Nem hivatalos mini évnyitóra rohanok éppen egy csomó batyuval, van nálam pl. kábé hetven csokicsók plusz a holnapi gúnyám is, mert ahogy az élet kinéz, 50% esélyt adok arra, hogy az óráim után bevonulok éjszakára a szomszéd hotelbe a játékpénzeimmel.
Amikor éppen nem rohangál az ember, akkor az oldalán fekszik, és próbál annyi puha meg színes meg jóízű dolgot bezsákolni mindkét lehetséges pozícióhoz, amennyit csak lehet. Galéria!
Próbálok újólag visszatérni a normalitásba (szombat! piac!), de a zuniverzum nemigen hagyja, már megint cipőproblémáim vannak.
A téli leárazásokkor vettem magamnak pár erősen akciós cipőt az El Naturalistától, de azóta kénytelen voltam rájönni, hogy annyira becsúsztam a számok közé, mint nyomorúságos kamaszkoromban, amikor előfordult, hogy ugyanabból a fazonból a 37-es kicsi volt, a 38-as nagy, az egyik szorított, a másik kotyogott, és mind a két méret lyukakat gyártott a lábamra. Na most 38-as és 39-es között vagyok, de a helyzet ugyanez, és a nagyon akciós cipőkre az jellemző, hogy mire megérkeznek a csomagautomatába, már rég elfogyott az eggyel kisebb vagy nagyobb méret a cégnél, így visszacserélni sem lehet. Az elmúlt hetekben emiatt bölcsen nem is strapáltam magam azzal, hogy a hosszú tanítós ésatöbbi napjaimat új cipők bejáratásának kísérleteivel is súlyosbítsam. (Ejj, de szépen mondtam.) Ma viszont leviszem a piacra ezt a Pawikan fantázianevű lábtyűt, próba-szerencse.
A szatyor is új, desőt ebből több darab is van, mert (röhögni fogtok) az elmúlt hetekben a Pepcóban vettem új tánygyérokat, és azokat nem mertem zacskóban hazacűgölni a 11-es út ugratóin, pláne hogy a buszutazásaimat általában olyan heringkonzervekben töltöm, ahol még leülni is csak Dömösnél tudok. Úgyhogy a Pepcóban hozzácsaptam a tángyéros bevásárláshoz egy szatyrot is. Kétszer.
Ma valójában nem vagyok beosztva, de az egyik kolleginának el kell mennie vizsgáztatni a már nem csak elméleti, de igencsak valóságos hallgatóinkat. Az előre tervezett programot ezt ugyan nem borítaná meg, de tudjuk jól, hogy mi van az előre tervezett programokkal, borulnak azok maguktól is.
Mint látható, úgy döntöttem, hogy a pöttömke farmerdzsekit megtartom, desőt még a ruházatomat is átvariáltam hozzá kicsinyég. Mire nem vagyok én képes rút szibarita váz kategóriában, hehh.
Én továbbra is úgy gondolom, inkább nem árulok zsákbamacskát, hadd szembesüljön mindenki már jóelőre azzal, hogy a jövendő oktatói karban olyan is van, aki felemás zoknit és robbantott hajat hord.
Ezt a pöttöm farmerdzsekit tegnap turkáltam abban a tíz percben, ami a buszom indulásáig volt hátra, és ugyan nem passzol tökéletesen az előre eltervezett áutfitbe*, de addig kell felvennem, amíg ki nem fut az időjárásból, vagy én ki nem hízok belőle. Az elmúlt hónapokban leginkább a túlélésre koncentráltam, és örültem, ha egyáltalán van étvágyam, mindehhez a mérlegben lemerült az elem, én pedig amúgy is olyan holmikat hordok, amikben pár kiló ide vagy oda nem tűnik fel – na hát tegnap végre elemet cseréltem a mérlegben, ujuj. Ujuj. Egy köpésre vagyok attól, hogy nyolcassal kezdődjön a kijelzőn a szám (már ha vannak egy kilós köpések, de miért ne lennének, vannak nagyon nagy emlős állatok is.)
