Újabb hajtós hét végére értünk, és nekem ugyan továbbra is van egy kupac munkaügyi tennivalóm meg kábé kilencven javítandó dolgozatom, de a pünközsdöt csakazértis megtartom most: fetrengőórákat tervezek a hülye kiscicámmal, némi meghitt időt Erikkel, és mindenképpen valami eská-posztot is ide, mert azok mostanság úgy elmaradtak, mint a borravaló. Galéria!
Megest vizsgáztatni megyek, hogy izélné hegyesre a zuniverzum. Ma reggel még a piacra is lefutamodtam előtte, mert holnap nincs bót meg holnapután se, ennélfogva csak nyolc óra, de belőlem már csavarni lehet a vizet.
Na hajrá.
Nyilvánvalóan akkor kellett volna befognom a lepcses pofámat, amikor három héttel ezelőtt amiatt nyafogtam, hogy fázom. Ehelyett mehetek most hétszáz fokos rekkenőben vizsgáztatni. Meg holnap is.
Nálunk felsőoktatási (és más oktatási) kadávereknél még az se biztos, hogy a látszatra nagyonis dolce far niente tényleg az-e, vagy az illető közben éppen a tegnap írott dolgozatokat javítja, valamint szakdolgozati bírálatokat próbál összeácsolni.
Azt mindenesetre már most eldöntöttem, hogy az államvizsga drukkját levezető elnökként többek között azzal fogom oldani, hogy egy adott ponton megkérem Kispipi vizsgázót, mutassa be nekünk a szakdolgozatát.
Ne aggódjatok, ha nem értitek, köröttem a dolgok meglehetősen érthetetlenek mostanság, és ha esetleg véletlenül érthetőek, akkor is kemény munkámba kerül, hogy eléggé viccesek legyenek a blogom látogatói számára. Ma megpróbáltam emberformába pofozni magam, ennek örömére pedig ráejtettem a körömlakkos ecsetet az egyik pöttyöskémre. A körömlakk Framboise Intense fantázianévre hallgat, vagyis durván málnaszínű, a pöttyöske viszont (nem ez a pöttyöske) világoskék.
Nem vagyok optimista a következmények tekintetében.
Vizsgaidőszaki rohangálás folyamatban, innentől június végéig nem is nagyon lesz benne szünet. Mindehhez a nyár is berobbant, ami esetünkben ötvenfaktoros anyámkínják bő kenegetését és folyamatos nyígást jelent. Egyelőre legalább a “mi a francot vegyek fel máma” probléma el lett hárítva, végre felvehetem azokat a batikolt viszkózruhákat, amiket a nyárra való tekintettel rendeltem. Az egyetlen bibéjük, hogy nincs rajtuk zseb, de egyébként valószínűleg ezeket fogom rongyosra járatni a következő pár hónapban.
A maihoz hasonló napok azok, amikor jobban teszem, ha beküldöm a helyettest.
Kettőnk közül ezúttal is ő néz ki jobban, nem vitás. Jobban is érzi magát, ami azt illeti.
Amikor éppen nem rohangál az ember, akkor az oldalán fekszik, és próbál annyi puha meg színes meg jóízű dolgot bezsákolni mindkét lehetséges pozícióhoz, amennyit csak lehet. Galéria!
Próbálok újólag visszatérni a normalitásba (szombat! piac!), de a zuniverzum nemigen hagyja, már megint cipőproblémáim vannak.
A téli leárazásokkor vettem magamnak pár erősen akciós cipőt az El Naturalistától, de azóta kénytelen voltam rájönni, hogy annyira becsúsztam a számok közé, mint nyomorúságos kamaszkoromban, amikor előfordult, hogy ugyanabból a fazonból a 37-es kicsi volt, a 38-as nagy, az egyik szorított, a másik kotyogott, és mind a két méret lyukakat gyártott a lábamra. Na most 38-as és 39-es között vagyok, de a helyzet ugyanez, és a nagyon akciós cipőkre az jellemző, hogy mire megérkeznek a csomagautomatába, már rég elfogyott az eggyel kisebb vagy nagyobb méret a cégnél, így visszacserélni sem lehet. Az elmúlt hetekben emiatt bölcsen nem is strapáltam magam azzal, hogy a hosszú tanítós ésatöbbi napjaimat új cipők bejáratásának kísérleteivel is súlyosbítsam. (Ejj, de szépen mondtam.) Ma viszont leviszem a piacra ezt a Pawikan fantázianevű lábtyűt, próba-szerencse.
A szatyor is új, desőt ebből több darab is van, mert (röhögni fogtok) az elmúlt hetekben a Pepcóban vettem új tánygyérokat, és azokat nem mertem zacskóban hazacűgölni a 11-es út ugratóin, pláne hogy a buszutazásaimat általában olyan heringkonzervekben töltöm, ahol még leülni is csak Dömösnél tudok. Úgyhogy a Pepcóban hozzácsaptam a tángyéros bevásárláshoz egy szatyrot is. Kétszer.
Ma valójában nem vagyok beosztva, de az egyik kolleginának el kell mennie vizsgáztatni a már nem csak elméleti, de igencsak valóságos hallgatóinkat. Az előre tervezett programot ezt ugyan nem borítaná meg, de tudjuk jól, hogy mi van az előre tervezett programokkal, borulnak azok maguktól is.
Mint látható, úgy döntöttem, hogy a pöttömke farmerdzsekit megtartom, desőt még a ruházatomat is átvariáltam hozzá kicsinyég. Mire nem vagyok én képes rút szibarita váz kategóriában, hehh.
Én továbbra is úgy gondolom, inkább nem árulok zsákbamacskát, hadd szembesüljön mindenki már jóelőre azzal, hogy a jövendő oktatói karban olyan is van, aki felemás zoknit és robbantott hajat hord.
