Nagyjából annak számít, igen, a mai nap úgy alakult végül, hogy épp nem kell mennem sehová, úgyhogy nem is megyek, háhá.
Nem baj, holnap bepótolom.
otthoncsücsü kategória bejegyzései
11/221 – Gombperecek évada
A RK ma indul konferenciálni, én holnap, mindketten csütörtökön jövünk haza. A lényeges különbség az úticélban van, ő ugyanis Brüsszelbe megy, én meg Bajára. Ez elég pontosan leírja általában vett szakmai és másegyéb sikereink arányát. Mindemellett szeretném kihangsúlyozni, hogy nem cserélnék vele, tán még kényszerítés árán se.
Most éppen magammal sem szeretnék cserélni, elhúzódó tavaszi nyűgösségben szenvedek, és lusta vagyok és mozdíthatatlannak érzem magam. És Baja busszal rohadt messze van.
A készülő útizsákom, amit háromszor terveztem át az elmúlt napokban, még mindig Lucaszékét játszik, de ma adok magamnak három kitartóan átmelózott órát, hogy kész legyen. Francba már, hogy ilyen rétestészta-szerűvé lett az egész életem, ugyan miként jutottam ebbe a szószba már megint, bleh.
11/217 – Gyoza
Azt próbálok sütni én máma, és egyelőre ezt tervezem a napom csúcspontjának, akár pozitív csúcs lesz az, akár negatív. Jó, hajat is mostam, és a mosógépet is szorgosan etetgetem, de ezeknek nincs igazi hírértéke. Node a gyoza! Én olyat eddig még sose! És most mégis!
Az eredményekről természetesen beszámolok.
11/215 – Kép és hang
Hát kérem az a tegnap megjövendölt hidegfront tényleg megérkezett, de még hogy. Az éjjel háromszor is megébredtem arra, hogy helyzet van: minimum kétszer vették el a vihar miatt az áramot*, egyszer pedig a kereszthuzat levitt az emeleti folyosón a képtartó polcról vagy öt képet keretestül. (Dicsőség néked, Ikea, amiért már nem üveget teszel a keretekbe, hanem műanyaglapot. A szél könnyebben viszi le, de legalább nem törik össze. Valamit valamiért.)
Ma a húgomnak kéne megérkeznie valamikor, de egyelőre se kép, se hang. No sebaj, a vendégszobát legalább sikerült gatyába ráznom, mert amúgy az elmúlt másfél hét úgy nyúlt el a semmibe, mint egy adag láthatatlan kulimász, az elején takony, a végén húsvét, és a kupleráj nemhogy csökkent volna, hanem csak nőtt, a fenébe is.
Ez itt a tegnap esti állapot a Bűnök Barlangjából, ne mondjátok, hogy nem figyelmeztettelek.
Ma is pöttyös vagyok, de ezúttal nem a pöttyöskék végeláthatatlan felvonulását folytatom, hanem a múltkori pesti utamon turkált bazinagy fodros izét vettem fel azzal az igen idétlen kardigánfélével, amit ugyanakkor és ugyanott turkáltam ki, mindkettőt itthonfityegési céllal.
Egen, ezek tényleg arra vannak predesztinálva, hogy itthon fityegjek bennük. Esetleg pörögjek is.
Az Úr legyen hozzánk irgalmas, én azt hittem, hogy a húsvéttal bezárul a tavaszi nyűgös-nyafogós-tennikész-de-tehetetlen állapotom, de nem, még mindig tart.
* A Bűnök Barlangjában van egy szép nagy adag tündérfény,
ami időzítőre van kapcsolva, tehát este hat körül magától kigyullad, éjfél körül magától elalszik. Az áramszünetek ezt az időzítőt borítják meg, tehát minden alkalommal, amikor elveszik, majd visszaadják a vellanyt, ez a dög magától felgyullad. Az éjjeli áramszünetekről én úgy szerzek tudomást, hogy váratlanul rámragyog ez az izé, a szomszédság összes riasztója pedig egyidejűleg kezd siránkozásba.
