Miután hazajöttünk Toszkánából, azt mondtam, innentől minden szombaton piac lesz, vagy döglés. Helyesbítenék: vagy tanítás. Most értem haza.
Összességében tudnék ennél is tavaszabbul festeni, ha összekapom magam, de az már olyan lenne, hogy tulipánágyásban páviánsegg.
Nagyjából annak számít, igen, a mai nap úgy alakult végül, hogy épp nem kell mennem sehová, úgyhogy nem is megyek, háhá.
Nem baj, holnap bepótolom.
Nem én, jól is néznénk ki. A napom.
Ezek a legislegnagyobb kedvenceim – azok a napok, amikor reggel pöszögés, este pöszögés, közben pedig egy értekezlet negyvenöt kilométerre otthonról. Nem, ne mondjátok azt, hogy miért nem oldjuk meg Zoomon vagy Teamsen, az még rosszabb.
Miután az időjárás hetekig nem tudta, milyen évszak van, legalább átmenetileg visszatért a tavasz, és hozta magával az én örök dilemmámat, miszerint mi a nyavalyát vegyek fel, hogy ne fagyjak meg reggel, és ne süljek meg délben. Úgyhogy most jobb híján, tessék.
Legalább a hajam sikerült megmosnom (és felrobbantanom), tegnap estére már úgy festettem sapka meg eső meg miegyebek kombinációja után, mint akit fejen nyalt egy bálna.
Már ezen a fotón is irtó optimistán festettem tíz perccel hét előtt, mielőtt elindultam a maratoni Dies Academicusra,
de azt még akkor nem is sejtettem, hogy 7:10-től 7:30-ig állok a buszmegállóban, majd még 7:55-kor is látom a buszból a házunkat, mert a “lépésben halad” inkább “lépésben áll” volt.
Ezúton szeretném azt kívánni, hogy a Dunakanyar mindazon lakóinak, akik reggel egyedül beülnek a “városi terepjáró” címkéjű dromedárjukba, majd bemennek Pppestre, és közben a forgalmat szidják, meg szabálytalankodnak, meg koccannak, meg egyáltalán képtelenek arra, hogy tömegközlekedjenek, mert az a proliknak való, na szóval ezeknek mind nőjön a seggére köröm. Befelé, hogy fájjon, amikor beülnek a kocsijukba.
Mondhatnám ugyan, hogy fogadjunk, az egész hetem el lesz pacsálva, de egyrészt még csak hétfő van, másrészt meg úrinő biztosra nem fogad. Mindenesetre úgy fest, hogy egész héten futkorászni fogok, mint a mérgezett egér, hun Esztergomba, hun Budapestre, és a hat napból (vasárnap még az Úr is megpihent) összesen kettő lesz, amikor érdemi munkát végzek, aka tanítás. Az összes többi nem lesz más, csak reprezentáció vagy fölösleges feladat, esetleg mindkettő.
Ma például azért kell elrobognom Esztergomba, hogy kinyomtassak és aláírjak négy sajtpapírt, amiért további játékpénzeket raknak a SzÉP-kártyámra. Könyörgöm, már most is hétszámjegyű összeg van rajta, amit nem bírok elkölteni, mert ahhoz egy kővárban kéne mulatnom vagy mittomén, nem pedig Esztergomba és Budapestre rohangálni.
Cifra kis hét volt ez, na: az elején végtelen hosszú buszút a Sugovica mellé, kisszoba egy kisvárosban, kilátás a hajnalba, horgolások találkozása egy bajai kávézóban, aztán vissza haza a kiscicámhoz meg a tartalék fonalakhoz a bolondok városába, ahol a piacon gólyalábas álvásárlók verseket osztanak a kosarukból, és a BLKN Bisztróban még mindig csoda finom az étel, a plafonon pedig kismadárfreskó van a csillár fölött. Látjátok?
