Merthogy lementünk a piacra.
És hoztunk búzafüvet.
Azt a pillanatot sajnos nem kaptam el, amikor mindkét mellső lábát feltámasztotta a pult szélére (nem szokta), és roppant lelkesedéssel követelte, hogy ezt most neki azonnal, mingyá, most.
Azt viszont, amikor csámcsogva rávetette magát, na azt fotózhattam kedvemre, negyedórán át.
Mivel a RK hazajött, és hozta magával a Professzort is, úgy gondoltam, gondoskodom arról, hogy az utóbbi ne is menjen egy ideig sehová, ezért felöltöztettem a firenzei ruhájába, és fellőttem a falra.
Hogyúgymondjam, “Vakond van nálam, és nem félek használni!”
Ha nem kellett volna újragyártani a pipi-szortimentet, az én mesém is hamarabb bekövetkezett volna.
Afféle szégyenletes eljárásként ez még csak műfenyő-girlanddal van felapplikálva, de ha a holnapi piacon látok barátságos kinézetű fenyőágakat, azzal is fel fogom pimpelni, fel én.
A RK elment Fontos Dógokat intézni, mindezt stüszivadásznak öltözve, ami nem egészen szándékosan alakult így, leszámítva azt a körülményt, hogy az ő gárderóbja egyre inkább a “vidéki angol hétvége 1924-ben” irányba tendál, és én ezt egészen érdekesnek találom, bár valószínűleg fel fogom vonni kissé a szemöldököm, ha egyszer hazaállít két lelőtt fácánnyal meg egy tökig sáros vizslával.
Az én gárderóbom is alakul, de inkább az “egyre több rétegű és egyre tarkább kápucta” irányba. Szerintem ezt a kardigányt még nem is láttátok rajtam, de pont belesimul az általános trendbe, mármint ha az én gárderóbom esetén használható egyáltalán ez a kifejezés.
Mint a mellékelt ábra mutatja, ma nem megyek sehová, cserébe a lakást pimpelem, amit már jó ideje ígérgetek, viszont tegnap befejeztem az új pipiket. (A régiek mind a munkahelyemen vannak, quelle surprise – az a gigamega dekkolás mindet felszívta.) Bambuszbot méretre vágva, fényfüzérek letesztelve, a Bőröndből kipakoltam a maradék gömböket, valamint agnoszkáltam Professor Krtek tavalyi koszorúját is, úgyhogy most már tényleg nem nagyon állíthat meg semmi.
Banzáj!
Ez annyira jó, hogy ide kívánkozik a sorozatba. (A fotót Visegrádon lőttem.)
Mára az a fő ambícióm, hogy a RK ne veszítsen el a tömegben.
És amikor hazajöttünk, és ő elmegy valahová máshová, dekkolni fogok, de mint a kurvaélet.
Végre megjött a csomag. Ez volt benne:
Enyimé. Szerintem ez is az adventi dekkolás része, és úgysem tudtok meggyőzni az ellenkezőjéről.
Ma gyönyörűen sütött a nap,
de én itthon punnyadtam, mert vártam egy csomagot, amit délelőttre ígértek, de mostanáig sem jött meg, grr.
A punnyadás egyébként is most nálam afféle alapállapot, és nyilván szükségem van rá, de arra is lenne, hogy csináljak valamit a káosszal, és lőjem fel a fényfüzéreket ide-oda. Mindenekelőtt viszont a csomagomat akarom, ha már megígérték, grr.
Már megint kölcsöntollakat fogok elkunyizni, én ugyanis a mai délutánt végigaludtam. Mondhatnánk, hogy nyilván ezek szerint erre volt a legnagyobb szükségem, de ezt most igen nehéz elhinni, mivel mindenem fáj. Az alvástól.
A város és annak boltjai viszont továbbra is igen pofásan teljesítenek helyettem, igazán nincs ok panaszra.
És amíg én aludtam, a RK kitakarította a kamrát, mert ő valójában rendes srác, csak ne menne annyit világgá.
Ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni, mondják, de ugyanabba a pocsétába akárhányszor. Éppen arra várok, hogy az okosember befejezze a zoom-értekezletet más okosemberekkel, mielőtt elmegyünk bevásárolni.
Ha jól hallom, éppen Mária Terézia tallérjairól van szó. Az csak vagy százötven évvel van odébb időben a pasim kutatási területeitől – már megint mibe keveredett bele ez a vadmarha, emiatt pedig hová fog majd elutazni, és mikor?
Rohadt lassan haladok ugyan, de mégiscsak haladok, a jebezeusát neki. Végre egy kis szezonális ágyneműcsere, piszkosul rám fért már.
Mivel én még mindig enyhén támolygós állapotban vagyok, beküldöm helyettesítőbe a falut, ahol lakom. Valamikor a múlt héten lőttem a fotót vagy még azelőtt, amikor szaloncukorért mentem.
