Az öltözködésben az az egyik izgalmas dolog, hogy teret ad a fantáziának – ebben az összeállításban például úgy érzem magam, mintha egy Jane Austen-regényben lennék epizódszereplő. Ráadásul jó illusztráció lesz ahhoz is, hogy megmutassam, miként működik az én ruhatáram.

Az alsó ruhát ’96-ban kaptam ajándékba az exemtől, és bizony már azóta régesrég kiment a divatból. Igaz, hogy az ilyesmi sose érdekelt igazán, de már jó ideje nem járok én se melltől bővülő zsákokban. Ennek ellenére sem jutott eszembe sosem, hogy kidobjam ezt, de még az se, hogy odaadjam valaki másnak. Egyes holmikhoz úgy odaragadnak az emlékek, hogy már csak kegyeletből sem dobhatja ki azokat az ember.

A felső darabot, amiről nehéz eldönteni, hogy pontosan milyen célra szánták eredetileg (fésülködőköpeny? ujjas hosszú mellény? – nos, tulajdonképpen mindegy is) idén turkáltam ki magamnak az egyik utolsó beszerzési utamon, augusztusban. A kendőt a Lehel téri csarnokban vettem egy árustól két évvel ezelőtt, a cipő meg egy “deadstock” Biaggini, amit a címke tanúsága szerint először svájciaknak próbáltak volna eladni 49,95 frankért, de ez nem sikerült, így végül a cipő itt kötött ki Budapesten, egy használt és/vagy senkinek-sem-kell cipőket áruló boltban.

És mindebből ez áll össze, ni.

Íme egy közeli az egymással találkozó holmikról: