Na így néztem ki én máma a Curry Palace teraszán (Szabolcs település, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Szabolcsvezér útja – nem viccelek, tényleg ott van), mielőtt megettem volna a legjobb vajas csirkét, amit étteremben hoztak elém.
A ruhát csak a móka kedvéért ma reggel turkáltam a bényei turkálóban.
Ahogy én láttam ma magam:
Ahogy a RK látott engem:
Az, hogy Eperjest hogyan láttam, arról is van vagy hatvan fotóm, de azt majd később, most eltotyogok borozni.
Én úgy gondolom, ez egy tökéletes áutfit fesztiválozáshoz, de mit értek én a lovakhoz, minden évben ez az egyetlen fesztivál, ahová elmegyek.
Csodálatos formátlan hevederes zsákommal kapcsolatban, melyet testemen hordok, szeretném megjegyezni, hogy tudok én csinos holmikat is varrni, ha akarok. Ezúttal, mint látható, más céljaim voltak.
Nyilván amikor utazni kell, akkor jön rá az emberre a varrhatnék és a kísérletezőkedv. Végül is, az elmúlt hónapokban bármikor lett volna rá idő, hogy ennek nekiessek.
Ne tessék izgulni, hogy mi ez, természetesen ma ebben indulok fesztiválzani, úgyhogy teljes rettenetes pompájában is látni fogjátok.
Latiatuc feleim szumtuchhel, mic voghmuc, ugianazoc voghmuc, csak rövidebb változatban. Erre persze lehetett számítani, én tegnap meg is jövendöltem-forma, hogy jó eséllyel úgy járok, mint a pompadouros tetovált medvével.
Hát jó, akkor ezzel a hajjal fogunk élni. Ez egyébként nem jelent számomra nagy traumát, mert ezt a frizurát én szeretem, de ezúttal tényleg hajlandó lettem volna valami egetverő vaddisznóságba is belemenni. És most piacra el, mert holnap utazunk fesztiválni.
Szendén lehordott boglyas fejemnek most intsetek búcsút, mert holnap a Jóisten se tudja, milyen hajzattal szereplek majd itt ezen a blogon.
Tegnap du, mikor a kozmetikustól mendegéltem kifele, előre szóltam a fodrászomnak (ott van ahajt egy szobával odébb, ez egy igen terjedelmes szépészeti komplexum, ahová én járok), hogy ma teljesen, de teljesen szabad kezet adok neki arra, csináljon a hajammal, amit csak akar. Mindehhez még azt is hangsúlyoztam neki, hogy a) most még vakációm van, b) utána fél évig fizetés nélküli szabadságon leszek, és úgy nézhetek ki, ahogy csak akarok. Esetleg ahogy a fodrászom akarja.
Mint tudjuk, ezeken a tájakon már saját kezű birkanyírások is voltak, a haj meg úgyis kinő teljesen magától, úgyhogy én ezt az egészet igen izgi experimentumként óhajtom megélni. Persze az is lehet, hogy ugyanaz esik meg velem, mint hat évvel ezelőtt. Stay tuned.
Döbbenetes, legutoljára május 22-én vettem bármi olyat, ami külön bejegyzést érdemelt, a pöttyöskéket például csak úgy elszotyogtattam ide-oda a mindennapi posztjaimba. Mindenesetre ezen a héten megint volt néhány shoppingolós felvonás az életemben, úgyhogy beszereztem egy csomó mindent. Jelentős részük piros, és még olyan is van közte, amire tényleg szükségem van, de azért itt ez a seregszámla elég sajátosan fest: első pillantásra ezúttal is nehéz eldönteni, éppen mennyi idős lehet az, akinek ilyen cuccokkal sikerült hazaállítania. Ez engem mindig elszórakoztat.
