Attól tartok, ennek a szoknyának ez lesz az utolsó jelenése – annyit hordtam már, hogy helyenként már csak az ige tartja össze a szövetét. Sebaj, amúgy is van egy ikertestvérkéje a szekrényemben, épp csak barna-drapp-piros, nem pedig fekete-szürke-piros. (Ilyesmit nem csinálok gyakran, de azért előfordul – ha valami jó vételnek bizonyul, beszerzem más színben is. Ebben az esetben a kettő együtt volt háromezer forint, és már hét éve nyűvöm őket.)

Viszlát, szoknya, ma este nyugdíjba mész.