RSS

újracucc kategória bejegyzései

11/38 – Madaras

A megszokott finomvegyes mindarról, ami a héten szembejött: Szentendre, őszi levelek, kézimunka, varrogatás, fetrengés a makkával, hajvágás és szülinapi ajándék. A piros-madaras nyakék az, a RK rendelte, és KissVica a Dark Side Soutache-tól készítette el, nekem meg azt kell kitalálnom, mivel vegyem fel majd Firenzében. Nyilván vinnem kell majd, hádeugye.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/10/08 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, vasárnap, ősz

 

11/37 – Nem engedünk a negyvennyolcból!

Mára eredetileg más terveim voltak, de most úgy alakult, hogy boldogan, és részemről némiképp taknyosan döglünk Macival. Néha majd felkelünk enni.

A filtert, amit kíváncsiságból ráeresztettem a képre, úgy hívják, hogy “drámai meleg”. Csak mondom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/10/07 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, ősz

 

11/36 – Banyatank

Azt éppen nem viszek magammal, csak magamon, mindjárt meg is látjátok. Egyelőre hadd gyönyörködtesselek azzal, amint teljes pompámban gintonicozni indulok sugárzó napsütésben. A színeket a Magos Mustár fantázianevű hálószobafalnak köszönhetjük, a tokás vigyort a vénségnek. Holnap leszek negyvennyolc, sálálá.

A mai buli nem a szülinapom tiszteletére vagyon (szerintem nem is sejtik ezek a csajok, hogy holnap lesz, bár ki tudja), hanem eredetileg délelőtt kellett volna bependliznem a székesfőfaluba, hogy egy dékáni megbízottal találkozzak. (Ja, mondtam már, hogy a munka sehogysem ereszt.) Ez a program végül meghiúsult, de akkorra már ledumáltam a hölgyekkel, hogy este öttől velük iszom. Hell yeah.

Ééés, mivel már emlegettem a banyatankot, tessék:

A PopPins nevű kreatív műhelyből* van a néni banyatankkal és tacsival, én ezt a kitűzőt nagyon szeretem, de már régen hordtam utoljára, úgyhogy ideje volt bevetni a turkálós farmerkabáthoz, úgyszintén turkálós nyaklánchoz és a zöld pöttyöskéhez, akit biztos nem viszek Firenzébe, úgyhogy még gyorsan beküldöm a körforgásba egy utolsó szereplésre. Meg a ráncos nyakamhoz.

Hé, mingyá ötven leszek, még szép, hogy ráncos a nyakam.

* Attól tartok, már nem léteznek, vagy legalábbis ebben a formában nem, de itt egy archív cikk arról, hogy mitakart a hogyishívják.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/10/06 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, ősz

 

Eská 11/7 – Same old, same old

Oké, ennek itt semmi, de semmi újdonság-értéke nincs, a jól bevált dolgokon viszont nem fogok változtatni.

Mindemellett nektek ünnepélyesen megígérem, hogy nem teszek fel több “kenyérrudacska törlőruhából gyártott zsákocskában, sajtkrémekkel” bejegyzést, a baratináimnak meg azt, hogy csak addig viszek minden partira ilyet, amíg nem szólnak, hogy unják.

Gilt?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/10/06 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, ősz

 

Eská 11/6 – Hobbiszatyor

Két és fél hónapot fogok a Bűnök Barlangja nélkül tölteni, és nyilván ennek az időnek jelentős részében a lábam meg a cipőimet koptatom, és a számat tátom, de egy akár tíz kilométeres városnéző séta után is ott van még az este, amikor az ember lerogyik, oszt néz ki a fejéből. Plusz még emellett egy alkotóházban lesz a cselédlakásunk, amiből jövő csütörtökön költöznek ki az akvarellfestők, hogy bevonulhasson a RK a retyerutyáival meg a mérőszalagjával, és ugyan senki nem fogja elvárni tőlem, hogy kreatívan és gyümölcsözően töltsem a napjaimat, de előre látom, hogy lennének majd olyan pillanatok, amikor azért vonulok végig egész Firenzén, hogy találjak egy fonalboltot. Jobb az ilyen problémákat megelőzni, aszondok.

Minekutána nyilvánvaló lett, hogy egy csomó kreatív betyárbútort fogok magammal hurcolni, a tárolásukról is gondoskodni kellett, és valahogy nem fűlött a fogam ahhoz, hogy három összevissza cekkerkével induljak útnak. (Gondolom, ezen egyébként nem lepődött meg senki. Ha igen, még nem olvastok engem elég régen.)