Az összes izéből nyilván a zenegépecke volt az, amire valóban szükségem van, mert én anélkül tényleg meg vagyok lüve. Hát most már kevésbé vagyok meglüve. Ezen túl viszont akrilfestéktől körömlakkig és a kedvenc téli mécseseimig tényleg van itt minden. A jól bevált kistáskából szereztem végre egy piros példányt (röhögni fogtok, de ezt konkrétan ebben a faluban sikerült, ahol amúgy lakom). Restaurálni kell a pipirost is, aztán az állapotok fenntartásához kell nekem egy színvédő balzsam, és az éppolyan csúful elfogyott, mint a hajfesték. A rózsaszín plüsshörcsög egyébként nem az enyém, hanem Macié, mert mi ilyen jófejek vagyunk, biza.
A kitűzőket pedig tényleg csak azért vettem meg a Parti Medvében,
mert csak.
Én kéremszépen ezen a héten takarítottam, meg mostam is, sokat, ja meg sütöttem kenyérrudacskákat és vekniket és foccacciát, és horgoltam, meg varrtam, meg főztem, meg piacoltam, de még csajbuliban is voltam. Vajon miért érzem mégiscsak azt, hogy nem csináltam ezen a héten semmit se, csak próbáltam aludni, de nem hagytak. Ja, talán mert most is én vagyok a reggeliztető szobaasszony vagy mi. Galéria!
Olyan éjszakám volt, hogy azt én senkinek se kívánom, negyed háromkor a vihar (a RK és Maci ezt természetesen átaludta), kábé negyed négytől szirénázó tűzoltóautók szinte folyamatos menete oda-vissza a 11-es úton (a RK és Maci mint fent), aztán mire valahogy visszaaludtam, hogy válogatott rémálmok gyötörjenek, megjelent Maci üveghangon vinnyogva focizni a szobám tárgyaival, amíg le nem vánszorogtam enni adni neki. A RK, mondanom sem kell, ezt is átaludta. (Oké, állítólag a viharra mégiscsak felébredt, de csak annyi időre, amíg agnoszkálta, hogy nem jég, pompás, aztán rögvest visszaaludt.)
Ahhoz képest, hogy állítólag ez volt az év vihara, mi viszonylag jól megúsztuk, mármint semmiben sem keletkezett kár engem kivéve. Mindezek után viszont feltehetőleg egyikőtöket sem lep meg, hogy fél kilenckor jelentem meg legközelebb az élők között, és akkor is azzal küldtem el a jó álmú férfiembert piacra, hogy hozzon nekem kakaóscsigát. Két kakaóscsigát.
Nyilván ma reggelre fogyott el a cigim is, de azt már nem bíztam rá senkire. A szőrös disznó persze most boldogan alszik. Ha nem lennék ennyire ledarálva, talán gurigáznék is valamiket körülötte, és üveghangon vinnyognék hozzá, de most csak örülök, hogy élek, és van a gyomromban kettő kakaóscsiga.
Ma hajnali háromnegyed háromkor vert fel óbégatva ez az időjárás-érzékeny szőrös dög, aki törődést akart és simisimit, és ha már úgyis itt vagyok, esetleg egy kis reggeli?… Nyet, mondtam neki szigorúan, a háromnegyed három nem reggeliidő, mire persze Mackó azt mondta, na mibe fogadjunk.
Végül kiegyeztünk döntetlenben, ő négykor megkapta a reggelijét, én meg visszaájultam kicsikét. Az ilyen szaggatott alvások általában sem tesznek jót a szépségemnek, de mikor végre ismét felciheltem magam, és belenéztem a tükörbe, ijedtemben rögtön felhívtam a fodrászom. Úgyhogy a jövő hetem programja sínen van, már dudál, hétfőn kozmetikus, kedden fodrász, csütörtökön meg elmegyek Erdőbényére, és vasárnapig megiszom az éves borfogyasztásom háromnegyedét. Tényleg egy partiállat vagyok, na.
Bevált dolgokon nem változtatunk, amíg nincs miért.