Göthös vagyok és szedett-vedett, most jön ki rajtam mindaz, ami nagyjából augusztus eleje óta gyűlöget, szorgalmi időszak szervezése meg tanszékvezetőség meg irgalmatlan mennyiségű munka meg az állandó macerálás, amiben részem volt ezalatt az idő alatt. Amikor elkezdődött ez a foshalmaz, elhatároztam, hogy a következő állapotokban nem láthat majd engem a munkatársak és hallgatók és mindenki más tömege, mégpedig a) szemöldök nélkül, b) lepattogzott körömlakkal, c) bőgve. Ezt mind sikerült teljesítenem, de most olyan mértékben le vagyok robbanva, hogy még a tiszta ruhákat sincs energiám felcipelni a mosókonyhából. Mindehhez pedig a RK ma jön haza, már le is szállt a gépe, csak még persze minden más előtt elmegy opponálni egy MTA doktori védésre. Nem állítom, hogy teljes mértékben fel vagyok készülve az érkezésére, sőt. Az ágya például jelenleg egy ruhatároló alkalmatosság, a kamrát szeptember óta nem takarítottam ki, a hűtőkben pedig minden bizonnyal vannak olyan döglött dolgok, amiket már régesrég ki kellett volna hajítani. Lelkileg meg pláne teljesen felkészületlen vagyok erre az érkezésre. Ez alatt az idő alatt ő sikereket sikerekre halmozott, én meg teljesen elvadultam. Az ember egyszerűen megszokja, hogy ott van tökegyedül, és nem számíthat jóformán senkire.
A mai nappal kezdődően egészen január 3-ig fizetett szabadságon vagyok. Még várok arra, hogy úgy is érezzem magam, mert még egyelőre afféle ugrásra kész állapotban vagyok, mármint belül. Kívül meg, hát mint a mellékelt ábra mutatja.
Azt nem állíthatjuk, hogy elsietem, marhára nem. Az egyik előlapot két nap híján két éve fejeztem be, a másikat kábé egy-két hónappal azután. (Abból csak az első kísérletet találtam meg, amikor még a rakosgatás fázisában volt, de biztos vagyok benne, hogy valamikor a rákövetkező január-februárban varrtam meg.) De most már készen vannak a hátlapok is.
Másfél óra, vagy annyi se. Ennyi kellett hozzá.
Mit mondhatnék, ezzel a tempóval Isten csudája, hogy néha be is fejezek valamit, amit még évekkel ezelőtt elkezdtem.
Miután a délutánt lényegében végigszundikáltam takonykórilag, most bezzeg ébren vagyok, úgyhogy akár meg is írhatom a vasárnapi bejegyzésem. Igaz, nem lesz nagy kunszt, nem volt ezen a héten semmi igazán érdekes, csak a szokásos szöszölés, rohangálás meg tancsitancsi, esténként pedig egy kis nyálfolyatós kiájulás. A decemberi vasárnapi galériáimat potenciálisan érdekessé tevő tartalmakat egyébként is jellemzően felszívják az adventi dekkolós bejegyzések. Valamit valamiért.
Amikor tegnap azt mondtam, hogy tavaly óta szereztem/csináltam pár új bármit is az adventi dekkoláshoz, többek között rájuk gondoltam, ni:
Tavaly igencsak megtetszett nekem ez a tyehnyika, de hát persze idén nem állt rendelkezésemre az az eljárás, hogy kimenjek a birtokra alapanyagot tallózni. Viszont ha nincs épp kéznél egy bambuszligeted, még mindig ott van lehetőségként az OBI. (Azért a bambuszliget szórakoztatóbb volt.)
Most már csak a takonykórból kéne kimásznom annyira, hogy alkalmazhassam is.
Azt már megittam, Mackót megetettem, onlány óráimat megtartottam. Úgyhogy most kidőlök.
A tavalyi firenzei adventi szajrét igen bölcsen egyetlen helyre suvasztottam be ahelyett, hogy szétszórtam volna különböző tárhelyekre, úgyhogy amikor nekifutottam a munkahelyem dekkolásának, kinyitottam a Bőröndöt.
A kábé harmada annak, amit a képen láttok, még itthon van, úgyhogy akár neki is gyürkőzhetek. Hetnék. Hetni fogok. Valamikor.
Meg persze azóta is szereztem/csináltam még további izéket, de azokat ráér bemutatnom akkor, amikor bevetésre kerülnek.
Volt nekem még hetekkel ezelőtt egy olyan jóslatom, hogy abban a pillanatban, mihelyt végetér a félév, én olyan beteg leszek, mint a kutty. Egy ilyen jóslathoz nem kell Püthia papnőjének lenni, bőven elég az a tapasztalat, amit oktatásom hosszú és keserves évei alatt összeszedtem.
Arra mondjuk nem számítottam, hogy a takonykór sunyin beelőz balról, és még az utolsó előtti munkanapomon leüt. Holnap már hálistennek csak onlány konzultálok, de ma még be fogok vánszorogni órákat tartani. Sok-sok papírzsepivel.
Ott még definitíve nem vagyunk, sőt. Itt ebben az enteriőrben ez egy szokásos őszitéli fotó, beleértve az ablaküvegben tükröződő tokás zombit is, de legalább van itt mécses meg pilács meg gumikacsa.
A lakás még nem tart sehol, persze.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 