Tulajdonképpen csodaszámba megy, hogy (bármilyen rövid ideje is könyvelem, mit veszek fel) sem ez a szoknya, sem ez a táska nem fordult még elő. Alapdarabok. Az egyiknek a szabása jó, a másikba meg minden belefér.
Éppen ezért kell feldobni valamivel, ebben az esetben például a virágos blúzzal. Hátha attól kevésbé feltűnő, hogy valószínűleg valami takonykór kerülget.
Otthonülős nap + odakinti eső = ciklámen + ’90-es évek.
1994 környékén mindenkinek volt a ruhatárában egy efféle átkötős kötényruha, csodásan formátlan alsó- és felsőrésszel, ezeket pedig mindig igazgatni kellett, hogy ne csúszkáljanak összevissza. Az én ruhatáramban még most is megvan, de már legalább van bennem annyi józan ész, hogy csak otthonra hordjam. Talán egy átalakítás segítene rajta, hm.
Tegnap még úgy gondoltam, kivételesen rövid ruhában fogok elindulni hazulról, de azt nem kalkuláltam bele ebbe a tervbe, hogy a macska vacsorakészítés közben a lábszáramon át próbál feljutni a konyhapultra. Rövid ruha sztornó.
Ez a ruha is megérett amúgy a felújításra – nem mintha nem lenne jó méretben meg állapotban (magamnak varrtam öt évvel ezelőtt, így könnyű), de már meglehetőst unom. Nem baj, ma még jó lesz, aztán majd nekiugrom, hogy feljavítsam.
Az öltözködésben az az egyik izgalmas dolog, hogy teret ad a fantáziának – ebben az összeállításban például úgy érzem magam, mintha egy Jane Austen-regényben lennék epizódszereplő. Ráadásul jó illusztráció lesz ahhoz is, hogy megmutassam, miként működik az én ruhatáram.
Az alsó ruhát ’96-ban kaptam ajándékba az exemtől, és bizony már azóta régesrég kiment a divatból. Igaz, hogy az ilyesmi sose érdekelt igazán, de már jó ideje nem járok én se melltől bővülő zsákokban. Ennek ellenére sem jutott eszembe sosem, hogy kidobjam ezt, de még az se, hogy odaadjam valaki másnak. Egyes holmikhoz úgy odaragadnak az emlékek, hogy már csak kegyeletből sem dobhatja ki azokat az ember.
A felső darabot, amiről nehéz eldönteni, hogy pontosan milyen célra szánták eredetileg (fésülködőköpeny? ujjas hosszú mellény? – nos, tulajdonképpen mindegy is) idén turkáltam ki magamnak az egyik utolsó beszerzési utamon, augusztusban. A kendőt a Lehel téri csarnokban vettem egy árustól két évvel ezelőtt, a cipő meg egy “deadstock” Biaggini, amit a címke tanúsága szerint először svájciaknak próbáltak volna eladni 49,95 frankért, de ez nem sikerült, így végül a cipő itt kötött ki Budapesten, egy használt és/vagy senkinek-sem-kell cipőket áruló boltban.
És mindebből ez áll össze, ni.
Íme egy közeli az egymással találkozó holmikról:
Vannak vasárnapok, amikor az egész napot itthon tengem át, legfeljebb egy liter tejért szaladok el a boltig. Vegyük hát úgy, hogy mára ez a “tejért-szaladok-a-boltba” egyenruhám.
A kantáros farmerszoknya már végtelen idők óta megvan, és eddig még nem tudtam megszabadulni tőle, de egyre kevesebbet hordom, ideje lesz átpasszolni valaki másnak. Többek között erre is jó ez a projekt: rájönni, hogy mi az, ami hiába ücsörög a szekrényben, mert úgyse veszem fel eleget ahhoz, hogy rááldozzam a tárhelyet.
Már csak az a kérdés, kinek tudnék odaadni egy olyan, igen jó állapotú, de rendkívül előnytelen ruhadarabot, ami mellesleg már húsz éve kiment a divatból. Bár idén ősszel állítólag megint trendi lesz a grunge stílus, hmm.
Időnként kedvem támad két ruhát egymásra húzni, a mai napon is ez történt. Kendő, nagytáska, a hosszú nyári szünet után karóra is, és irány a munkahely.
Még egy hete sem pakolgatok fel ide fotókat, máris ismétlek: ma ugyanazt a fekete géz szoknyát vettem fel, ami a 365. legalsó rétege volt. Nemsokára amúgy sem lesz már olyan meleg, hogy ebben flangáljak. A felső viszont új, pontosabban maga az alap ugyan ősrégi, de a kék rávarrt íveket csak most nyáron kapta meg díszítésül.
Még mindig két évszak között, még mindig nyári ruhában, ezúttal is kardigánnal. Egy laza naphoz nem is kell ennél több.
Az eddigiek alapján úgy tűnhetne, hogy csak fekete meg szürke holmijaim vannak, meg esetleg némi piros. Nos, nem így van.
(Az új színek mellé kipróbáltam új helyszínt is, hátha az jobb lesz, de nem volt az. Marad a teraszajtó.)
Igazi taknyos szeptember volt még reggel, hát elő a dzsekivel meg a farmer kötényruhával. (Ebben egyszer terhesnek néztek, akkor sem voltam az.)
