RSS

Intermezzó – Az melltartókról és egyéb peripeteiákról

24 okt

(Szódiarém van ma, no.)

Ma délelőtt többek között azért vonultunk be a fogyasztás egyik templomába, mert a fehérneműparkom egészen vészesen lerobbant. Valószínűleg nehéz elhinni, de konkrétan kettő darab használható melltartóm maradt, a többi mind kinyúlt, elkopott, elgörbült, kimászott belőle a merevítő – horribile dictu, még olyan is volt, ami lyukas, nem is egy.

Hogy lehet ilyen siralmas állapotba jutni, kérdhetnétek. Nos, huszonévnyi melltartóviselés után már tisztában vagyok azzal, hogy a melltartókkal szembeni elvárásaim irreálisak, más magyarázat ugyanis nem kínálkozik arra, mi a lócsicsért nem találok magamnak olyat, ami jó, legfeljebb csak sátoros ünnepeken. A mérettel pontosan tisztában vagyok, nem az a baj. Az a baj, hogy énnekem olyan melltartó kell, ami a nevének megfelelően viselkedik, vagyis tart, nem pedig csak incifinci csipkedísz; rendes mozgást és lélegzést tesz lehetővé; van neki merevítője, de nem vág be; pamutból vagy ehhez hasonlatosan bőrömbarát anyagból van; ha van rajta csipke, azt nem szögesdrótból gyártották. Ezenfelül ne kerüljön többe, mint a teljes ruhatáram, és ne legyen benne semmi push up meg szivacs meg előformázott akármi, magyarán ne nézzen ki úgy, mint amiben már benne van valaki másnak a melle.

Valószínűleg mondtam már, hogy ha én valamit elkezdek rendszeresen használni, rögtön kivonják a forgalomból, legyen az előjegyzési naptár, arckrém vagy fehérnemű. Két dolog volt, ami szép hosszan tartotta magát: a Clinique Twilight fantázianevű rúzsa (még a tinivámpír-bolondéria előttről) meg a Triumph Rock n Roll W pamut melltartó. A Twilight úgy négy éve tűnt el a forgalomból, úgyhogy egyetlen biztos pont volt már nekem a fogyasztói világban, a Rock n Roll W.

Gondolom, a folytatást könnyű kitalálni. Midőn délelőtt nagy elszántsággal becsámpáztam a Triumphba, ott sajnálkozva közölték, hogy bocsi, már az sincs. (Nos, most hogy belegondolok, tulajdonképpen nem lep meg, utoljára még az őtözködős blog előtti időkben vettem magamnak vagy három új példányt – mindezek után pedig az sem lep meg, hogy mostanra már jól tönkrement az összes.) Hát jó – mondok – keressünk valamit, ami megfelel az én irreális elvárásaimnak.

Túl sokat akarok a sorstól, nem vitás. Miután ugyanis végigkurkásztam az egész boltot, egyetlen olyan fazont találtam, ami mindenféle szempontból jó volt. És mi a slusszpoén? Természetesen ez is egy kifutó modell.

Most komolyan, ti hogy vagytok ezzel? Tényleg ennyire irreális elvárásaim vannak, vagy másnak is ennyi kálváriával jár egy nyavalyás melltartó megvétele?

 
16 hozzászólás

Szerző: be 2015/10/24 hüvelyk blabla

 

16 responses to “Intermezzó – Az melltartókról és egyéb peripeteiákról

  1. adele1014

    2015/10/24 at 20:09

    Nincsenek is nagy igényeid… Évek óta nem kapok rendes cicifixet.

     
    • mák

      2015/10/25 at 02:24

      Ja, azt még elfelejtettem hozzátenni, hogy az ilyen gondokra a fehérneműipar csak azzal reagál, hogy a nők nem ismerik a saját melltartóméretüket. Bakker, néznének már egyszer a tükörbe… Még ugyanannál a cégnél sincs garancia arra, hogy ugyanakkora méret kell egy másik fazonból.

