Próbáljunk úgy tenni, mintha lenne bennem olyasmi, oké?
12/233 – Indiszponált
A RK elment meglocsolni családja nőtagjait, én pedig megüzentem vele családja férfitagjainak, hogy idén is erősen indiszponáltnak érzem magam az intézményesített erőszak és a termékenységi rítusok megélése ügyében. Ez nem kéne meglepetésként érje őket, már kábé húsz éve mondom, bár az utóbbi időszakban már egyre erősebb kifejezéseket használok, szimbolikus spermáról és a toxikus patriarchátusról is szoktam említést tenni. Tavaly már nem is dugta át senki a fejét, hogy az enyémre pacsulit locsoljon, de sose lehet tudni, nem felejtették-e el, szóval most várunk. Bár inkább nem.
12/232 – Majdnem
Úgy vártam már ezt a vakációt, hogy jaj, aztán máris majdnem eltelt az egész, és mit csináltam vele, semmit. Jaj. Galéria!
12/231 – Pisze
Tegnap este tényleg hazajött a RK, reggel a piacra is lement, úgyhogy azóta sokkal több étel és kupleráj van a lakásban. A macskabudikat már kipucolta, és macskaszőrtelenítést is tervez mára. Plusz főz.
Mindehhez én viszont most igazán loncsos, lompos és bozontos, piszén pisze kölyökmackónak érzem magam, és takarítani kellene, meg rendet rakni, meg még mittomén, ámde marha nehezen bírom rávenni magam.
Vigyorogni, azt még tudok. Hozzávetőleg.
12/230 – Jumanji
Krisztust ma megfeszítik, a RK hazajön, körülöttem meg úgy néz ki a lakás, mint amikor a Jumanjiban orrszarvút dobnak, és a csorda letarolja a komplett berendezést. Emellett mostanra tényleg és igazából a “feral wife” állapotába jutottam, amit sajnos nem lehet igazán jól fordítani magyarra, mert van a “housewife”, ami háziasszony, úgyhogy ez “kóborasszony” vagy “szelidítetlen asszony” vagy “vad asszony” vagy valami efféle lenne, de egyik sem írja le elég pontosan azt az állapotot, amint az ember lánya kint áll az esőben éhesen, és üvölt a holdra. Mindenesetre nem vagyok biztos abban, hogy ha a RK betáncikál, nem fogok fújni rá, mint Massimiliano, Principe del Palmerino ditto l’Idiota tette anno a cirmosra. (Signor Soriano, azt a nevet adtam neki. A cirmosnak. Az is csak ezért járt felénk Firenze határába, hogy Macit idegesítse.)
TöketlenBoci viszont jelenleg (úgy hozzávetőleg) örül az életnek, bár amikor hajnali háromkor olyan vihar volt, hogy még a villany is elment pár pillanatra, éktelen sipákolást csapott nekem. Most viszont, túl a második reggelin, az a legnagyobb gondja, mekkora felületen tud összeszőrözni.
Hadd csapassuk, bmeg, én még hajnali fél egykor pesztót köpültem a szerdán piacolt medvehagymákból, most meg kétféle kelttésztával bűvészkedem egyidejűleg, mit nekem még egy-két marék macskaszőr.
12/229 – Dilemma
A Nagycsütörtök még mindig a legnehezebb nap nekem az egész Nagyhétből, plusz még ott a dilemma is, hogy elmenjek-e bótba, holnap ugyanis nincs bót, cserébe holnap este hazajön a RK abból a megfontolásból, hogy ha én nem jutok el Berlinbe, akkor meglátogat ő, és legalább hazahoz egy csomó téli holmit.
Na mármost a ház ugyan tele van kajával, de mindig van olyan, hogy utólag jön rá az ember, essincs meg assincs. Az persze vidám lenne, ha állnék úgy agyilag: még előtte jöjjek rá az assincsekre meg essincsekre, nem utólag.
Ez a kérdés persze mindaddig amúgy is csak elméleti, amíg kanapénak használnak.
12/228 – Hungarocell
Én ugyan még mindig úgy érzem magam, mint amit a szél fújt be az ablakon, hogy aztán Maci lelkesen végigpofozza a fél lakáson (ne tudjátok meg, mit művelt el az éjjel is két hungarocell tojáskával, amit balfékságból az asztalon hagytam), de ha szerda és tavaszi szünet, akkor piac.
