Éppen a Keletibe robogok ki, hogy odaadjak anyámnak egy vonatjegyet, Poci meg már akkor elbújt, amikor felvettem a cipőmet. Amióta a gyógyszert passzírozom bele, megsimogatni sem lehet, mert rögtön elrohan, pedig valószínűleg most volna szükségem leginkább egy puha macskára, aki rámtehénkedik, ha leülök. Nem mintha sokat ülnék, még mindig a kuplerájjal meg a szekrényeimmel küzdök, már persze amikor éppen nem a Keletibe robogok.
Amúgy még mindig piszkosul nyomott vagyok, és az sem segít különösebben, hogy a húgom éppen kórházban van, mert nagyon terhes és nagyon beteg, én meg lópikulát se tudok tenni, legfeljebb vonatjegyet veszek anyámnak és banános-csokis muffint sütök bárkinek, aki meg tudja enni.
Minden nap más - mindennap más 
PuPilla
2016/03/25 at 10:08
Nyugati boszi, aki a Keletibe robog. :))
mák
2016/03/25 at 14:28
Majd kipróbálom egyszer fordítva is. 🙂
fűzfavirág
2016/03/25 at 12:26
Jobbulást Csőrikének!
mák
2016/03/25 at 14:28
Köszönjük!
perenne2
2016/03/25 at 15:57
Én is csak ezt kívánhatom.
mák
2016/03/25 at 20:19
Köszi, most már kiengedték, miután belenyomtak két liter plazmát, de nemrég beszéltem vele telefonon, és a náthától még mindig olyan a hangja, mint egy tubának.
fűzfavirág
2016/03/25 at 20:46
Éljen!
(Anyámat két héttel a hugom születése előtt mentő vitte el egy influenza miatt. Szeptember eleje volt, agylágyító hőség…) A gyerekvárás úgy látszik, ilyen. Remélem, most már semmi meglepetés nem várható.
perenne2
2016/03/25 at 20:51
egy kis megkönnyebbülés nagypénteken.
mák
2016/03/25 at 21:17
Ránk fér.