11/214 – Front
Itt nálam továbbra is pöttyöske-szezon van,
bár állítólag hidegfront közeleg.
Remélem, csak a hidegfront jön, mert mindenki másnak legfeljebb egy Vágvölgyi Noémi-képpel tudok üzenni.
11/211 – Só
Mégpedig fekete ciprusi só, amit még Firenzéből hoztunk magunkkal. Ezzel szórtam meg sütés előtt ma reggel a kenyérrudakat,
nagypénteki kaja gyanánt ugyanis ezeket állítottam elő mára.
Ja, amúgy én is itt vagyok, tessék.
11/209 – Megfejtés
Minden talányra van megfejtés, például arra is, miért voltam tegnap álmos meg bamba. Helló, láz és takony.
Na akkor ezt most kifexem.
A félkész-negyedkész izét csak azért raktam ide, hogy kevésbé unatkozzatok, bár valószínűleg két harákolás és három szundika között varrogatok is majd rajta egy pöppet.
11/208 – Bammba
Nem tudom, ez tavaszi fáradtság-e már vagy mi a fene, de asszem, mindjárt elalszom.
11/207 – Tepsi
Már két hete, hogy kaptam a családtól ajiba egy vadonás új telefont, akinek innentől az lesz a neve, hogy Tepsi. Erre a névadásra több okom is van, és ezek közül csak az egyik az, hogy túl hosszú lenne azt mondani, a Samsung Galaxy A34 5G. A másodikat már magatoktól is ki fogjátok találni.
Az, hogy mennyire kár belém az ilyesmi, nem nagyon kell magyaráznom az itteni nagyérdeműnek, de külön felhívnám a figyelmet arra, hogy csak tegnap sikerült beüzemelni a RK segítségével és az én hátráltatásommal, bár ordítozás ezúttal legalább nem volt mindeközben. Én már olyan jól megszoktam a RK levetett telefonját (továbbiakban Kistepsi), és ez most tényleg akkora, mint egy ház, lásd mellékelt ábra.
Nyilván addig nincs megnyugvás ebben a kuplerájban, amíg az új telefonon nem vanik kellően idióta háttérkép, és nincs beállítva rajta csengőhangnak a La Baletta 2., ébresztőhangnak pedig a Du Riechts so Gut, ezek pedig megtörténtek. Innentől kezdve minden csak bónusz.
A tok egy ideiglenes megoldás, én ezekkel a tepsikkel állandó frászban vagyok, hogy leejtem, oszt összetöröm, úgyhogy rendeltem gyorsan az internetekbe egy direkt erre a fajtára inicializált tokot is, amin ki tud nézni mind a négy szemével, mert négy szeme van neki.
Tegnap amúgy extraluxy napunk volt, mert Hosszu baratinám megdobott két jeggyel a Loreena McKennitt koncertre, ő ugyanis éppen elrepült Barcelonába, és nem tudta volna felhasználni, mink meg úgy gondoltuk, kimaxoljuk ezt az egész hepajt, és szokott gyalogbékai üzemmódunktól eltérően kocsival mentünk koncertre, mint az urak.
Közben szépen rakta össze magát a telihold is (az alábbi fotón a kis fehér pösz az balfelül fent),
úgyhogy mire ezt a bejegyzést gépelem, már megvolt az idei márciusi holdtölte, ami idén prenumbrális vagy miabokám holdfogyatkozással volt súlyosbítva, mindez ráadásul a Mérleg jegyében. Ez rám még a szokásosnál is idiótább hatással volt, és adjuk hozzá mindehhez a koncertet, hát nincs abban semmi meglepő, hogy hajnali kettőig fent voltam kuvik, közben meg összecsapkodtam egy kenyeret, mert csak.
Remélhetőleg innentől már felfelé megy az én tavaszi evickélésem, bár most ezen a héten még itt van a Nagycsütörtök is, amit én egyáltalán nem viselek jól, sőt, konkrétan rosszabbul vagyok tőle, mint a Nagypéntektől. Valahogy ezeket is átvészeljük, na.
