Kissé lassú vagyok és kontemplatív, szöszölős-molyolós napom van, a világ úgyis a romlásba rohan, én meg tehetetlenül bámulom kiszállási lehetőség nélkül, hát akkor meg miért is szaggatnám meg ruháimat és szórnék fejemre chomut, főzzünk inkább egy kanna teát meg együnk meg egy képviselőfánkot. A múltkor gondoltam bele, hogy azzal csak a baj lenne, ha közlik, egy év múlva világvége – mit tenni nem tudok, megúszni nem fogom, nekem mondják meg csak tíz perccel előtte, akkor megetetem a macskákat meg kibontok egy tábla csokit.
Mindez irgalmatlanul pesszimistán hangzik, de valójában nyugodt vagyok meg békés, sőt még operatív is, megbeszéltem az időpontot a parodontológussal, vettem anyámnak vonatjegyet, takarítgatok, főzögetek, nemsokára felmegyek varrogatni. Tegnap este óta tart ez, amikor jöttem hazafelé a busszal, fejem fölött majdnemtelihold, fülemben Pink Floyd (fél este az ment a kocsmában, amíg át nem cserélték Sex Pistolsra, ez is milyen szimbóleikus), a táskámban pedig minden, de minden, amire szükségem lehet. Mikor hazaértem, le is fotóztam,
rég volt ilyen tökéletesen összeválogatott tartalom ennyire kicsi táskában, lényegében mindenre fel voltam készülve lerobbant busztól zombiapokalipszisig: könyv, bicska, kesztyű, meleg zokni, zene füleimnek, szín a pofámnak, illatos-omlós csirke meg víz meg csokinyúl meg egy nagy tábla meggyes Orion, egy majdnem teli doboz cigaretta működő gyújtóval, a kapcsolattartáshoz telefon, a jövőnek meg a múltnak előjegyzési naptár, a pénztárcámban elegendő pénz taxira, és mindehhez egy csomag papírzsebkendő meg még egy varrótű is, ha éppen arra van szükség elhárítani a zombiapokalipszist. Ha a vogonok jönnek, úgyis kalap, de a nyakamban egy bazi nagy sálkendő is volt, törölköző helyett megjárja, ha muszáj.
Különben is tudjuk a választ, negyvenkettő.
Minden nap más - mindennap más 
laci bá'
2016/03/23 at 12:29
A Jóisten éltessen! Azt hiszed, hogy ez katasztrófa, én meg sárgulok… 🙂
mák
2016/03/23 at 12:32
Khm, most visszaolvasva gyanúsan úgy tűnik, mintha afféle szülinapi bánatom volna, de nem, októberi vagyok és (most még) negyven. 🙂
Viszont nyilvánvalóan túl sokat olvastam Douglas Adams-t.
laci bá'
2016/03/23 at 17:47
Höhö, bocsánat! Néha túl okosnak képzelem magam, talán éppen ezért olvaslak, nézlek szívesen, De annál irigyebb vagyok, szeretettel! 🙂
mák
2016/03/23 at 17:51
🙂
perenne2
2016/03/23 at 18:08
Én úgy látom mostanság mindig a ruhaméretednél kötünk ki. Még ily gyászos alkalommal is 😉
mák
2016/03/23 at 18:17
Hm, ez érdekes megközelítés. 🙂
csilla75
2016/03/23 at 19:23
Én is a ruhaméretedre gondoltam a cím olvastán, és vártam, hogy mikor lyukadunk ki ott. Pedig olvastam Adamst 🙂
mák
2016/03/23 at 19:29
Nos, végül is, mit várhatnék, őtözködős blogom van. 🙂
Molnár Ilonka
2016/03/23 at 19:48
Nekem eszembe sem jutott a ruhaméret, én erről a számról csakis az élet értelmére asszociálok mindig. 😉
mák
2016/03/23 at 19:56
Én is. 🙂