutatóval (a társalgás rám eső részét káromkodással, vonyítással és hisztivel oldottam meg, mi mással), aki felvilágosított arról, hová tette a hazahozott gyógyszereket.

Ah, öröm, ah, bódottá. Az egyik pillanatban még összekuporodva bőgök, és ököllel maszatolom a könnyeimet, negyedórával később pedig megérkezik Ibubeta 400 Akut, rárúgja az ajtót a kocsmára, és mint egy Rejtő-hős, az összes állástalan rakodómunkást kihajigálja az ablakon. Na persze Ibubeta 400 Akut két és fél órával később éppoly sportosan távozott, mint ahogyan érkezett, de akkor is, két és fél óra fájdalom nélkül – már tudom, hogyan lehet rákattanni a fájdalomcsillapítókra. (Nem vettem be újabbat, gondoltam, jó lesz ez nekem másnapra, hajaj.)

Ma megint a Bermuda-háromszöget járom, Budapest, Esztergom, hej, van számos utca,Tárogatók és Majerek, közben meg még egy rövid megálló a parodontológusnál, Erzsébet körút. Annyit keringek én itt összevissza, mint gólyafos a levegőben, csak a gólyafosnak nincs a táskájában két Ibubeta.

Jajdenagyonszarulvagyok, feleim.