Mivel ezen a felvételen nem látszik a címadó növény (fotózási antitalentum vagyok, és valószínűleg a gép meg a helyszín sem az igazi, de amíg nem jut eszembe jobb, maradunk ennél), itt egy közeli is.
Rózsák minden mennyiségben.
Attól tartok, ennek a szoknyának ez lesz az utolsó jelenése – annyit hordtam már, hogy helyenként már csak az ige tartja össze a szövetét. Sebaj, amúgy is van egy ikertestvérkéje a szekrényemben, épp csak barna-drapp-piros, nem pedig fekete-szürke-piros. (Ilyesmit nem csinálok gyakran, de azért előfordul – ha valami jó vételnek bizonyul, beszerzem más színben is. Ebben az esetben a kettő együtt volt háromezer forint, és már hét éve nyűvöm őket.)
Viszlát, szoknya, ma este nyugdíjba mész.
A maihoz hasonló napokon egyik percben kora ősz van, a másikban kései nyár, aztán hirtelen egy kis június is, hadd ne unatkozzunk. Más megoldás nincs, mint a réteges öltözködés, viszont én szeretek sok vicces réteget hordani.
Ez az egyik kedvenc kombinációm: fodros géz szoknyán batikolt pakisztáni kameez, azon meg kis madeiracsipke kabát. Kendő, átalvetős kistáska, vászoncipő, és már indulhatok is.
Amikor valaki blogot indít, azt sem árt tudnia hozzá, miért teszi, ráadásul miért éppen ezt és éppen így. Sokféle okból kezdhet újba az ember, és egy “nézzétek, mit vettem fel máma” blog esetében sincs másként. Outfit-of-the-day blogból amúgy is annyi van már, mint égen a csillag, és legalább annyiféle is. Ebben itt nem lesz semmi igazán különleges/új/szokatlan – nagyrészt dokumentálási szándékból írom, nem másért. Ezzel együtt sem árt tisztázni, mi várható, és mi nem, hátha idetéved rajtam kívül is valaki.
Dióhéjban: mától kezdve egy évig nem vásárolok új ruhát/cipőt/kiegészítőt, de ezalatt mindennap másként öltözöm fel. Nyilvánvalóan ismétlődni fognak különböző ruhadarabok, de nem fog kétszer előfordulni ugyanaz a kombináció.
Nagy feladatnak tűnik, de meg tudom csinálni. Nagyon sok holmim van. Tényleg nagyon sok. Nem dicsekvésből mondom: nem új és nem drága holmik ezek, a legtöbbjük ráadásul már a beszerzése idején sem volt igazán trendi. A ruhatáram nyolcvan százaléka turkálóból vagy valami hasonló helyről származik, esetleg saját magam varrtam ezt-azt – nem költöttem sok pénzt rájuk, de lassan húsz éve gyűlnek.
A legnagyobb probléma (bár ez persze nézőpont kérdése), hogy a ruháim gond nélkül elférnek. A kis hely némi kontrollra kényszeríti az embert, a túl nagy tárolókapacitás viszont éppen azt eredményezi, hogy irgalmatlan sok holmit össze lehet hordani, akár hordja az ember azokat, akár nem. Részben ezért döntöttem úgy, hogy nem veszek egy évig semmit, viszont ezalatt legalább megpróbálok felvenni mindent, ami a szekrényeimben bujkál. Az, hogy ezt lefényképezem és be is blogolom valahová, egyrészt abban fog segíteni, hogy nyilvántartsam, mi szerepelt már és mi nem, másrészt meg abban, hogy rájöhessek: miktől tudnék könnyű szívvel megszabadulni.
Amiket még mindenképpen érdemes elmondanom (vagy legalábbis én érdemesnek tartom tisztázni már most az elején): semmi közöm nincs a divatszakmához, valójában a divathoz is alig. Nem divattippeket akarok adni, vagy elkápráztatni a nagyérdeműt azzal, hogy mennyire értek én az öltözködéshez. Nincs szándékomban az sem, hogy minden bemutatott darabról elmondjam, honnan van és milyen márkájú. Ha van esetleg valamiféle érzelmi/vicces jelentősége, akkor persze igen, de másként teljesen értelmetlen lenne. A ruhatáram amúgy is olyan, hogy erős eufemizmussal eklektikusnak mondható, anélkül meg simán csak szedett-vedettnek. Az öltözködés számomra leginkább egy szórakoztató játék, különböző színek meg anyagok meg formák váltogatása, amikből végül (remélhetőleg) összeáll valamiféle koherens egyéni stílus.
Ja, még valami. Harmincnyolc éves vagyok és hatvanöt kiló (163 centihez, ez sem mellékes). Egyik sem zavar, és egyiket sem akarom letagadni. Nem hordok már harminchatos ruhákat, de attól még éppúgy szórakoztathat az öltözködés, mint húszévesen – sőt, az a vicces, hogy tulajdonképpen sokkal jobban szórakoztat, mint akkoriban. Közeledem a negyvenhez, de ez nem jelenti azt, hogy most már a teljes hátralévő életemet józan kiskosztümökben fogom tölteni.
És, ha már eljutottatok idáig, ez vagyok én ma reggel:
Visszaszámolás indul.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 