Minden nap más – mindennap más

Mivel bébiszitterként is munkanélküli lettem, a hét további részében monstre takarításba és rendszerezésbe kezdek. Különösen az a szoba van veszélyben, ahol varrni szoktam, mert most én tényleg rendet rakok benne, de úgy, hogy a végén tán még én sem ismerek rá.

(SK: a háziruha meg a pólóból-kardigán.)

Mondjuk én már otthon vagyok, de nem tesz semmit. Állok a vár fogán, és integetek a családom után.

(SK: a szoknya, valamint az ingből-dzseki.)

Próbáljuk kihozni magunkból a maximumot, az árgyélusát neki.

(SK: a pulóverből-kardigán.)

Ma megérkezik anyám, hogy holnapután bevágja a hóna alá a gyereket, és elvigye magával. Képzelhetitek, mennyire várom, pláne úgy átlag napi három kisvakondnadrágja után.

(SK: a pólóból-ruha.)

Mivel más bajom úgysem nem van, az anyatermészet úgy gondolta, szórakoztatásomra siet, és telepitykézett gennyes pattanásokkal.

Imádom a nyarat. És az anyatermészetet is.

(SK: a cipő, amit én pitykéztem ki még valamikor tavaly. Tessék egy közeli is.)

Becsszó nem volt szándékos. Legalábbis az én részemről nem. Az ifjú hölgy két photobombing után közölte, hogy ő is, ő is, “és a képet mutasd meg Zizi mamának is”.

Nos, Zizi mama, itt az unokád. Mint látható, még minden alkatrésze megvan.

(SK: a ruha. A kölcsöngyereknek is varrtam egyet ebből a csíkos anyagból, de sok lett volna a jóból, ha ő is abban a ruhában van. Ráadásul ő is a saját maga stylistja, úgyhogy megadóan viselem, amikor harminc fokban felvesz még egy virágos réteget a csíkoshoz, a kockáshoz és a cicafejeshez.)

Vannak jó napok, vannak elviselhető napok, meg vannak olyan napok, mint a mai. Aztán holnap már holnap lesz, és majd meglátjuk, hogy az milyen nap. (SK:a szoknya.)

Újabb izgalmas és gyümölcsöző nap a bébiszitterek kalandos életéből, Cataflammal és pofozni való szövegekkel súlyosbítva. Mint roppantul előnyös és elegáns áutfitemből látható, ma el sem hagyom a lakást, maximum a kertbe kúszok ki azt felügyelni, amíg a kis felség hulahoppozik.

(SK: alsó, felső, király, ász. Látványos, mi?)

Ezt kell válaszolnom minden alkalommal, ahányszor kezembe nyomnak egy műanyag halat azzal, hogy “Tessék, nagyamucikám, ezt neked fogtam”.

Szerintem kábé százhetven köszönömkisunokámnál tartok.

(SK: a ruha.)

Aznap reggel a hangya megnézte magát a tükörben, és rájött arra, hogy egyetlen nap alatt tücsök lett belőle. Igaz, egyelőre még nem ért rá elgondolkodni azon, hogy milyen lehet tücsöknek lenni, mert éppen annyi dolga volt aznap is, mint még hangyakorában. Sőt.

És aztán élt, amíg meg nem halt.

(SK: a póló, aminek a derékrészén nagyon elszúrtam valamit. Na majd.)

Ma bemegyek a munkahelyemre, hogy megtudjam, ősztől van-e még állásom.

Azt hiszem, ehhez fölösleges mást hozzátennem.

(Na jó, mégis. SK: a napvédő kardigán és a táska.)

Ma reggel a kis unokahúg utánam nézett, aztán rendkívül tárgyilagos hangon közölte velem, hogy “Van egy írás a hátadon”. Erre én: “Igen, van. Kérsz sajtis kenyeret paprikával?”

(SK: a ruha. Egy régesrégi topból és ebből a ruhából ácsoltam össze. Élőben persze ez is jobban néz ki, mozgásra volt tervezve, nem ácsorgásra.)

Na akkor most jön az évnek az az időszaka, amikor szinte mindenki cuppanatnyi kis rucikákban rohangál a strandra, én meg formátlan és bő holmikban ténfergek halkan vinnyogva a lakásban.

De azért ma is piac.

(SK: a póló átalakítása. Ez is olyan darabom, amit annyira szeretnék szeretni, de nem megy. Hát akkor nem fogom erőltetni, repül.)