Persze fázisfotókat is akartam csinálni, de aztán elkapott a gépszíj. Íme a tészta másfél napi hűtőben kelesztés után,
és a kenyérzsák a “szedjük össze a szajrét” fázisában.
A mai napot eddig stabil oldalfekvésben, dicstelen és kéjes dögléssel töltöttem, szerintem ezt már nem is hagyom abba mára.
Nesztek fotó tegnapról, amikor elrobogtam mulatni. Mint a fentiekből is látható, igencsak kimulattam magam. Nembánoksemmiccse.
Mivel ma este a baratináimmal hepajgok (ez egy másik szortiment, mint a két héttel ezelőtti, egy partiállat vagyok, na), letotyogtam a piacra kecskesajtokért. Egy doboz Gömböcske meg két doboz krémsajt, az egyik tökmagos, a másik meg zöldfűszeres-fokhagymás.
Remélem, ha bármelyiküknek is randija lesz az iccaka, egy mediterrán illetővel lesz.
Ha lesz hozzá érkezésem, délután át is öltözöm a pártihoz, de most egyelőre elpattogok a mosogatnivaló irányába, plusz kenyérrudacskákat sütni, mert ha valami bejött, azon nem változtatunk.
Délután macskakaja és más beszerzések irányába veszem az utam, úgyhogy mivel addig csak a RK lát engem (nem strapálja magát különösebben) meg Maci (ő még annyira se), én ugyan miért is strapáljam magam? Amit itt láttok, az a vasárnapi ancúgom.
Gondolom, mostanra már nyilvánvaló, hogy az őtözködési beszerzéseim három lehetőség mentén haladnak: a) turkálok valamit, ami jó eséllyel megismételhetetlen lesz (vagy nem, lásd a szekrényemben csücsülő harmincöt csíkos Per Una kardigányt), b) varrok valamit, és ha tetszik a szabásminta, orrvérzésig ismétlem (lásd a rengeteg cikcakkruhát és nyafogóruhát), c) veszek valamit piacon vagy kínaibótban, és ha tetszik a cucc, megpróbálom a szivárvány összes színében beszerezni (lásd a pöttyöskéket). Nyilván akadnak ebben a konstrukcióban extra nagy melléfogások is, lásd a mellékelt ábrát.
Ha emlékeztet valamire, az nem véletlen, ez (elvben) pont ugyanaz a modell, mint a kínaibótos narancspiroska, azkit én olyan nagyon szeretett darabbá alakítottam, hogy mostanra már nekilátott foszlányaira esni. Ezt a jövőt én már elég korán agnoszkáltam, ezért volt, hogy a Szopornyica Ideje alatt gondolkodni kezdtem azon, hogyan pótolhatnám. Hirtelen ihletből úgy gondoltam, hogy ha ez kínaibótos beszerzés volt, nézzük meg az internetes kínaibótokat is, és meg is találtam ugyanazt a modellt, hurrá. Úgyhogy vettem belőle nemcsak egy narancspiroskát, de egy sárgát is, remek pótlás lesz, mégegyszer hurrá.
Ahogy azt Móricka elképzeli. Először is, az újonnan beszerzett dögök valami bizarr okból nagyobbak voltak egy számmal, mint az előző, a bélés másként (sokkal idétlenebbül) van megoldva bennük, a cuki kis gombocskák hiányoznak róluk, ráadásul nem csak méretkülönbségről van szó, hanem arról is, hogy a ruha arányai meg az én arányaim valamiért rohadtul nem kompatibilisek egymással, a dekoltázs eláll, mint a lámpaernyő, az alsószoknya-rész hosszabb, mint annak lennie kéne, a zseb valahol ott van, ahová nekem már nem ér le a kezem, és általában is úgy lóg rajtam az egész, mint valami pamutállat levetett bőre. Csoda, hogy azóta se vettem fel egyiket se?
