Tegnap, miután az állapotomtól elvárható színvonalon megtartottam az óráimat, hazakúsztam, aztán egyből elfeküdtem, akárcsak a nap túl a nádas réten. Mára persze úgy gyártottam programot annak idején, hogy nem tudhattam előre, milyen csuhaj állapotban leszek december 4-én, pénteken, úgyhogy reggel az összes takonykórommal egyetemben bevonultam a kozmetikába. Gyártattam magamnak látható szemöldököt meg szempillát, aztán úgy gondoltam, egye fene, kérek egy arcmasszázst is, ha belefér az időbe, öreg vagyok meg roskatag, ide nekem valami luxust.

A sors kiszámíthatatlansága folytán persze lövésem sem volt arról, amikor indulás előtt úgy döntöttem, lerobbantságomat máma csupa-piros öltözékkel kompenzálom, hogy épp a mai reggel lesz az is, amikor a Repülő Kutató kezében minden figyelmeztetés nélkül felrobban a kecsapos flakon. Hű. A szabotőr lötty beterített kétméteres körzetben mindent, de mindent: a padlót, az edényeket, a konyhapultot, a fűszerpolcot, a gáztűzhelyet meg a csempét, még az ablakra is jutott egy kicsi. A nagyja persze ott landolt a Repülő Kutatón, aki felnőtthöz méltó higgadtsággal fogadta mindezt. (Muhaha. Nem. Nem volt azokban a reakciókban semmi felnőtthöz méltó higgadtság. Ha igazán tudni akarnátok, csak abban különbözött a következő kilenc perc műsora mindattól, amit egy hasfájós kétéves produkált volna, hogy nem próbálta felmártogatni önmagával a padlót, de amúgy olyan bemutatót kaptam a különösképpen a dackorszakra jellemző hisztikből, hogy csak na. És tényleg kilenc percen át tartott. Mértem.)

Ezek után nyilvánvalóan szükségem volt arcmasszázsra, ti is megérthetitek. És, talán mondanom sem kell, előrehozott karácsonyi nagytakarítás várható a konyhában. Bakker, még a fal is kecsapos.