Felöltöztem. Fotózkodtam. Kimentem a teraszra. Visszajöttem. Levetettem a kabátot. Elmentem piacra.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem egyre intenzívebb klímaszorongásom van. Helyi termelőktől vásárolok a piacon, tömegközlekedéssel utazom, turkálóból öltözöm, szelektíven gyűjtöm a szemetet, és utoljára 2017-ben ültem repülőn – nem mintha ez bármit is érne a nagy összjátékban. Hát csoda, hogy szorongok?
… go turkáling,
then buy something bazinagy és fodros.
Turkáltam egy hajsálat is, az alábbi képen a baloldali az.
A másik kettő amiatt van, mert when in Esztergom… a többit pedig tudjátok. Múlt héten beugrottam a Hádába, amíg buszra vártam az órám után, és a két hajsálon kívül vettem egy len-viszkóz keverék nyárificergőt (ez még nincs kimosva, összevárom a meleg színű ruhákat),
valamint ezt a zöld izét, ami még mosás után is úgy fest, mint amit megrágott és kiköpött valami,
de én tudom jól, hogy a lelket is ki fogom hordani belőle nyáron, és ezt azért tudom, mert ugyanebből a modellből már van nekem egy szürke, és abból rendesen ki van már hordva a lélek.
A fotó még reggeli, de én közben hazaértem. Öt és fél órámba telt.
Fapipa és Tepsi hathatós hátráltatásával, íme:
Szívesen mondanám, hogy a valóság jobb, de az a gyanúm, nem.
Aznap Nyuszi úgy gondolta, hogy megette a fene a világot, ezért felpakolt a csak egészen kicsikét elpacsált új hátizsákjába, oszt elment gombperecre a háromszáz fokban, ami van.
A RK ma indul konferenciálni, én holnap, mindketten csütörtökön jövünk haza. A lényeges különbség az úticélban van, ő ugyanis Brüsszelbe megy, én meg Bajára. Ez elég pontosan leírja általában vett szakmai és másegyéb sikereink arányát. Mindemellett szeretném kihangsúlyozni, hogy nem cserélnék vele, tán még kényszerítés árán se.
Most éppen magammal sem szeretnék cserélni, elhúzódó tavaszi nyűgösségben szenvedek, és lusta vagyok és mozdíthatatlannak érzem magam. És Baja busszal rohadt messze van.
A készülő útizsákom, amit háromszor terveztem át az elmúlt napokban, még mindig Lucaszékét játszik, de ma adok magamnak három kitartóan átmelózott órát, hogy kész legyen. Francba már, hogy ilyen rétestészta-szerűvé lett az egész életem, ugyan miként jutottam ebbe a szószba már megint, bleh.
Ez a tavasz egyre gyorsul, hát addig fotózom orrba-szájba, amíg el nem tűnik hirtelen a balfenéken. Galéria!
Nem én vagyok az, hejj,
csak a parfümöm.
Évi két vagy három hétig használok mindösszesen orgonaparfümöt, épp ilyenkor tavasszal. Egyébként viszont ez az üvegcse ott ül a fiókban, és bevetésre vár. Ha ez így megy tovább (és miért ne így menne), még hamut mamunak mondó mámi koromban is lesz a házban orgonaparfüm. Ha jól sejtem, az Yves Rocher már végtelen ideje kivonta a forgalomból ezt is.
(Technikailag ugyebár szombat van, ergo piacra kéne mennünk, de ezt most megvétóztam, mert még mindig tele a hűtő a húsvéti bevásárlás zöldjeivel, és amúgy sem lenne mikor megennünk, amit most vennénk meg, ugyanis a jövő héten mindketten elutazunk. Konferenciálni. Külön-külön konferenciákra. Erről majd még persze lesz itt szó, egyelőre maradjunk annyiban, hogy piacmenetel helyett inkább megpróbálok egy útihátizsákot összeütni a konferenciautamra. Ha nem sikerül, marad a jól bevált régi. Természetesen a lila.)
Amidőn a megbízható főiskolai tanár, akinek ott a hóna alatt másfél doktori, huszonhárom év oktatási tapasztalat, szakfelelősi stallum és három tudományos-forma kötet, na szóval ez a tiszteletreméltó illető eltalpal maratoni előadást tartani a levelezős hallgatóknak.