Úgyhogy előszedtem a kincsecskéimet, hogy én márpedig hobbiszatyrot fogok varrni magamnak, amiben elfér az összes jövendő és jelenlegi merénylet.

Ezek már mind bent voltak a házban a keskenyebb heveder kivételével (spoiler: azt végül nem is használtam), a szép tarkabarka maradékos anyagdarabokat meg pláne felismerik azok az öreg iszapszemű ráják, akik végigkövették az én peripétiáimat a kanapék és más bútorok huzatának gyártásakor.

Hát nem állítanám, hogy ugyanakkora szopás volt, mint egy kanapéhuzat, mert végül is másfél nap alatt megvoltam vele, de bizony egyes fázisokban többet szenvedtem vele, mint egy olyan kanapéhuzattal, amit nagyrészt egy eleve létező példány mintájára gyártottam le, és leginkább méterhosszú egyenes varrásokból állt.

Ezt én ugyanis a saját kútfejemből csináltam meg, leginkább a rendelkezésre álló anyagdarabok méretének engedelmeskedve, és egész komolyan meglepett a végeredmény, ami úgy fest, mintha tervezve lenne, nem pedig tővel-heggyel összehanyigálva. Ezt különösen azért nehéz elhinni, mert most használtam először ún. táskamerevítő közbélést, amire Erik aszonta, are you fuckin kidding me, és sok küzdelem után már csak a bélést kellett volna belehúzni, amikor rájöttem, hogy rettentő csámpák szegénykének az arányai, ezen pedig csak úgy tudtam segíteni, hogy az aljából kellett kivágnom nyolc centit, mert az arányok pont ott voltak csámpák, véletlenül se a tetején.

Na de tegnap este nyolc harmincakárhánykor végre kész lett.

A részleteket mesélgetés helyett a lassan tradícióvá váló mozaikos galériában mutatom be, mert mindennek van határa.

Annyit még megjegyzek, hogy cipzárt végül nem használtam bele, ehelyett jó eséllyel további kis szütyőket fogok még legyártani a hobbiszatyromba, mert pont ennyi eszem van. A pántjai épp elég hosszúak ahhoz, hogy vállamra kaphassam, de ha dugig tömöm, és ez nehézségekbe ütközik, az oldalán látható D-karikákra fogok feldobni egy szíjat. Ehhez kellett volna a karabiner meg a heveder, de mire a végére értem, aszontam, még mit nem, ezzel is szopni külön. Úgyhogy inkább elővettem ezt itt, már vagy másfél éve vár arra, hogy kezdjek vele valamit.

A HÉV-állomásnál lévő turkálóban vettem háromszáz kemény forintokért, a hozzá tartozó táska ugyanis valószínűleg megadta magát az enyészetnek, mire odakerült. A márkajelzés nem látszik valami jól (a csatra van stemplizve), de ez egy Desigual szíj csak a röhej kedvéért. Na persze a D-karikákkal ellentétben nem nikkel, hanem arany színű, de nézzük el nekem ezt a gaffe-ot.

Szóval itt van végre a hobbiszatyrom, a hétvége egy részét valószínűleg azzal fogom tölteni, hogy ábrándosan teletömködjem értelmetlen dolgokkal, most viszont megyek kenyérrudacskákat sütni, mert du. gintonicokra vagyok hivatalos Kátya nevű baratinámhoz.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/10/06 hüvelyk újracucc, eská, firenze, projekt, turkálgat, ősz

 

11/35 – Társas

Sose melózol egyedül, ha van egy macskád is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/10/05 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, projekt, ősz

 

11/34 – Reprodukál

Nyilván muszáj volt elmenni fodrászhoz még utazás előtt, és én ugyan jövő héten szerettem volna, de üsse kavics, ha Lívia azt mondta tegnap tizenegykor, amikor felhívtam, hogy van neki szabad időpontja, mégpedig MOST, az ember lánya nemigen tehet mást, mint marha gyorsan átkocog az úton, oszt be a fodrászatba. Na persze ez azt jelenti, hogy a harmadik mosásig igen érdekes dobozfejem lesz,

de hát láttatok ti már cifrábbat is.