11/203 – Jövőbe
Ez itt az én “majdhogynem optimistán nézek a jövőbe” arcom, csak a látszat csal. Ja, meg nem ártana rápakolnom erre az arcra valami hidratáló maszkot, mert beütött a szokásos istennyila a túlfűtött buszokkal, huzatos utcákkal és recsegősen száraz levegőjű szobákkal, a pofám pedig úgy érzi magát, mintha olyasvalakitől kértem volna kölcsön, aki nem sok gondot viselt rá az elmúlt negyven-ötven évben.
Ma éppen itthoncsücsü napom van, úgyhogy akár a fél fürdőszobát is rákenhetem a képemre. Cserébe holnap és holnapután is maratoni tancsitancsi várható.
11/200 – Batik
Hosszú hétvége megvolt, ünnepek megvoltak, züllőzés, dögölészés, zabálás, minden megvolt. Ideje visszatérni a muncas hetkoznapocbele, batikmintás holmikban, mert azokon kevésbé látszik, ha a partvis, porrongy vagy ppt lengetése közben összefeni a kosz.
11/199plusz – Still in a few more beers
Szent Patrik napja van, így hát ezt nyilván nem hagyhatom ki. Sláinte!
Ééés, innentől hivatalosan is ez a legöregebb harisnyám, bár már nem emlékszem, hogy ’98-ban vagy ’99-ben vettem, de ennyi év távlatából ez már nem is nagyon számít, ugye.
11/198 – Kocka
Sokadjára vagyok kénytelen rájönni, hogy a lustaság is olyan, mint a csokoládé: rohadt nehéz megállni egyetlen kockánál, na még egyet, na még egyet, hé, ki ette meg az egész táblával. Tegnap olyan trú dögölészőnapot tartottam, hogy tényleg nem csináltam egész nap semmit, de még fel sem vakartam magam a futonomról, kivéve étkezési és tisztálkodási szakaszokat, mert azért mégsem mehetünk le teljesen kutyába.
A baj, hogy ma is tudnám folytatni ugyanezt, de nyilván nem lehet, ha az emberbe valaminő lelkiismeretet is építettek összerakáskor. A piacot elblicceltem, ó, jaj, de még az automatához is a RK-t küldtem le, hogy felvegye a csomagomat az Yves Rocher-től. (Elfogyott a szemránckrémem meg a nappali krémem is, muszáj volt pótolni, és én továbbra is falun lakom, mint tudjuk.) Hálistennek a szakdolgozóimnak azt ígértem, hogy a hétvégén küldök nekik részletes válaszokat, és még holnap is hétvége van, örömbódottá. A lakás (és különösen a fürdőszobám meg a Bűnök Barlangja) viszont némi törődésért és rendrakásért nyafog, úgyhogy ma velük foglalkozom, meg talán Erikről is lefúvom a port, mert félig-meddig kiszabott ruhákkal van tele a kupleráj, és ez már tényleg tarthatatlan.
Amikor tavaly nyáron megvarrtam ezt a pántos zsákot (ez az, ne is tagadjuk), nem is sejtettem, hogy mennyit fogom használni, őtözködős bloggerek szégyene, aki vagyok, esetenként semmi ingerenciával arra, hogy csinos és előnyös ruhadarabokban mutogassam magam.
11/196 – Pi-nap
Mivel a blog olvasottsága ebben a hónapban amúgy is abszolúte a bányabéka pifeneke alatt található, hadd mutatom meg a mai nap sanyarú valóságát.
Ez az.
Háde tényleg, mit a nyavalyát csinálok én az életemmel, ezt mondjátok meg.
11/189 – Szárad
Ma itthoncsücsü napom van, melynek keretein belül morcos matróznak öltözvén soraimat rendezgetem. Például végre restauráltam a pipirost, most pedig hagyom száradni. És más terveim is vannak.