Mint szintén a mellékelt ábra mutatja, meg tudom én úgy sztájlingolni ezt a klepetyust is, hogy viszonylag elviselhető fotót lőjek róla, de hát ruhákat nem azért vesz az ember, hogy fotót csináljon róluk, hanem hordani is akarja azokat. Oké, királyi koleganőim a fashionblogok világából valószínűleg kiköpnének erre a megállapításra, de én a való világban élek, és nemigen komálom azt, amikor ott lóg valami a szekrényben, aztán nem azért nem veszem fel sose, mert nincs hozzá kedv vagy alkalom,* hanem mert át kéne alakítani.
Szóval ma igenis felvettem, hogy a nap folyamán megállapíthassam, mik a legnagyobb problémák vele, aztán ha kimostam, nekifekszem az átalakításnak.
* Ha véletlenül meghívnak egy királyi lagzira, bármilyen jelmezbálra vagy egy goth buliba, én készen állok. Csak mondom.
Az otthoncsücsü-alapú dilinyó tovább folytatódik, ezen a héten már tényleg nem hagytam el a város határait, de azért volt így is minden, ami szemnek-szájnak ingere: kenyerek, takaró, utak felfelé meg lefelé, Csülök Úr hisztérikus vinnyogásai hajnali fél négykor, küzdelem a saját szövegemmel és a takarítandó lakással, szóval tényleg minden.
Ma amúgy a sors különleges ajándékaként hamarabb ébredtem az ordító egérnél, és csak háromnegyed ötkor, hurrá.
Ne tessék beszarni, csak a zenegépecke cseszett ki velem (még, mondja bennem az örök optimista), de ez épp elég baj nekem, mert az nekem az állandó felszerelésemhez tartozik, akár éppen kutyagolok valahová, akár pedig a teraszon ülök, és írok. A tyehnyika elhaladt a fejem fölött, mint Kassák Lajosé fölött a nikkelszamovár, én még külön fényképezőgépet meg mp3-lejátszót használok/tam, márpedig ebből most megdöglött a második, gyász. Természetesen Fapipa nem hajlandó playlisteket lejátszani, sem pedig a drága jó butatelefonomat felismerni, hogy arra pakolhassak át valamiféle zenei szajrét, szóval muszáj lesz dérrel-dúrral bevonulni valamikor a székesfőfaluba, és szerezni egy mp3-lejátszót, de persze abból is már csak háromféle van, drága, rossz, valamint rossz és drága. Mindenek helyét átvette az okostelefon, és én ugyan még mindig ellenállok, de ha ez így megy tovább, nekem is szereznem kell egyet, és ennek a gondolatától is hátborsóim lesznek.
Na mindegy, megyek piacra.
Attól tartok, mostanság a szokásosnál is unalmasabb leszek, minekutána beálltam a mókuskerékbe, és felváltva takarítok, írok meg alszom mindaddig, amíg ez el nem múlik.
Tegnap du., amikor úgy éreztem, a hajam után mingyá a fejem is felrobban, feltarisznyáltam magam, és elmentem írni.
Éppen afféle nekem-teccő idő volt, hűvös, szeles, jobbára (de nem folyvást) napos, és ugyan én a saját teraszomon is írhatnék (meg is teszem általában), de ezúttal úgy gondoltam, inkább a Barlang kertjében teszem.
Egen, az a kék ott a kerítés mögött a Duna. És egen, ekkora óriási tömeg volt délután ötkor egy olyan helyen, ahonnan a Dunát láthatod, és 950 egy korsó Pilsner Urquell. Konkrétan nem volt ott senki rajtam meg az ott dolgozókon kívül, na.
A világ úgynevezett Jelekkel üzen nekem, mondanám, ha ez nem ellenkezne az elveimmel. Nyilván az, hogy ezek a Jelek mit jeleznek, már megint egyéni megítélés kérdése. Fetvozső, rienvaplű.
Megyek a teraszra, írni. Ma hajnalban fél négykor vert fel engem ez az állat, és ugyan cuki meg minden, de kabátgallér lesz belőle, ha továbbra is ezt csinálja.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 