Mára amúgy azt jósolták, hogy teljes svunggal szeles-felhős őszünk lesz, és ez be is jött, minél fogva felvettem a leginkább időjáráshoz illő hacukámat. Sajnabajna ez egyúttal az egyik leginkább leharcolt ruhadarabom is, és igen nehéz lesz reprodukálni a szabásmintáját, mert csak úgy nyírtam össze egy félresikerült ruha felső részéből meg egy darab anyagból, zsebekkel. Mindenesetre muszáj lesz megpróbálkoznom vele, mert egy ilyenre szükségem lesz világgámenetelemben is, akár előnyös és csinos, akár nem. Inkább nem, de ha arról ábrándoznék, hogy én legyek a legcsinosabb professzorfeleség a kies Toszkánában, ki kéne engem vizsgáltatni agyilag.

Feleim, én bizony mindig többre becsültem azt, ha valami kényelmes és praktikus, mint ha csinibini. Ha eddig esetleg nem jöttetek volna rá. Mindenesetre anyagom van, időm éppen van, meleg teám is van, a túloldalon találkozunk.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/10/04 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

11/33 – Plusz csavarkulcs

Most jön a hosszú utazás előtt az a rész, amikor tényleg átmegyek őtözködős blogba, merthogy a következő vasárnapig össze kell raknom két és fél hónapnyi holmit, lehetőleg úgy, hogy ne három hajóbőrönddel és két kalaphordóval, valamint egy félmázsás nesszeszerrel (púderkompakt plusz csavarkulcs, például) induljak neki. Ennélfogva itt olyan holmik jönnek majd, amiket a) egész biztosan nem viszek magammal b) még nem tudom, magammal viszem-e, de fel kell vennem, hogy ezt megtudjam.

A mai kezeslábas ez utóbbi kategóriába tartozik, mielőtt rákérdeznétek.

Pro: nem gyűrődik, kis helyen elfér, rétegezhető, és sokféle változatban hordható. Kontra: fekete, és nincs zsebe, valamint mágikusan vonzza a macskaszőrt. Nyilván macskástul.

QED.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/10/03 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, ősz

 

11/32 – Elsőbbségi

Éppen a postára kocogok, mert a RK megbízott, hogy adjak fel elsőbbségivel-ajánlva egy levelet.

Utána visszakocogok, és tovább gyomrozom a tanulmányokat, mert annyit nyűglődöm velük, mintha Luca székét építeném tizenháromféle fából. A fő ludas persze a halogatás, mert anélkül itt még nem ment soha semmi, többet nyafogok azon, hogy “meg kell csinálni”, mint amennyit érdemben csinálok vele.

Bezzeg Mackónak minden mindegy, tartsa meg az Isten ezt a jó szokását neki.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/10/02 hüvelyk újracucc, eská, macs, ősz

 

11/31 – Trakta

Már megint hajnalban vert fel a szőrös disznó, ezúttal az arcomba szuszogott, és úgy énekelte, hogy “nem adtál nekem harmadik vacsorát, magadra vess”, amiben speciel igaza is volt sajnos. Úgyhogy a korai órára való tekintettel nesztek, itt egy újabb válogatott finomvegyes: piruló levelek és Szentendre by night a Korona étterem macskájával (az a fehér izé ott az út közepén az első fotón), valamint GombócMackó és NemGombócMackó (éppen egyik sem kajáért énekel), egy itthoni trakta és egy BLKN Bistro-trakta képei, plusz volt még telihold meg csokikák meg a Szamos cukrászdába látogatás is. Galéria!

Ma amúgy tanulmányokat fogok lektorálni és korrektúrázni, mert a fizetés nélküli szabadság is csak annyit tesz ezeken a tájakon, hogy azokat a feladatokat, amikért máskor sem fizetnek, most is a nyakamba akasztják…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/10/01 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, vasárnap, ősz

 

11/30 – Kicsit mellé

Még lementünk piacra, mert az ilyen tradíciók nehezen kopnak (hé, jövő szombaton is le fogok menni, valamit nekem is ennem kell),

visszafelé jövet meg láttunk az egyik falon afféle elvesztett tárgyként egy ilyet:

Mit mondhatnék, kicsikét mellément.