11/186 – Huzigált-forma
A tanítás első hete mindig olyan, mintha az embert egyidejűleg huzigálnák és taszajtgatnák mindenféle irányba, idén pedig ez különösen súlyosnak ígérkezik, hát nem csoda, hogy én is ilyen huzigált-formának látszom, miközben épp soraimat próbálom rendezni, mielőtt holnap belevetem magam a rettenetesbe.
És ha még tudnátok, mi van a fejemben!
11/178 – Hold elejti, Nap felkapja
Adjatok a kezembe valami fényzőgép-félét, aztán az se baj, ha lényegében itthon kotlom végig a hét nagyját, lesz itt minden, mint a búcsúban. Galéria!
11/177 – Szökőnap
Egyezzünk meg abban, hogy én ma még nem fogok szökdösni, bármilyen nap lenne is.
11/176 – Sztep
Szteptánccal még nem próbálkoznék, de nézzétek csak, milyen ügyesen hajlik a bokicám.
Az még odébb van, hogy teljesen fittnek és harcrakésznek deklarálhassam magam, de a lábam funkcionális állapotban van, és ennél többet nem is kívánhatok most éppen.
Nyuszifül is funkcionális állapotban van, de ő egy realista állat, és nem gondolja, hogy akkor is ugrándoznia kéne, ha már kicsikarta (és megette) a reggelijét.
Asszem mára ő lesz a példaképem.
11/175 – Boka
Nem János a Pál utcai fiúkból, hanem ez az ingatag kis izé, ami összes terhemet hordozza, konkrétan a jobb oldali. Tegnap 6:24-kor kivágtattam az ajtón, és még száz métert se tettem meg, mikor arra lettem figyelmes, hogy csattogva elrohan az úton egy hosszú sárga Volánbusz abból a fajtából, amire nekem fel kéne ülnöm 6:32-kor. Nyilván nem az én buszom volt, de amíg rábambultam, sikeresen beleléptem egy remek szentendrei utcagödörbe, és a fentemlített jobb bokám úgy törött alám, mint a börleszkfilmekben szokás.
Mint látható a tegnapi fotóból, jól illeszkedő csimmácska volt rajtam, rendesen befűzve, lapos talppal. Részben ennek köszönhető, hogy ezt a bejegyzést nem gipszben írom, de ez az esemény időpontjában nem volt ennyire evidens végkimenetel. Fijajim, én konkrétan majdnem elájultam ott abban a pillanatban, félúton a buszmegálló meg a lakásunk között. Emlékeztek arra, amikor a Fargóban Frances McDormand ott áll terpeszben a hulla fölé hajolva, és közli, hogy ő mindjárt hányik? Na pontosan ezt a jelenetet reprodukáltam, bár én legalább nem voltam terhes, és nem volt előttem egy hulla, de azt az öt percet senkinek sem kívánom, amíg ájulással küzdve elharcoltam magam a buszmegállóig. (Azt ugye nem gondoltátok, hogy a lakás felé veszem az utam, amikor engem 8:30-ra várnak egy zuglói óvodában!)
A tegnapi nap egyáltalán nem volt sétagalopp, sem szó szerinti, sem átvitt értelemben: az ovi után még felpendliztem Budára babalátogatóba és ebédezni, aztán csak hét után keveredtem haza. Addigra a bokám már csak nehezen fért a csizmában, de bíztam abban, hogy a legrosszabbakat megúsztam, ha már kétszer is átpapucsoltam magam, és mindkétszer visszafértem a kinti cipőmbe. Ma reggelre kelvén még mindig kicsit cipószerű bokával rendelkezem, de azt hiszem, megmaradok, és nincs semmi, ami törött vagy szakadt.
Adjunk hálát a pipéknek, hogy hétfőig nincs semmiféle kötelező jelenésem sehol. Nem is fogok gyártani magamnak semmilyen kimenős programot, beérem a lakásban sántikálással. Van itt tennivaló bőven még egy sánta nőnek is.