Ezt a pöttöm farmerdzsekit tegnap turkáltam abban a tíz percben, ami a buszom indulásáig volt hátra, és ugyan nem passzol tökéletesen az előre eltervezett áutfitbe*, de addig kell felvennem, amíg ki nem fut az időjárásból, vagy én ki nem hízok belőle. Az elmúlt hónapokban leginkább a túlélésre koncentráltam, és örültem, ha egyáltalán van étvágyam, mindehhez a mérlegben lemerült az elem, én pedig amúgy is olyan holmikat hordok, amikben pár kiló ide vagy oda nem tűnik fel – na hát tegnap végre elemet cseréltem a mérlegben, ujuj. Ujuj. Egy köpésre vagyok attól, hogy nyolcassal kezdődjön a kijelzőn a szám (már ha vannak egy kilós köpések, de miért ne lennének, vannak nagyon nagy emlős állatok is.)
Mondjuk ettől már nem fogok igazán kétségbeesni, de azért elmorfondíroztam azon, vajon mit tartogathat a nyár, ha az őszt ijesztő mértékű fogyással, a tavaszt meg ijesztő mértékű hízással töltöttem…
* A hetem ismeretében előre kipakoltam már vasárnap az összes holmit, amit ezen a héten fel szándékozom venni. Így is vannak előreláthatatlan tényezők, például hogy meddig robban éppen a hajam, de legalább többé-kevésbé fedezve vagyok.
Én megint készen állok, a tegnapi nap alapján viszont a felvételizők egy része nem igazán realizálta, hogy mibe ugrott bele. Aki még nem vizsgáztatott, az valószínűleg nem is sejti, milyen fárasztó az asztal azon oldalán lenni, ahol én vagyok, és mennyire lelombozó, ha a túloldalon valaki egyáltalán nem készült, pedig tudja, hogy kellett volna.
A leg-lombozóbb viszont az a szegény leányzó, aki már harmadik alkalommal jelenik meg, és harmadik alkalommal esik ki, mert igazából a száját sem bírja kinyitni, és egy készülő pánikroham minden jelét produkálja, ha felteszünk neki egy kérdést. A gond, hogy jó eséllyel negyedik alkalommal is visszajön, pontosabban visszahozza az anyja, aki az egész vizsgát ott ücsörgi végig a folyosón, és akinek szintén lehet a fentiek alapján néhány problémája, amit nem tisztünk megítélni, de azért mi sem vagyunk teljesen vakok.
Innentől pedig a hetem lényegében egyébből sem fog állni, csak alkalmassági vizsgákból.
Hideg és meleg, régi és új, romos és felújított, kicsi és nagy, éttermi és otthoni, rohangálós és ücsörgős. Galéria!
Maci programajánlata a mai napra. Nahát, nekem is pont ezek a terveim.
A mai napomat itthon maszogtam volna végig, de megérkeztek a csomagautomatába a ruhákok, amiket borzasztó félreértésből kifolyólag rendeltem nyárra. Mármint az volt a félreértés, hogy mire megjönnek, nyár lesz, nem pedig tizenkét fok és szemerkélő eső.
Na sebaj, legalább vettem útközben puha péksütiket is, mert a húgomnak újabban foxabályzója van, és ez folytonos újratervezéseket igényel kajafronton, tegnap például a Partedli nevű kifőzdébe mentünk fasírtért és spenótfőzelékért ahelyett, hogy igazi fatüzelésű kemencében sült pinsát ettünk volna a Gatto Rossóban, ma pedig valószínűleg egy nagy bödön kókuszos édeskrumplilevest fogok előállítani vacsorára, mire ideérkezik.
Mindezek miatt én ugyan kimentem a házból, de az alábbinál jobb és teljesebb fotót nem kaptok rólam, mert minden holmit ismertek, ami rajtam van, ráadásul továbbra is szolidan taknyolok, és igazán nem megyek élményszámba.
Ezúttal ismét Esztergom felé döngetek, ráadásul a húgom is ott csücsül éppen a Scriptorium konferencián, e néven a nyolcadikon, én viszont egy őszi mesterkurzust próbálok éppen összerántani vele, amihez kell a húgom, a rendezvényszervezőnk, egy olyan időpont, amikor éppen mindketten ráérnek, plusz én is, de én leginkább csak a közvetítő szerepében.
Mindeközben pedig meglehetőst dúsan folyik orromból a takny, pedig tegnap anyámmal még egy-egy bazi nagy kübli pho levest is megettünk, de a szervezetem elég félreérthetetlen módon közli a véleményét, hogy ideje már leállni a rohangálással.
Majd.
Na az nincs. Lementem piacra zöldségekért meg kecskekefirért, az AlphaZooba macskapapiért, A Sonkáshoz pedig sajtikákért, olajbogyóért és édesköményes toszkán kolbászért, mert arra csúnyán ráfüggtünk Firenzében. Úgy vánszorogtam vissza az expedíciómból, mint egy öregasszony, és szégyenszemre vagy háromszor is leültem valami útbaeső padra.
Most pedig ugyan mindenem fáj, de megint indulok, anyám háromnegyed kettőre érkezik a Keletibe, és én balalajkazenével, sóval és kenyérrel várom tradícióinknak megfelelően beülök vele a Derby Sörözőbe, amíg el nem indul a másik vonata.
Ez a Dies Academicus nevű izé idén is pont úgy hiányzik nekem, mint szar a zsebbe, de ezúttal még csak nem is Tanszéki Delegált vagyok, hanem Tanszéki Vezető, hogy vinné el a nyehőce.
Mintegy mellesleg ma van a 25. házassági évfordulóm is. Csodálatos.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 