otthoncsücsü kategória bejegyzései

Ma reggel úgy akartam felöltözni, mint aki kész arra, hogy félig-meddig vakációja legyen, aztán mi lett belőle, Minnie Mouse és Rosie the Riveteer keveréke, mínusz ménkű nagy cipők és duzzadó muszklik.

A vakáció tényleg igencsak féllábon billeg, mert elvben befejeztem a félévet, de még ma reggel is konferencia-felhívásokról meg szakdolgozókról leveleztem. Tegnap legalább minden összejött, amit tervbe vettem: az utóvizsga megvolt, kiegyeztünk egy közepessel, az értekezlet is megvolt, mindenki túlélte. Utána a tradícióknak megfelelően búcsút intettem a tanszéki előadónak (“ha valami intéznivaló van, írj nyugodtan, úgyse megyek a nyáron sehová, csak Bényére borfesztiválra”), aztán hazavonultam, útközben útba ejtvén a Hádát is, ahol tegnapelőtt volt árucsere, de ezt nyugodtan letagadhatták volna, khm. Azért hoztam egyet-mást, de jórészt nem magamnak, bár az 50-es méretű virágocskás kezeslábast megtartom. Átalakítási hírek és miegyebek nemsokára várhatók, de ma más dolgom van: gatyába rázni a lakást, és legalább félig-meddig kulturált körülményeket teremteni. A Repülő Kutató tegnap hazajött Bécsből, és holnapra már alvóvendégeink is lesznek, mert ilyen ez a popszakma.

No de legalább az ablakokat megpucoltam, sálálá. Igen, ezt még hallgatni fogjátok egy ideig. Most, hogy utánaszámoltam, utoljára tavaly tavasszal csináltam ilyesmit. Hja, hamarabb festem át a falat, mint hogy ablakot pucoljak.

Nna. Akkor én balra el, megetetni a mosógépet, és bedugni a cipőket a szekrénybe, mert az előszoba jelenleg egy akadálypálya, és mi ugyan nagy rutinnal kerülgetjük, de azt nem vállalom, hogy kimarjult bokájú amerikai professzoroknak mutassuk be első kézből (vagy lábból) a magyar orvosi ügyeletek világát.

Ez a tanév már sose fog véget érni, úgy pattognak az e-mailek a levelesládámban, mint mikróban a kukorica. Nekem ugyan általában is határozott igényem van arra, hogy legalább a ruháim és cipőim kényelmesek legyenek, amikor az életem nem az, de mostanság tényleg roppant vonzalmat táplálok az ötvenes méretű, formátlan lebernyegek iránt.

Olyan szagom van most tetőtől talpig, pedig nem is hengergőztem bele, de a nyár kivételével minden más évszakban értelmezhetetlenül édes illatú Louka tusfürdő-sampon-parfüm csomagot most kell használni, amíg szezonja van.

Terveim szerint ma sem hagyom el a körletet, ámde valamikor megint felmászok a kislétrámra, mert még mindig vannak ablakok, amiket nem pucoltam meg. (Megjegyzem, a reggelt már megint szakdolgozattal kezdtem, egy kivételesen szorgalmas hallgató jóvoltából. 2025 tavaszánm kell leadnia, a jebezeusát neki!) Az új hét, új hónap és az ezzel beköszöntő új feladatok miatt persze folyamatosan szorongok, de ez is egy olyan helyzet, hogy “ha nem írunk, ne válaszoljon”, úgyhogy a proaktivitásom kénytelen leszek ablakpucolásba fojtani.

Esetleg játszom kicsit Erikkel, az sose árt.

Vannak idők, amikor a legnagyobb lüxüsnek számít egy olyan nap, amikor megtehetem, hogy festetlenül, papucsban ténferegjek itthon egy, a kelleténél sok számmal nagyobb, gyűrött kezeslábasban, és még a hajam is ráér megszáradni magától. Na most épp ilyen idők vannak, úgyhogy húzzunk bele, holnap megint futkorászás lesz.

Csak a móka kedvéért a tegnapelőtti cipő úgy megette a sarkam (pedig harisnyazoknit is húztam hozzá), hogy tegnap számos ragtapaszokkal indultam világgá. Attól tartok, a lábam tényleg nőtt egy fél számot tavaly óta.

Ma viszont nem foglalkozom ezzel, mert a lüxüs olyan, hogy még cipőt se kell húznom, sálálá. A lüxüst amúgy a mackónyúl is éli,

de ez nem olyan nagy kunszt a részéről, minden körülmények között roppant érzéke van hozzá.