Mindeközben pedig itthon finisébe fordult a “Csomagolunk, vaze!” első felvonása. Mackó már most sem túl lelkes tőle, pedig ha tudná, mi lesz még itt!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/30 hüvelyk újracucc, eská, macs, ősz

 

Eská 11/5 – A Bogdán projekt 1. – Lakályossági csomag

A “pakol, mint Bogdán az üres boltban” gyermekkorom egyik kedves szólása volt – ugyan már senki sem tudta, ki volt az a Bogdán, és miért pakolt, de ez nem is nagyon számít (bár azt például speciel tudom, hogy Bernát miért kapkod a ménkűhöz, és ez kellő mértékben boldoggá is tett, zárójel bezárva.)

Mindenesetre indul a “Csomagolunk, vaze!”, és a következő hetekben ne nagyon számítsatok semmi jóra: leginkább óriási kupac miegymásokat fogok mutogatni, majd hopp, eltüntetem őket, mint nyuszit a cilinderben. Ma például a lakályosság érdekében cselekedtem sokat és szépet, mert a RK és köztem lévő lényeges különbségek leginkább a környezetünkkel kapcsolatos igényekben jelentkeznek, és ez eddig nem okozott konfliktusokat, mert én azt csináltam palotánkban, ami jólesett, ő meg hagyta, de most egy fiesoléi cselédlakásban fogunk pocolni együtt, és ebből még akadhatnak konfliktusok.

Elmagyarázom.

A RK szereti az esztétikus környezetet, de valójában elvan bármilyen közegben – levéltár vagy könyvtár legyen a közelben, ágy az alváshoz, villany-szék-asztal a cédulák esti macerálásához, legyen egy takaró, amit magára húzhat, ha fázik, egy ablak, amit kinyithat, ha melege van, és ha esetleg arra is adódik lehetőség, hogy egy hiányzó lábú villanyrezsón főzögethet valamiket egy görbe serpenyőben, hát ő már tökéletesen érzi magát, kösziszépen.

Na én nem. Nem azért csinosítottam ki huszonév munkájával a kócerájt, amiben élek, mert meghajoltam volna a kívülről érkező nyomás alatt – ez egy belülről érkező nyomás volt, és ez bizony azt jelenti, hogy ezt a nyomást viszem én magammal bárhová, ahova megyek. Nyilván két és fél hónapra nem akarok magammal cipelni mindent, de mindent, viszont ahhoz, hogy jól érezhessem magam valahol, igenis kellenek a saját cuccaim. Pláne, mikor valójában azt sem tudom, kapunk-e ott abban a cselédlakásban ágyneműt meg efféléket.

Úgyhogy ma elkezdtem pakolni, mint Bogdán az üres boltban, és egyelőre itt tartunk. Röhögni persze ér, ez a kupac itt a roppantul praktikus és a röhejesen fölösleges holmik elragadó kombinációja. Nézzük csak:

Hadd listázom is:

  • egy abrosz
  • egy asztali futó
  • két törlőkendő
  • egy mikroszálas kendő
  • egy felcsíptethető kislámpa
  • elektromos elosztó
  • hosszabbító
  • tengerifű kaspó himmihummik tárolására
  • fényfüzér
  • felakasztható tároló nyolc rekesszel (eredetileg cipőknek szánták, majd meglátjuk)
  • két lemosható tányéralátét
  • illatmécsesek
  • szövetpipik (csakazértis!)
  • két egyszemélyes paplanhuzat
  • egy dupla lepedő
  • egy kétszemélyes paplanhuzat
  • két kis törölköző
  • két nagy törölköző
  • öt darab párnahuzat különböző méretekben
  • gombócforma rókica.

Ez most szombaton elmegy Firenzébe. Persze a mi költözködésünk ezúttal is bonyolultabb lesz, mint ami normális, mert arról még a leghalványabb segédfogalmunk sincs, mi vár minket a fiesoléi cselédlakásban, azt ugyanis csak okt. 12-én foglalhatja el a RK, addig két amerikai akvarellfestő csücsül benne. Én ugyan nem akarok átszállítani két és fél hónapra egy komplett konyhafelszerelést, de a “minden másra ott a MasterCard” ezúttal nem játszik. Egyrészt nekem Visám van, másrészt pedig márciusban kapok legközelebb fizetést. A RK-nak ugyan van Visája és MasterCardja is, de ő, lásd fent, elvan a hiányzó lábú villanyrezsókkal is. Nem eccerű a helyzet, na. Ráadásul mi ugyan két etapban vonulunk el a szép Olaszhonba, de a második etapban ott vagyok én, a gondos kurátori munkával összerakott két és fél havi ruhatáram (ezen még dolgozunk), valamint Maci és az ő retyerutyái is.