Mondjuk ettől már nem fogok igazán kétségbeesni, de azért elmorfondíroztam azon, vajon mit tartogathat a nyár, ha az őszt ijesztő mértékű fogyással, a tavaszt meg ijesztő mértékű hízással töltöttem…
* A hetem ismeretében előre kipakoltam már vasárnap az összes holmit, amit ezen a héten fel szándékozom venni. Így is vannak előreláthatatlan tényezők, például hogy meddig robban éppen a hajam, de legalább többé-kevésbé fedezve vagyok.
Én megint készen állok, a tegnapi nap alapján viszont a felvételizők egy része nem igazán realizálta, hogy mibe ugrott bele. Aki még nem vizsgáztatott, az valószínűleg nem is sejti, milyen fárasztó az asztal azon oldalán lenni, ahol én vagyok, és mennyire lelombozó, ha a túloldalon valaki egyáltalán nem készült, pedig tudja, hogy kellett volna.
A leg-lombozóbb viszont az a szegény leányzó, aki már harmadik alkalommal jelenik meg, és harmadik alkalommal esik ki, mert igazából a száját sem bírja kinyitni, és egy készülő pánikroham minden jelét produkálja, ha felteszünk neki egy kérdést. A gond, hogy jó eséllyel negyedik alkalommal is visszajön, pontosabban visszahozza az anyja, aki az egész vizsgát ott ücsörgi végig a folyosón, és akinek szintén lehet a fentiek alapján néhány problémája, amit nem tisztünk megítélni, de azért mi sem vagyunk teljesen vakok.
Innentől pedig a hetem lényegében egyébből sem fog állni, csak alkalmassági vizsgákból.
Hideg és meleg, régi és új, romos és felújított, kicsi és nagy, éttermi és otthoni, rohangálós és ücsörgős. Galéria!
Maci programajánlata a mai napra. Nahát, nekem is pont ezek a terveim.
A mai napomat itthon maszogtam volna végig, de megérkeztek a csomagautomatába a ruhákok, amiket borzasztó félreértésből kifolyólag rendeltem nyárra. Mármint az volt a félreértés, hogy mire megjönnek, nyár lesz, nem pedig tizenkét fok és szemerkélő eső.
Na sebaj, legalább vettem útközben puha péksütiket is, mert a húgomnak újabban foxabályzója van, és ez folytonos újratervezéseket igényel kajafronton, tegnap például a Partedli nevű kifőzdébe mentünk fasírtért és spenótfőzelékért ahelyett, hogy igazi fatüzelésű kemencében sült pinsát ettünk volna a Gatto Rossóban, ma pedig valószínűleg egy nagy bödön kókuszos édeskrumplilevest fogok előállítani vacsorára, mire ideérkezik.
Mindezek miatt én ugyan kimentem a házból, de az alábbinál jobb és teljesebb fotót nem kaptok rólam, mert minden holmit ismertek, ami rajtam van, ráadásul továbbra is szolidan taknyolok, és igazán nem megyek élményszámba.
Ezúttal ismét Esztergom felé döngetek, ráadásul a húgom is ott csücsül éppen a Scriptorium konferencián, e néven a nyolcadikon, én viszont egy őszi mesterkurzust próbálok éppen összerántani vele, amihez kell a húgom, a rendezvényszervezőnk, egy olyan időpont, amikor éppen mindketten ráérnek, plusz én is, de én leginkább csak a közvetítő szerepében.
Mindeközben pedig meglehetőst dúsan folyik orromból a takny, pedig tegnap anyámmal még egy-egy bazi nagy kübli pho levest is megettünk, de a szervezetem elég félreérthetetlen módon közli a véleményét, hogy ideje már leállni a rohangálással.
Majd.