Meg húsz tojás. Ezúttal tyúk-, nem hungarocell.
Úgy döntöttem, most már pöttyöske-szezon van. Jól döntöttem, mert tényleg.
12/226 – Műsoros
Az alábbiakban “Beteg asszony macskával és szakdolgozatokkal” című képünket láthatjátok, Valahol jobbra van egy nagy kanna tea is, meg egy csomó műsoros papírzsebkendő. A szervezetem végül a jelek szerint úgy döntött, egy takonykórban fog kibontakozni, és ennek én valójában örülök, mert egy takonykórnak mindig megvan a kiszámítható lefolyása.
12/225 – Vízszintes
Abban vagyok én most, és nincs is szándékomban feltápászkodni innét, amíg jobban nem érzem magam. Addig is, tessék, ez volt az elmúlt héten.
Mivel Mackó egy pragmatikus állat, és úgy gondolja, hogy amíg életben vagyok, neki minimum fél hatkor kijár a reggeli, most megetetem a szőrös gyermeket, aztán visszafekszem.
12/224 – Beismerés
A képen a ma reggel egyik olyan pillanata látható, amikor ismételten tudatosodik bennem, hogy én ugyan a mai órámra még eljutok, ha az Úr kegyelmes hozzám, de Berlinbe garantáltan nem.
Ha ezt a tancsitancsit lenyomtam, és sikerül hazavánszorognom, itt maradok szerdáig laposban.
12/223 – Kancsal
Felhőbe hanyatlok, mint Drégely várának romja, desőt egyre romosabb vagyok, bár kancsal még nem, csak a fények esnek rám hülyén. No de tanaítani menni kell, még ha kiskanállal is muszáj összevakargatnom magam.
És még holnap is tanítok, pedig már most is alig állok a lábamon, édes jó anyám, miért szültél a világra.
12/222 – Ugye
Ma is olyan nap van, amikor jobban nézek ki, mint ahogyan érzem magam. Ha úgy látjátok, egyébként se nézek ki eléggé jól, arra csak azt tudom válaszolni, hogy “na ugye”.
12/221 – Tű
A látszat ezúttal is csal, én a jelen kép dacára nem vagyok száz kiló, és ugyan vigyorgok, mint a fakutya, de kezdek megzuhanni kicsikét. A sok többi között ott van az is, hogy húsz perc múlva indulok Esztergomba előadást tartani a Pedagógus Klubon, és minden megvan, amire szükségem lenne, leszámítva a tűkészletet.
12/220 – Lista
Legfontosabb teendőim a mai napra:
- restaurálni a pipirost
- varrni öt új párnahuzatot
- gatyába rázni a konyhát
- szakdolgozókkal bajlódni (ketten még folyamatban vannak, négy már leadta)
- ppt-t ácsolni a holnapi Pedagógus Klub előadásra (úgy kétharmadáig már kész van)
- behajintani két gépnyi mosást
- ágyneműt cserélni
- elzarándokolni a csomagautomatához
- kenyeret venni
- tovább dolgozni a berlini pakolólistán
- vacsorát főzni
Plusz még ami szembejön.
12/218 – Ibolyák
Meg még egy csomó más növény is, például Plafonra Fohászkodó Bundásmuskátli. (Leellenőriztem, nem volt ott semmi. Talán csak unja már a közös szelfiket.)
12/217 – Kurta
Ez a nap éppen olyan irgalmatlanul hosszú volt, mint amilyen kurta ez a ruha. Úgy keltem fel hajnalban, hogy szinte sírtam hozzá, sötét volt meg hideg meg nem-van-kedvem-munkázóba-menni, és az se vigasztal különösebben, hogy még világosban hazaértem, és lőhettem nektek egy ilyen kiváló fotót.
Most viszont elterülök a futonon. Nyafogóruhában.
12/215 – Punk
Ma reggel éppen azon vihogtam, hogy miután ma nagy felhajtással megnyitották a HÉV-megálló melletti Spárt, én jó eséllyel a “minden napra egy punk cselekedet” szellemében a másik Spárba fogok elmenni, ami az ellenkező irányban van.
És lőn.