Hát ezért volt az, hogy én még Esztergomból hoztam magammal három méternyi szép levélmintás impregnált vásznat, hogy útitáskákat és -szatyrokat és -szütyőket gyártsak belőle. Egyelőre két marha nagy táskánál és egy picike szütyőnél tartok, az egyik táskát a lakályossági csomagnak szántam (ennek ott fent), a másikat a ruháimnak, azzal a mérettel kell gazdálkodni, slussz-passz.

Éééés, ha már összeraktam a csomagot, bepakoltam a táskába.

Kétharmadáig telt meg. Szombat reggel kell belódítanom Emesébe. Tartok tőle, addig még belerakok egyet-mást…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/28 hüvelyk újracucc, eská, firenze, projekt, ősz

 

11/28 – Takanyó, áthaladóban

Mivel lenne más dolgom bőven, de még több is, mint szokott, a tradícióknak megfelelően nem azokkal foglalkozom, hanem a fürdőszobámat takarítom.

Hé, én még két és fél hétig itthon leszek. Meg Maci is.

Maci mögött és a kép jobboldalán azok a készülődő táskák meg szütyők láthatók, amiket az utazásra rittyegtetek éppen össze Erik áldásos segítségével. Nyugi, bemutatom majd mindet.

Most viszont hanyijjuk be a fürdőszobaszőnyegeket mosóba, mert ha már takarítok, nem aprózom el.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/28 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, projekt, ősz

 

Eská 11/4 – Kabátrozetták

Ennek ugyan kreativitás szempontjából minimális a sportértéke, mert ilyesmit csináltam már magamnak is, de ez most az anutámé. Csak hogy lássátok, tudok én szolid és visszafogott is lenni, ha azt kérik.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/26 hüvelyk ajándék, újracucc, eská

 

11/25 – Jövel

És eljöve szeptember utolsó hete, az a hét, amikor a RK még itthon van, mert aztán felkerekedik, és elmegy Firenzébe, mi meg itt maradunk Mackóval két hétig, majd mi is felkerekedünk.

Nem pánikolunk, nem pánikolunk.

A hajam viszont igen faszányosan felrobbant, pedig neki is mondtam, hogy ne pánikoljon.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/25 hüvelyk újracucc, eská, otthoncsücsü, ősz

 

Eská 11/3 – Piros cipők

Mégpedig mindjárt két pár is, hogy ne unatkozzatok. Meg persze azért is, mert ha az ember nekilát koszolni, legyen annak valami látszatja.

A pántos önmagában nem nagy kunszt, azt csak fel kellett frissíteni, mert elég csúnyácskára kopott-fakult, de a fűzős bizony így kezdte:

Jaja, cipőfestés volt a házban. Egyik pár sem volt eléggé kihasználva, az egyik azért, mert kopott volt, a másik azért, mert uncsi. Úgyhogy szépen lepucolgattam őket denaturált szesszel, gondosan körberagasztottam a talpukat meg a pántos cipőn a pántot maszkolószalaggal, aztán elővettem egy dobozka piros Pentart bőrfestéket meg egy szivacsot, és nekiugrottam. A pántos cipőre elég volt egy réteg, a barnát pedig úgy variáltam meg, hogy a betétjére egy réteg került, a keretre három, és mindegyik réteg között kivártam, amíg az előző megszáradt. Tudjátok mit, inkább berakok a folyamatról egy galériát, mert elég ötletszerűen fotóztam, igen változatos megvilágításokban és napszakokban…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/24 hüvelyk újracucc, eská

 

11/24 – Avar

Avarszínű mászkálások és ücsörgések, nagyrészt ez volt a hetem. Galéria!

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/09/24 hüvelyk újracucc, eská, macs, vasárnap, ősz

 

11/23 – Tökösboci és a vérsóska

Itt olyan remek idő van, hogy ha lenne kutyám, esernyőt tartanék fölé, amíg kiviszem szarni. Mindegy, attól még elmentünk piacra.