       
  2. PuPilla

    2015/10/24 at 21:46

    Most komolyan, én is írhattam volna a melltartókkal szembeni elvárásaidat… Szóval, sovány vigasz, de: nem vagy egyedül… 😀 A Triumph még mindig az egyetlen üzlet, ahol találok is valami normálisat, abból van hogy hármat el is viszek, és szörnyű, de én is most járom ezeknek a végét, kénytelen leszek újat vadászni… merevítővel, jó anyagból, ne túl sok csipkével,és főleg ne olyannal, ami piszkafákon kifekszik a bordákra, normál nőn aláfordul… tart is, és jó anyag, és nincs benne szivacs, szilikonbetét és push-up bigyók 😀 mission impossible 😀

     
    • mák

      2015/10/25 at 02:25

      Hát én is megvettem most azt a kettőt, ami a boltban volt ebből a modellből, és ha egész napi hordás után is úgy látom, megfelel, rászállok a netre, hátha akad még valahol elfekvő készlet.

       
      • PuPilla

        2015/10/25 at 08:40

        Helyes. 🙂
        Tényleg bosszantó a kifutó modell is… a melltartókból igazán maradhatnának klasszikusok, attól nem csorbulna a márka hírneve, sőt.

         
        • mák

          2015/10/25 at 08:47

          Attól tartok, az a baj, hogy ezek a cégek állandóan a fiatalabb meg trendibb vásárlók után futnak, nem pedig a régieket próbálják megtartani. Ha valaki elmúlt negyven, akkor már vegyen nagyibugyit meg nagyimelltartót, oszt fogja be a ráncos száját.

           
          • PuPilla

            2015/10/25 at 08:49

            Igen, biztos trendkövetők próbálnak lenni… Kár, mert mindig vannak másik rétegek is, és ők is évekre jelentenének vásárlói bázist.
            Tudsz még jó melltartós üzletet, ahol a mi kritériumainknak megfelelőt lehet találni, vagy hát, csak mondjuk nagyobb rá az esély, hogy találjunk?

             
            • mák

              2015/10/25 at 08:56

              Sajnos nem. A blog facebook-oldalán említették a J. Presst meg a Hunkemöllert, de ezeket még nem próbáltam (az utóbbi nincs is Magyarországon), meg állítólag a Tezenisben javult a kínálat – én utoljára tán két éve próbálkoztam meg velük, teljesen hiába…

               
              • PuPilla

                2015/10/25 at 09:07

                A J.Press nem rossz üzlet, de én inkább zokni-szempontból látogatom. 🙂 A Tezenisben még nem vettem semmit szerintem, de mintha már próbáltam volna nézelődni, csak hát kiakadok, hogy ha megáll a B-nék vagy a C-nél a kosár. Nekem D kell, és ezekben a vékonylánybutikokban (Intimissimi meg nem tudom, amire ránézel és látszik hogy fogpiszkálókat néznek csak jó szemmel) az biza nincs.

                 
                • mák

                  2015/10/25 at 09:10

                  Én 85C-t hordok, és bizony az sem terem az összes bokorban.

                   
  3. perenne2

    2015/10/24 at 23:02

    Egyelőre a kölnim tartja magát. Minden mást már “nem gyártanak”.

     
    • mák

      2015/10/25 at 02:27

      Igazságod vagyon, nálam is a kölni az egyetlen kivétel. A Roger et Gallet Jean Marie Farina Extra Vieille megvan még, és mivel már vagy kétszáz éve gyártják, remélhetőleg nem állnak le vele.

       
  4. hobelevanc

    2015/10/26 at 09:44

    Nekem elég átlagméretem van, de én is az elmúlt években fedeztem fel a Triumphot, amit korábban csacska lányként nyanyásnak találtam. Vagy én lettem közben nyanyás. Amúgy vasledi is irt az elmúlt hetekben cicifixekröl: kollekcio.wordpress.com

     
    • mák

      2015/10/26 at 09:55

      Na igen, sok minden elsősorban nézőpont kérdése. 🙂

       
      • PuPilla

        2015/10/26 at 14:05

        hobelevanc, én is nyanyásnak gondoltam, de ebben nagy szerepe volt annak, hogy
        a, nagyanyám elkötelezett Triumph-járó volt
        b, nem volt még mellem
        😀 Most már nem találom nyanyásnak 😉
        Egyébként ez a melltartótéma milyen nagy érdeklődést generált. 😀

         
        • mák

          2015/10/26 at 14:20

          Igen, úgy tűnik. 🙂

           

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: