Taknyos vagyok és a nevetségességet súroló módon kimerült, de vár a bánya, és még mosolyogni is próbálok, bár persze az eredmény pont olyan, mint elvárható.
És mintegy mellesleg tizenhat tonna könyv van nálam, amit az (egyik) órámra viszek éppen.
11/250 – Memoriter
Most jöttem haza Esztergomból, ahová reggel hatkor rohantam el, hogy megnézzem, amint Timi néni papírtányérra ragasztott csigabiga-mozaikot csináltat a középcsoportosokkal. Hazafelé leszálltam Tahitótfaluban, hogy megszerezzem a személyimet, és egészen hazáig a számát próbáltam memorizálni, mert én ezekben jellemzően borzasztó vagyok, a régit például tíz év alatt sem sikerült megjegyeznem.
Számok memorizálásán túl számos más dolgokban is borzasztó vagyok, ezt a hajat például már múlt héten is késő lett volna fodrászhoz vinni, de ez most megint az az időszak, amikor vagy körbefutok éppen valamilyen munkaügyben, vagy pedig az oldalamon fekszem kinyiffanva. Rosseb.
11/249 – Fonal
Tegnap igen előrelátóan lőttem magamról egy fotót,
és ez most tényleg roppantul előnyös, mert fel vagyok fordulva, mint annak a rendje. Már tegnap dél körül kezdtem érezni, hogy kapargál a torkom, és ez egy olyan extrapocsék éjszakában kulminált, hogy a mai napot valószínűleg ágyban és teán töltöm.
Hálistennek ma nem kell mennem sehová, de holnap már hatkor ki kell rontanom az ajtón, úgyhogy most dószan-dószan gyógyulnom kell. Asszisztencia mindenesetre van hozzá,
bár a kriminális éjszakámhoz ő is hozzátette a magáét, ott azokat a gombolyagokat például ő pofozta le a polcról ötkor, egyenest a fejemre, hátha ettől felkelek, és adok neki enni. (Felkeltem, persze. Ott azon a polcon még egy csomó fonal van, nem hiányzik nekem, hogy az összest ledobálja.)
11/248 – Büzgencs
Micsoda egy tönkrezsúfolt, akciódús, rohangálós hét volt ez, te jó ég. Esztergomjárás André Kertész nyomában, Esztergomjárás csak úgy hobbiból, három zárótevékenység három különböző óvodában, wonton- és tésztaleves a múltkorában lefagyasztott háziwontonokból, horgolgatás a tahitótfalusi kormányablakban, az év első fagyija a Levendulából meg a Walpurga-buli Tortasuttogó pavlovájával és a szokásos kenyérrudakkal, plusz muffinok és minestrone.
Pénteken az iskolaudvaron találtam az egyik szünetben egy ilyen kis irizáló büzgencset, és néztem vagy tíz percig, hogyan gyalogol a kert felé. Asszem ez volt az egyetlen olyan időszak a héten, amikor éppen nem pörögtem valamin, mert még álmomban is folyton mentem valahová. Galéria!
Intermezzó – Pilisszentlászlói anzix
Amikor mi még nagyon fiatalok voltunk (a kábé húsz évvel ezelőtti időszakra gondoljatok), ráérő időnk sokkal több volt, mint most, pénzünk pedig hujujdesokkal kevesebb, és még egy Emese nevű autó sem álldogált az udvarban, májusban rendszerint felszedelőzködtünk egy szombati vagy vasárnapi délelőttön, felültünk a buszra, aztán elmentünk Pilisszentlászlóra bodzavirágot szedni szörpihez. Felmásztunk a használaton kívüli régi temetőhöz, ami körül óóóriási bodzabokrok voltak, teleszedtünk egy ikeás szatyrot virágokkal, majd visszafelé menet beültünk a Jánošikova Krčmába egy sörre. A Krčma ezen a ponton már tele volt tržvendégekkel, akik sandán megnéztek minket az Arany Ászok mellől, aztán szlovákra fordították a szót, mert az ilyen még nem látott gyüttmentekkel sose tudni, mit keresnek a Krčmában. (Természetesen mikor megszokták, hogy ott ülünk, visszafordították a szót magyarra, és én ezt a váltást mindig elmesélem a diákjaimnak, amikor szociolingvisztikából vagy többnyelvűségi kérdésekből okosítom fel őket, mert az élő nyelvhasználat ehhez hasonló érdekességeit mindig megjegyzik, és akkor legalább nem éltem hiába.)
Nnna. Azóta mi öregebbek lettünk, kevesebb szabadidővel, én meg átszoktam a helyi temetőhöz bodzavirágot szedni, bár az elmúlt időszakban már morfondíroztam azon, vajon mennyi lehet azoknak a bodzavirágoknak az ólomtartalma, ez egy egyre forgalmasabb város. Hát azok a bodzabokrok valamilyen “rakjuk rendbe a környezetet, de HIRTELEN” akció áldozatának estek valamikor az elmúlt évben, úgyhogy azt mondtam a RK-nak, üljünk fel a nosztalgiavonatra meg a 870-es buszra, és menjünk el Pilisszentlászlóra, haddlám, ott mennyire változtak meg a dolgok.
Nos, nagyon. A régi temető most így fest:
egészen konkrétan egyetlen bodzabokor maradt, amin persze túl magasan vannak a virágok ahhoz, hogy az ember elérje. Úgyhogy bánatunkban megfordultunk, és elindultunk a faluban, ahol ez is zárva volt,
és igazából azt sem lehetett megállapítani róla, végleg van-e zárva, ugyanis bent megvoltak az asztalok, de az ajtón semmiféle nyitvatartás, és az internet sem mondott semmi használhatót róla.
Mindezek után addig csavarogtunk a faluban, amíg megérkezett a hazabusz, és a következő egy órában igen sokat röhögtünk, mert kizárólag csak telkeken belül láttunk nyíló bodzavirágot, kint az utcán sehol. De azért sétáltunk egyet, no, és élveztük a rurális környezetet.
És végül, amikor már minden reményt feladtunk, tadáá, a játszótér/focipálya/placc mellett találtunk két bodzabokrot, amiken ugyan nem volt sok virág, de közterületen voltak, és mi igazán nem vagyunk telhetetlenek. A végén pedig még sört is ittunk, bár nem a Jánošikova Krčmában, hanem egy afféle semmilyen-modern bisztróban, ahol fagyit és süteményeket is árulnak, a tržvendégek meg nem miattunk beszéltek szlovákul, hanem hogy a gyerekek ne értsék.
Szóval újra megbizonyosodott ugyan, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, de azért a lábad így is vizes lesz, ha élhetek ilyen szép metaforikus kifejezésmóddal.
11/247 – Szörptúra
Mivel nekem ez után a hajtós hét után nyilván megették a fejemből a matériát az agyrágó bogarak, azt indítványoztam a RK-nak, hogy ma, miután megjártuk a piacot,
menjünk el a régi idők szellemében Pilisszentlászlóra busszal bodzavirágot szedni.
Úgyhogy elmentünk.
Ha lesz hozzá enerzsia, valamikor azt is megírom, milyen viszontagságok árán sikerült. Szörp viszont, már megígérhetem, idén is lesz.
11/246 – Elhivatottság
Mivel ma megint hatkor csámpázok ki az ajtón, és sötétedés után kúszom vissza, úgy gondoltam, csalni fogok, és már tegnap du. lőttem egy fotót arról, hogyan fognak látni ma engem reggeltől estig.
Mikre nem vagyok én képes őtözködős bloggeri elhivatottságomban, hejj.
11/245 – Fáziskésés
Mivel ma is hatkor futottam ki az ajtón, és holnap is hatkor fogok, a továbbiakban elég sajátságos időpontokban fognak beszotyogni a napi bejegyzések. A mai például most.
Mint mondani szoktam, ha elég sok ruhád van, végül eljutsz oda, hogy bármit össze tudsz passzentani bármivel. És ha elég sok hasonló ruhád van, előbb-utóbb unni is fogják a népek, teszem hozzá. Sajna most egy ideig unatkozni fogtok, mert amíg tart a zárótevékenységek évada és a pöttyöske-szezon, a fenti összeállítás ilyen-olyan iterációit fogjátok látni rajtam, de orrvérzésig.
11/244 – Ünnap
Idén a munka ünnepén nemcsak a meló, de a tegnapi buli fáradalmait is kiheveri lélekállatom, TöketlenBoci.
A csajbuliban, ahol ő volt az egyetlen férfi, kifejezetten jól viselkedett. Mi is kifejezetten jól viselkedtünk, de azért már csak egy után kerültem ágyba, és ha TöketlenBoci nem foglalná el a közepét, vissza is hevernék bele “mert megtehetném” jeligére.
11/243 – Walpurga
Ma megint megpróbálok afféle eszegetős-iszogatós-vihogós csajbulit tartani a boszorkányok éjszakája tiszteletére, és a képen ugyan magam is némiképp mániás tekintetű tarka boszorkánynak látszom,
de valójában igen nyájas kinemszarjale nyugalommal nézek a buli elé, amiről még egyelőre nem tudni, hányan lesznek jelen, mikor érkeznek és mikor távoznak, de ez engem a legkevésbé sem zavar. Enni-inni lesz mit, és azt már jóelőre tudattam mindenkivel, hogy itt kosz van, káosz és kupleráj, úgyhogy még idejövetel előtt vegyék be az immunerősítőiket.
11/242 – Személyi
Még én se akarom látni a fejemet, nemhogy ti, márpedig tíz évig fogom majd nézegetni, és elhihetitek, nem megy élményszámba.
A fotó akkor készült, amikor végre lerogytam Tahitótfaluban egy padra, hogy elszívjak egy nikotinrudat, mielőtt bekocogok a Kormányablakhoz.
11/241 – Zavar
Máskor a bőség zavarával szoktam küzdeni, mármint hogy annyi jó kép van raktáron, melyiket válasszam., ehhez képest viszont ezt a hetemet is felszívták a szakdolgozók*, szóval ami van, az van. Galéria!
* Tegnap viszont Leadta Mindenki A Produktumot, hurrá. Most végre foglalkozhatom más feladataimmal is. (sóhaj)
11/240 – Próbatétel
Ma nagyjából olyan jelmezben mentem le a piacra, mint egy szende ámis asszony, aki viszont kedveli a piros színt meg a felemás zoknikat.
Amíg piacoltam, még jött három levél szakdolgozat-ügyben. Seregek Ura, éljük már meg a hétfőt. (Az mondjuk külön próbatétel lesz, tegnap ugyanis kiderült, hogy az egyik zárótevékenységre muszáj elmennem Esztergomba, és ez azért különösen pikáns, mert aznap 13:00-ra a tahitótfalusi kormányablakba vagyok hivatalos személyi igazolvány cseréjére.
Nojsz, mi az nekem.
(Amíg a bejegyzést írtam, jött egy újabb levél, ezúttal nem szakdolgozatról, de azzal is melózni kell. Oh dear, oh dear, mindjárt felbontok egy sört.)
11/239 – Summa
Ha egyetlen képben akarnám összegezni, jelenleg hogy fest a napom, és a továbbiakban mi várható benne, ez az.
Ezen felül minden más csak bónusz. Azért a hajam megpróbálom megmosni.
11/238 – Tove
Mára az volt a tervem, hogy miután pápát integettem a RK-nak (ezúttal Bécsbe ment a drágám, de szombatra már haza is jön), elhurcolom Eriket a gépek kórházába, de az a gyanúm, az már holnapra marad. Vagy a jövő hétre. Vagy mittomén. Úgy pattognak felém a levelek, mint mikróban a kukorica, és Erikre nincs határidő, de a dolgozatokra van.
Úgyhogy mára én itt maradtam itthonhacukában,
Eriket pedig betettem a dobozába, hogy ne lássa, amikor Tove felül helyette az asztalra.
Az ott Tove, a háromszemű. Érdeklődéssel, bár némiképp gyanakodva tekintek együttműködésünk elé.
11/237 – Számottevő
Olyan vagyok, mint a viccbeli bácsi a sportrepülővel, ezt nem láttam jönni.
Április 24 van, a kirelejzumát neki, ehhez képest meg Esztergomba legmagasabb napi hőmérsékletként nyolc fokot, valamint számottevő esőt jövendöltek.
11/236 – Idézőjel
Van az a hét a tanévben, ami tényleg mindennek a legalja, és pont most van az a hét. Úúúúgy van, szakdolgozat-leadás következik. Mostanság átlagban napi húsz levelet kapok a szakdolgozóimtól, és már a könyökömön jön ki az egész, de még mindig van türelmem roppant kedvesen elmagyarázni, hogy az idézetet záró idézőjelnek fent van a helye, nem másutt.
Cserébe úgy nézek ki, mint akit macskák öltöztettek, és extra mennyiségű szénhidrátot lapátolok magamba, hogy ép eszemnél maradjak.
Ezt a ruhát is szét kéne vágnom a rittyóba, hogy újravarrjam, hát hogy néz ki, de tényleg.
11/235 – Veszendő
Megint csalok, ez az ancúg tegnap volt rajtam, amikor a RK-val leténferegtünk a zsibire, de itt semmi sem mehet kárba, legfeljebb veszendőbe, és ez az őtözködős önfotókra is érvényes.
Ma garantáltan nem fogok ennél jobban kinézni, desőt. Most például még mindig házificergőben nyomom, és arra próbálom rávenni magam, hogy hajat mossak. A helyzet nagyrészt tarthatatlan, de annyira unom a hajmosást, hogy az már röhejes.
Intermezzó – áprilisi zsibi
Huh, végre lementem.
Ezúttal is volt minden, mint a búcsúban, de én kicsi voltam és szerény, nem vettem mást, csak ezt:
11/234 – Kronosz
Ez az alábbi egészen kivételesen pontos kronologikus formában mutatja be a hetemet, ami Esztergomban kezdődött, egy egykilós csomag Leonidas pralinéval folytatódott (ezt hozta nekem a RK Brüsszelből, mielőtt tovafutott Ohridba), majd Budapesten voltam a Dies Academicuson (ez a fotó nem az enyém, de azért tettem be, mert mindig felvidít, milyen könnyen kiszúrható vagyok a többi nézőtéri bolha közül), és még olyan dolgok is belefértek a hét második felébe, mint könnyed másfél kilométer séta Dunabogdányon át, ahol teljes útzár volt a tűzoltók miatt (egy üzlet gyúlt ki a főutcán, a buszok meg vadul logisztikáztak azon, hogyan cseréljék ki egymást közt az utasokat), aztán pénteken harminchárom gyoza (házitésztából!) meg negyvennyolc wonton a konyhámban, szombaton budapesti tancsitancsi, majd végül a fentemlített gyozák közül egy fél tucat vacsorára. És közben Maci folyton enni kért, egyszer például a három méteres mélység fölött az emeleti folyosó korlátjáról, és ijedtemben rögtön adtam is neki. Ő nem egy túl kecses macska, és ha lefordul onnan, nem vagyok ám biztos abban, hogy talpára esik.
Ne zavarjon, ha nem bírjátok követni, én is alig. Galéria!
Minden nap más - mindennap más 