A képet még indulás előtt lőttem, és akkor sem sugárzott rólam különösképpen az optimizmus, de legalább emberek elé való állapotom volt. Lényegesen csupáltabban jöttem vissza, na. A cipőm átázott, az ernyőm is (ki is fogom hajítani a rittyóba, hát ki látott ilyet, hogy ennyire elvénüljön pár év alatt az anyaga), úgyhogy visszafelé cipőmben a pocséta, fejemen az eső, hátamon viszont az izzadság folyókázott, mert persze mindehhez még meleg is van. Phű. Mikor visszafelé éppen becaplattunk a ház elé (a RK se nézett ki jobban, ő esőkabátban ment, ami ilyenkor lényegében egy fóliasátor, ami melegen és nedvesen tartja az embert), anyósom éppen kifelé jött egy bevásárlókosárral. Üdvözlésképpen azt mondtam neki, hogy “Blöeee”, szabad kezemmel kisded ívet írva le a világmindenség felé, mire anyósom az válaszolta, hogy “Blöeee”, és kicaplatott az esőbe. Mindig megnyugtat, hogy ilyen remek közöttünk az összhang, háde milyen jól tudunk mi kommunikálni, ugyi.

Na de vettünk a piacon mindenfélét, közte vérsóskát is, mert csak. Életünk szőrös értelme, akit tegnap csak úgy a semmiből Tökösbociként szólítottam meg (hogy miért? Passz. Valójában ő egy Töketlenboci), na szóval ez a drága állat rögtön rácuppant a vérsóskára, nédda:

A valóságban mind a ketten jobban néznek ki, a vérsóska és Maci is, de ebben a világításban jobb fotóra nem tellett. Amúgy én most kissé fasírtban vagyok a szőrössel, mert muszáj fogyókúráztatnunk, és persze ettől egyre intenzívebben és egyre korábban zaklat reggeliért. Az csak hagyján, hogy cicababa-hangon vinnyogva keringél a szobában (nem, bmeg, az se hagyján, rém idegesítő), de rákapott arra is, hogy felmászik a futon támlájára a fejem fölé, kinyúl a polchoz, és dolgokat hajigál róla a fejemre. Szerencsére nem céloz jól, de akkor is, na, horgolófonal-gombolyagok, washi-szalagok, tollak meg körömlakkok szőnyegbombázásában élem a hajnalaimat.

Tegnap azt mondtam, mint Csipike, hogy “eddig, és netovább!”, és letakarítottam a polcot, úgyhogy nem maradt rajta semmi hajigálható. Ma hajnalban arra ébredtem, hogy Maci ezen a polcon ül vinnyogva a hét kiló húsz dekájával, és a homlokomat csapkodja a mancsával.

Világ csudája, hogy még nem csináltam belőle bundasapkát, bár mit kezdenék egy bundasapkával ebben a melegben.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/23 hüvelyk újracucc, eská, macs, ősz

 

11/22 – Ribizlilevél

Összevakartam magam annyira, hogy demonstrálhassam, még megvagyok. A dekoltázsomban egyébként az a világoszöld folt nem penész, hanem egy spagettipántos izéke. Gondoltam, szólok.

Tegnap a RK is hazajött Prágából (hm, talán nem is mondtam, de hétfőtől ott konferenciáltak és söröztek Professor Krtekkel), és mivel ő rém rendes gyerek, és volt fölös negyedórája a pályaudvaron, ahol van egy Manufaktura üzlet is, hozott nekem ilyet.

Én mindig vevő vagyok az erdei gyümölcsös lötyőkékre, de elég gyakran futok bele abba, hogy a piros gyümölcsök dominanciájától túl édes illatúak lesznek. Mármint nekem. Na hát ez kérem itt az eddigi tapasztalatok alapján az egyik legjobb illatú lötyőke ebben a kategóriában, konkrétan szeder- meg feketeribizli-levél illata van, és én ezt imádom.

Mivel a csávó annyira jó fej volt, gondoltam, én is az leszek, de az én lehetőségeim igen limitáltak voltak a tegnapi fetrengőnap keretein belül, úgyhogy a szokásossal vártam.

Jó. Akkor most próbáljunk kezdeni valamit a mai nappal, mert a tegnapot lényegében elvesztettem, és az a három méternyi impregnált vászon, amit a tusfürdő meg krém alatt láttok a második képen, már zsörtölődik, hogy nem ezt beszéltük meg.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/22 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, projekt, ősz

 

Intermezzó – Aranypor

Márciusban is, szeptemberben is a napéjegyenlőség beállta körül a legjobbak az alkonyi fények a Bűnök Barlangjában, és ezúttal minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy több napon át fotózzam azokat a gyönyörű aranyporos fényeket.

Meg a káoszt. Meg Macit. Meg a tárgyak vándorlását.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/09/21 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, otthoncsücsü, ősz