Ja, pont így képzeli el az ember a látványt.
Ti már feltehetőleg nagyon unjátok a rókicás ruhámat, de a körülmények sajátságos összjátéka miatt most először veszem fel munkába. Ébrentartani pont jó lesz.
… izgalmas.
Azt hiszem, nem ez lesz az utolsó adag gyoza, amit készítek.
Azt próbálok sütni én máma, és egyelőre ezt tervezem a napom csúcspontjának, akár pozitív csúcs lesz az, akár negatív. Jó, hajat is mostam, és a mosógépet is szorgosan etetgetem, de ezeknek nincs igazi hírértéke. Node a gyoza! Én olyat eddig még sose! És most mégis!
Az eredményekről természetesen beszámolok.
Pedig nekem bizony rohadtul futamodhatnékom van. Nem a munkába, ahová éppen roppant lelkiismeretesen vonulok, ó, nem.
Tegnap délután vad és heves vágyam támadt visszamenni Firenzébe, de azonnal, és ott is maradni. Ezt tudtam, hogy be fog majd következni, de arra nem számítottam, hogy már csekély két hónap után így találom magam. Ó, jaj.
Mivel viszont nem azé, aki fut (bár ez kezd egyre kevésbé érdekelni), inkább meghallgattam Self-Help Singh bölcs szavait*,
és ettől annyira nekibuzdultam, hogy kipucoltam a Bűnök Barlangját.
Összefüggések vagynak ugyan, de túl szubtilisek ahhoz, hogy ki tudjam fejteni.
* Aki tudja közületek, ki az a “my good friend Farouk, who once said ‘Nothing really matters'”, az kap tőlem egy virtuális piros pontot.
Hát kérem az a tegnap megjövendölt hidegfront tényleg megérkezett, de még hogy. Az éjjel háromszor is megébredtem arra, hogy helyzet van: minimum kétszer vették el a vihar miatt az áramot*, egyszer pedig a kereszthuzat levitt az emeleti folyosón a képtartó polcról vagy öt képet keretestül. (Dicsőség néked, Ikea, amiért már nem üveget teszel a keretekbe, hanem műanyaglapot. A szél könnyebben viszi le, de legalább nem törik össze. Valamit valamiért.)
Ma a húgomnak kéne megérkeznie valamikor, de egyelőre se kép, se hang. No sebaj, a vendégszobát legalább sikerült gatyába ráznom, mert amúgy az elmúlt másfél hét úgy nyúlt el a semmibe, mint egy adag láthatatlan kulimász, az elején takony, a végén húsvét, és a kupleráj nemhogy csökkent volna, hanem csak nőtt, a fenébe is.
Ez itt a tegnap esti állapot a Bűnök Barlangjából, ne mondjátok, hogy nem figyelmeztettelek.
Ma is pöttyös vagyok, de ezúttal nem a pöttyöskék végeláthatatlan felvonulását folytatom, hanem a múltkori pesti utamon turkált bazinagy fodros izét vettem fel azzal az igen idétlen kardigánfélével, amit ugyanakkor és ugyanott turkáltam ki, mindkettőt itthonfityegési céllal.
Egen, ezek tényleg arra vannak predesztinálva, hogy itthon fityegjek bennük. Esetleg pörögjek is.
Az Úr legyen hozzánk irgalmas, én azt hittem, hogy a húsvéttal bezárul a tavaszi nyűgös-nyafogós-tennikész-de-tehetetlen állapotom, de nem, még mindig tart.
* A Bűnök Barlangjában van egy szép nagy adag tündérfény,
ami időzítőre van kapcsolva, tehát este hat körül magától kigyullad, éjfél körül magától elalszik. Az áramszünetek ezt az időzítőt borítják meg, tehát minden alkalommal, amikor elveszik, majd visszaadják a vellanyt, ez a dög magától felgyullad. Az éjjeli áramszünetekről én úgy szerzek tudomást, hogy váratlanul rámragyog ez az izé, a szomszédság összes riasztója pedig egyidejűleg kezd siránkozásba.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 