Ismét itt az egyik kis unokahúg, másfél hétig marad. Próbálok optimistán vigyorogni a világba.

(SK: a ruha meg a pólóból-kardigán. Fáztam még a reggel, no.)

Ezt a ruhát meg a hozzá tartozó fejkendőt és tunikát (not pictured) 2002-ben varrtam, és most már tényleg csak arra jók, hogy elszaladjak benne fél kiló paradicsomért a gazpachóhoz. Mondjuk kivasalhattam volna, de kicsire nem adunk.

Amúgy a táskát is én varrtam. A cipőt viszont, hadd nyugtassak meg mindenkit, nem.

Ma egész nap szövegben gázoltam, úgy is nézek ki.

Én megmondtam. Kivágom, vagy szét.

A bölcs divatblogger megmondóhölgyek szerint, ha egy ruhadarabban nem érzed magad csodásnak, szabadulj meg tőle. Nem rossz tanács, de sokszor egy nátha is elég ahhoz, hogy ne érezd magad csodásnak a kedvenc holmidban sem. Na és mi van akkor, ha valaminek csak az anyaga vagy a színe vagy a szabása tetszik?… Nálam ilyenkor kerül elő az olló meg a varrógép vagy a ruhafesték. (Juteszembe, piszok régen festettem ruhát, közelebbről valószínűleg annak is eljön a napja.)

Ezúttal csak olló volt meg varrógép, és mindent összevéve harminc perc munka. (Kevesebb is lehetett volna, de azt mondtam, legyünk gondos kis manócskák, és kézzel dolgoztam el az eleje szegély sarkait.) Lehet amúgy, hogy nem állok meg ennyinél, de egyelőre megteszi.

Tessék, egy közeli is az elejéről:

Nyugi, még nem ment el teljesen az eszem, és az sincs szándékomban, hogy vasúti kocsikat graffittizzek tele, de ma korán még afféle taknyos hideg volt, rétegezőidő.

A cipőre viszont tényleg nincs mentségem, hacsak az nem, hogy akkor még fiatal voltam és kellett a pénz. És még ordítórózsaszínben is van egy ugyanilyen, bozse moj.

(SK: a nadrág, mellyel gatyáim száma hozzávetőleg ötre nőtt, ha beleveszem azokat is, amelyeket kizárólag takarítani vagy cseresznyefára mászni tartogatok. Nem én varrtam ugyan, de én alakítottam át a férjem egyik lehordott nadrágjából, szóval ez is számít.

Van amúgy abban valami röhejes, hogy csak a szár szélességével és hosszával kellett bíbelődnöm, csípőben éppen jó volt. Azt hiszem, ez sokat elmond a fenekem méretéről és szerkezetéről.)

Mellesleg mostanra kicsi szívem minden hidegével utálom ennek a csíkos pólónak a szabását, szóval ne lepődjetek meg, ha holnapra szétvágom.

Még sose sikerült olyan fotót készítenem, amelyik csak hozzávetőlegesen is visszaadná ennek a szoknyának az irgalmatlan szemkifolyasztó színét. Higgyétek el: nem véletlenül van, hogy csak itthonra veszem fel.

Persze az okok között az is ott szerepel, hogy kevesebb mint fél óra alatt dobtam össze egy téglalap alakú anyagdarab és hatvan centi bugyigumi segítségével, és nem is szántam másra, mint unalmas nyári vasárnapok itthonücsörgésére falun.

Hát akkor csak rajta.

Igen, jól látjátok: nemcsak a póló, hanem a szoknya is ugyanaz, mint tegnap, mire nem vetemedem. Nos, miután arra ébredtem, hogy minden ok nélkül fáj a hasam, a frontérzékeny macska veszettül nyávog, én meg a szemem is alig tudom kinyitni, de inkább ne is nyitnám ki, mert a tükör kegyetlen, és a hajam ismét felrobbant – nemigen volt energiám máshoz.

Aztán elmentünk piacra, és a hajam tovább robbant, de most már tényleg nincs mit csinálni vele, legfeljebb megvárni, amíg elmúlik. Viszont vettünk egy csomó padlizsánt, paprikát, rukolát meg sajtot, és paradicsomból is kétfélét, úgyhogy legalább a vitaminbevitellel nem lesz gond.

További szép napot.