ősz kategória bejegyzései

Most már a szelfikészítés is sokszoros akadályokba ütközik, mert egyrészt itt vannak a remek fényviszonyok, másrészt pedig a kétkilós zabagép, aki most a hálószobába van bekaranténolva.

A RK tegnap este elment Lichtensteinbe, mert miért ne, úgyhogy ha a mai napot letanítottam, enyém a nemes harci feladat, hogy összeszoktassam a két macskát, akik közül az egyik ki akar jönni, a másik meg morog, és valójában mindkettő azt akarja, hogy csak vele foglalkozzam.

Én mondjuk pihenni akartam az őszi szünetben, de merjünk nagyot álmodni, aztán mi lesz belőle, na mi.

Figyelembe véve, hogy a gyivákok a múlt héten gyakszin voltak, ahol mindig szép új érdekes vírustörzseket szednek össze, plusz ez egy rövidített hét, ami szerdán végetér, lehetnek tippjeink arra, pontosan mekkora tömegben fogják képviseltetni magukat ezen a szép szottyos kedden.

Na mindegy, én készen állok. Nem nagy lelkesedéssel, de készen.

A maival együtt még három nap van az őszi szünetig, és én még sose vártam ezt ennyire. Tavaly sem, pedig akkor is meglehetőst súlyos volt a helyzet.

Amikor végre lerogytam két órám között egy duplapresszóval (plusz másfél deci hideg tej) a Danubianum nevű borzasztóság előtt, azon kezdtem csendben vihogni, hogy amilyen állapotban vagyok éppen négy óra alvás és háromnegyed ötkori felkukurikú után, teherautót, targoncát, de még talicskát vezetni sem engedném magamat, nemhogy tanszéket.

Amikor azt mondtam nektek, hogy vettem ugyanolyan kordruhákat, mint az eddigiek, csak más színekben, én bizony igazat mondtam.

Megyek zárthelyit íratni kilencven személyre. Jaja, kilencvenre (90). Amíg ezt kijavítom, megőszülök. (Oké, valójában már valószínűleg meglehetőst ősz vagyok. Hajfesteni is kéne, irgumburgum.)

Már megint roppant változatos, de egyaránt nemszeretem feladatok felé döngetek munkázóba, gyakszihét ide vagy oda.

Helló, tökszezon. (Még tudnám fokozni. Valószínűleg fogom is.)

A mai képünk címe “De legalább színes”.

Szerintem maradjunk is annyiban, hogy bleh.

Ma lenni csütörtök. Ez azt jelenti, hogy már csak három napot kell tanítanom a héten, bagatell.

A fényviszonyok is egyre kafábbak, meg én is egyre rottyantabb vagyok, a jövő héten viszont gyakszihét lesz, ami azt jelenti, hogy csak pénteken és szombaton kell majd tanítanom, hurrá.

Én már ugyan úgy érzem, hogy nem leszek sose egészséges, de azért a kötelesség még mindig kihajt a házból.

Tegnap amúgy az összes többi mellé a buszon beleültem egy pisitócsába. Mondanám, hogy meglepődtem, de valójában nem.

Ne tévesszen meg a látszat, én még mindig beteg vagyok, mint a kutya, de ez úgysem érdekel senkit, lassan már engem se.