(Ez itt egy úgynevezett töltelékposzt lesz, mert legyűrt valami gyomorra hajtó izé, és most teán és pirítóson tengek a kanapémon. Pizsiben. Ennélfogva arról ma nem lesz bejegyzés, mi van rajtam, úgyse érdekes, ehelyett inkább arról fogok mesélgetni, mi költözött be hétfőn a szekrényembe. Ha minden jól megy, arról is, mi költözött ki kedden belőle.)
Most már tényleg nem veszek magamnak semmit szeptemberig, az utolsó vasig elvertem az erre az esztendőre előirányzott pénzt. Sőt, hozzácsaptam egy jelentőségteljes honoráriumot is, ami vala 4646 forint, és általában nem jegyzem meg fillérre pontosan, mennyit fizetnek nyomtatásban megjelent édes bülbül szavaimért, de ezúttal igen. Na azt is el akartam verni az utolsó vasig, már csak a miheztartás végett is. Természetesen sikerült.
Hátelőszöris: szereztem magamnak az elmúlt hetek folyamán négy újabb cipőt, szólítsatok nyugodtan Imelda Marcosnak. Igaz, Imelda fénykorában valószínűleg nem Clarks cipőket vaterázott meg ezer/ezerötszázra leértékelt kínai bótos cipőket vett magának, de kicsire nem adunk.
Emellett hétfőn nagyjából véletlenül elmentem turkálni – a “nagyjából véletlenül” ez esetben azt jelenti, hogy nem készültem rá előre, bár persze tudtam, hogy ha bemegyek, miket fogok keresni: kékvirágos nyári holmikat, átmeneti szürkéket, talán némi élénk zöldet. És esetleg nadrágot is, adjunk a társadalmi elvárásoknak.
Nos, vannak olyan különleges alkalmak, amikor minden, de minden ott van, amit keresel, a te méretedben. Vagy legalábbis majdnem. A varrási modzsóm sajna már hónapok óta a bányabéka feneke alatt van – talán elég lesz annyit mondanom, hogy december óta nem bírok befejezni egy falvédőt, pedig megígértem. (Bocs, Annamari.) Hátha néhány apró és sikeres átalakítással visszanyerem a hobbivarrónői önbizalmam. Reménykedjünk.
Amin nem kell alakítanom semmit, az egyúttal a nap legnagyobb meglepetése is volt. Vettem négy farmert. Négyet. Ilyen még nem volt, és valószínűleg nem is lesz.
Ami úgyszintén nem volt: vettem egy csomó zöld holmit, ráadásul főként pipezöldet. Évtizedekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy nekem nem áll jól a sárga meg a pipezöld, és nem is voltak ilyen cuccaim sose, de most élemedett koromra kedvem támadt kísérletezni velük, majd kiderül, milyen eredménnyel. A pipezöld mellé igen nagy természetességgel adta magát a türkizkék, úgyhogy valószínűleg lesznek majd napok, amikor csak napszemüveggel tudjátok megnézni a blogposztjaimat.
(A kép színeinek csak marginális köze van a valósághoz, sajna, hiába tekergettem a potmétert vagy mit.) A pólók valószínűleg nem maradnak életük végéig ebben a formában, a jobboldalt középen látható gyűrt anyagú izéke például jó eséllyel ruhaként fog reinkarnálódni. Majd. Előbb még felveszem párszor. A mintás pipezöld izéke sem elég testhezálló az ízlésemnek, még meglátjuk, mi lesz vele.
És akkor ott voltak a kékvirágos nyári holmik is.
Az, amelyiknek fodrocskás ujja van (baloldalt alul), valószínűleg sima ujjatlan pólóként fog megjelenni errefelé, nem vagyok nagy híve a fodrocskáinak, de az anyag meg a minta azonnal megtetszett. Hasonló helyzetben van a szürke virágos pólóruhácska is a maga 22-es méretével (én még mindig 12-14-est hordok), de legalább pontosan tudom, hogyan lehet kisebbre szabnivarrni.
Na meg itt vannak az átmeneti szürkék.
Tulajdonképpen ez az egyetlen igazán problémás csoport. A dupla pólót eleve úgy vettem, hogy dolgoznom kell rajta, ebben a formában biztos nem marad. A blézerben sem vagyok száz százalékig biztos, de majd hordás közben úgyis kiderül, mennyire fogtam mellé vele. A szoknya is nagyobb egy számmal a kelleténél, bevallom. Viszont olyan gondosan kidolgozott elemei vannak, amilyeneket még sose láttam áthajtós szoknyánál, például egy belső gombos kis pántocskája, hogy a legvadabb szélben se következzen be úgynevezett wardrobe malfunction. És könnyű lesz bevenni belőle, hogy tényleg az én méretem legyen.
Mindenesetre én ezzel a bevásárlással rettenetesen elégedett vagyok, a többit meg vigye el az ördög. Előbb-utóbb elhagyom ezt a kanapét is, pénteken délre például vonatjegyem van Brnóba, és akkor is elmegyek, ha a fene fenét eszik. Pirítóssal.