Na az nincs. Lementem piacra zöldségekért meg kecskekefirért, az AlphaZooba macskapapiért, A Sonkáshoz pedig sajtikákért, olajbogyóért és édesköményes toszkán kolbászért, mert arra csúnyán ráfüggtünk Firenzében. Úgy vánszorogtam vissza az expedíciómból, mint egy öregasszony, és szégyenszemre vagy háromszor is leültem valami útbaeső padra.
Most pedig ugyan mindenem fáj, de megint indulok, anyám háromnegyed kettőre érkezik a Keletibe, és én balalajkazenével, sóval és kenyérrel várom tradícióinknak megfelelően beülök vele a Derby Sörözőbe, amíg el nem indul a másik vonata.
Ez a Dies Academicus nevű izé idén is pont úgy hiányzik nekem, mint szar a zsebbe, de ezúttal még csak nem is Tanszéki Delegált vagyok, hanem Tanszéki Vezető, hogy vinné el a nyehőce.
Mintegy mellesleg ma van a 25. házassági évfordulóm is. Csodálatos.
Elméletben vizsgaidőszak van, a gyakorlatban viszont ma is hatkor indultam oviba.
Az éjjel amúgy azt álmodtam, hogy egy buszon vagyok, ami éppen egy soksávos autópályán halad egy dugóhúzószerű felül- meg aluljárós nagy forgalmi elosztóban vagy hogy híják ezeket. Este van, a lábamnál van egy ismeretlen szürke-sárga kis hátizsák, ami viszont minden bizonnyal az enyém. Egészen biztos vagyok abban is, hogy félálomban szállhattam fel erre a buszra, mert csak arra emlékszem, hogy megyek valahová, de gőzöm sincs, merre. A zsebemben van egy elkenődött buszjegy, amin azt írja, hogy végállomás Positano, de abban is biztos vagyok, hogy ez nem a jelenlegi utazás jegye, hanem csak a zsebemben maradt valamikor.
Valahogy az egész annyira magától értetődő volt a teljes abszurditásban neki bele, mint Alain Robbe-Grillet Útvesztője, amiben a pofa amnéziásan kering az ismeretlen városban, meg kell keresnie egy utcát, aminek nem emlékszik a nevére, a sajátjára se, és ugyan van rajta egy katonaköpeny századjelzésekkel meg minden bumszlival, de tudja, hogy az nem az övé.
Ezt a hetet is végigrohangáltam, miközben folyton a fejem fölött lógott az eső lába. Ha megengedhetném magamnak azt a luxust, most valószínűleg megbetegednék, de kénytelen vagyok beérni annyival, hogy amikor itthon vagyok éppen, akkor csak alszom meg eszem, egyébként továbbra is rohangálni fogok, mint a mérgezett egér. Legalább az ágyneműmet viszont le kéne cserélnem, de valaki mindig ott fekszik benne – vagy én, vagy Maci, vagy mind a ketten.
Nekem mára sok mindenféle tervem lett volna, de egyelőre itt hevergélünk Piftukával a káoszban, és beüzemeltem ehhez a hősugárzót is, mert fáááázom.
Nagyon-nagyon fázom, nem csak kívül, de belül is, hiába süt a nap. De attól persze megyek tanítani.
Apró nyomorúságaink listáján újabb item a tej, ami tegnap elfogyott, és nekem eszemben volt ugyan, hogy legalább egy lityivel hoznom kéne a reggeli kávémba, de mire hazacihelődtem, túl késő volt ahhoz, hogy ismét összeciheljem magam, és elkússzak valamelyik hosszabban nyitva tartó bótig.
Kávét attól még ittam ma reggel. Cukorral. Most várom, hogy beüssön, mielőtt eltotyognék a hatórás buszhoz.
Tegnap az egyik óraadó kollegina teljesen meglepődött azon, hogy idén már ötvenéves leszek, azt hitte, hogy harmincöt. Ez ugyan teljes mértékben tévedés, és valószínűleg amúgy is szépített a helyzeten, de azért, fene tudja, jólesett.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 