Mivel a februárt most már lényegében megette a fene, és hol rettentő unalmas voltam, hol rettentő taknyos, hol pedig mindkettő, hadd mesélek egy pöttyöt arról, ezúttal konkrét példával alátámasztva, hogy miért is vicces dolog turkálni. Valójában már nagyjából egy éve tartogatom ezt a sztorit valamilyen különös-nagy üresjáratra várva – hát, azt hiszem, most van itt az ideje.
Hat vagy hét évvel ezelőtt történt, hogy egyik kedvenc turkálómban (azóta az is bezárt, pech) belenyúltam a dróthálós tartályba, ami dugig volt mindenféle kendőkkel meg sálakkal, darabja 300 forint. És kiszedtem belőle ezt, láthattátok már eddig is a blogon épp eleget:
Először a mintája meg színe tűnt fel (már amennyire egyetlen csücsökből látszott), a tapintása (bakker, igazi selyem!) volt a második jelzés. A harmadik a kézzel varrt széle (minőségi munka!). Mire kiemeltem, és megszemléltem teljes szépségében, már nem volt kérdéses, hogy megveszem. Na ne hülyéskedjünk, 300 forintos szép-ép-nagy selyemkendő, gyere szépen a mamához.
Már mondtam néhányszor, hogy engem voltaképpen nem érdekel a cuccok márkája, így hát nem igazán meglepő, hogy csak itthon vettem észre a márkajelzést:
Erről a cégről beszélünk, itt ni, látjátok az árakat?
(Most mindannyian repülősóért sikítunk, lecsúszunk a padlóra, elájulunk. Mikor befejeztük, folytatom.)
Valamiért amúgy abban a pillanatban (meg még úgy öt évig azután) szépen betuszkoltam mindezt valahová az agyam hátuljába, szuper, van egy Liberty of London kendőm, remek.
Csak valamikor tavaly gondoltam végig, hogy esetleg utána nézhetnék, pontosan mikor gyártották ezt a dögöt, végül is, a Liberty of London elég szépen dokumentált cég, na lássuk.
(Újra elájulunk. Mikor a komornyik behozta a brandyt, folytatom.)
1975. Ez a dög velem egyidős. És a Collier Campbell tervezte nekik a pillangós-íriszes mintát, úgyhogy három okból is gyűjthetőnek minősül. A kora, a tervezője, a gyártója.
És én ezt a megvásárlása óta ötven fokon mosom a gépben.
(Átlépkedek a blogomra tévedt vintage-szakértők ájult testén, és salalázva indulok kifújni az orrom.)


adele1014
2015/02/21 at 17:50
Jah, bakker, a Liberty, onnan én is kifordultam – volna, ha nem akartam volna (kárpótlásul) szemrevételezni ezt a valódi ÁRUHÁZAT, na meg persze a portékákat is – immár tisztes távolságban.
Hát akkor utólag is gratula a szerzeményhez! (De ezentúl vegytisztító szalonba vidd!)
mák
2015/02/21 at 17:51
A maximum, amire hajlandó vagyok ráállni, a kézzel-samponnal mosás. 🙂
mák
2015/02/21 at 19:25
Az inkriminált darab egyébként, tán mondanom sem kell, kiváló állapotban van. Ha végképp megszorulok, még így is leakaszthatok érte az eBayen cirka tízezer forintokat. (Nem vagyok túl ambiciózus.)
http://www.ebay.ie/itm/LIBERTY-ORANGE-IRIS-FLOWERS-YELLOW-BUTTERFLIES-LARGE-VINTAGE-SILK-SCARF-/271778712209?pt=LH_DefaultDomain_3&hash=item3f47460a91
Részeg Szamár
2015/02/22 at 09:50
Vészesen hasonlít az én Hermes kendős történetemhez, a kettőhöz összesen 3500 ft-ért jutottam hozzá anno…
mák
2015/02/22 at 18:23
A Hermes sose érintett meg igazán, a Liberty annál inkább. Ha ragyagazdag lennék, valószínűleg megvenném ugyanezt a kendőt több színösszeállításban is.