nyár kategória bejegyzései

A tegnapi világvége után nem volt más választás, mint jó alaposan bevakolni a képemet, belebújni egy bokorugró szoknyába, és újra nekivágni a melónak.

De a skandinávokat még mindig utálom.

Tegnapelőtt jövendöltem, hogy ki fogok purcanni, ez pedig a mai szép nappal be is következett. Fotó nem lesz, tessék csak nyugodtan elképzelni, amint két pokróc alatt heverek szolidan vacogva, és időnként belealszom ebbe a tevékenységbe.

Mit meg nem teszek én az olvasókért, höhh. A mai napot ugyan kicsiny szobámba zárkózva töltöm mindenféle antipatikus skandináv fazonokkal, de azért kitotyogtam kedvenc utcasarkomra, hogy megörökítsem roppantul elegáns házigúnyámat.

Az a csík ott balfelül nem kosz, hanem némi víz a fölöttem lévő fáról.

Siralmas-röhejes-vonszolódósan fáradt vagyok, ráadásul jólfejlett szövegundorban és még jobban fejlett önsajnálatban is szenvedek, miszerint mi a lóposzért strapálom magam, ha nincs elegendő mondanivalóm, és úgyse fejlődtem semmit 2009 óta. Piszkosul szükségem lenne egy kis fejsimogatásra, ugyan Móricka, nincs is neked kockafejed.

Eh. Megyek könyvtárba Henning Mankellt jegyzetelni.

Ha lennének unokáim, biztosan megmutatnám nekik ezt a képet.”Nézzétek csak, kicsikéim, ilyen volt a nagymami, amikor felvette a csíkost a kockással és a virágossal, aztán megpróbált vigyorogni és jól kinyitni a szemit, mert akkor már csak egy csíkocska volt szeme-szája. Ha nem akartok így kinézni, bogárkák, ne írjatok könyvet.”

Tartok tőle, hogy ebből még délutáni alvás is lesz.

Férjem jószívűsége határtalan, ezeket a finomságokat csomagolta be nekem, merthogy megint elindulok világgá a laptopommal meg egy kupac jegyzettel. Legalább a mindennapi betevő szénhidrátomra nem lesz panasz. Nem mintha annyira szükségem lenne rá, sajna, ez az itthonseggelős életmód nem tett jót a vonalaimnak. Alig tudtam magam belepréselni ebbe a gatyába.

A bölcs divattanácsadó könyvek azt javasolják erre az esetre, hogy tereld el a néző figyelmét valami hatásos kiegészítővel. Nos, dolgozom rajta.

Quelle horreur, majdnem elfelejtettem beposztolni, mit hordok máma ahhoz, hogy pocsék sorozatokat nézzek és pocsék szövegeket írogassak.

Na mindegy, holnap megint jól elutazom Kőszegre, hogy legalább más környezetben csináljam ugyanazt.

A terv ugyebár az volt, hogy ezen a hétvégén Bor, mámor, Bénye, de inkább itthon maradtam melózni – egyrészt marhára nem haladok úgy, mint szeretném, másrészt pedig valószínűleg Bényén is csak az írnivalóm járt volna a fejemben. Nagy nyomorúságomban hát tegnap is egész nap a gép előtt ültem, néhány kitérővel Svalbardföldre meg az ötvenes évekbe, de azt is csak tévézgetve. Pocsék egy nap volt, mit mondhatnék.

Ma reggel fél hatkor viszont arra ébredtem, hogy nyöszörgök, annyira fáj minden nyavalyás porcikám. Azóta már összeszedtem magam, sőt, túl vagyok egy adag íráson meg a piacon is, viszont ez a nap se kecsegtet túl sok jóval – még csak fél kilenc, de már facsarni lehet a holmijaimból a vizet. Óh, az a romantikus Svalbardföld, ahol minden lakosra jut négy jegesmedve.

A piacon amúgy az egyik árus azt mondta rám, hogy “kishölgy”. Szemüveget neki. Sem kicsinek, sem hölgynek nem nézek ki, desőt.

Nem nagyon tudok új információkkal szolgálni, a fülledt dögmeleg miatti vernyákolás mostanra már elvesztette minden relevanciáját, mint ahogy az is, mi a francot veszek fel ahhoz, hogy a teraszon üljek fenekemet növesztve, és a saját bekezdéseimmel harcolgassak. Csak annyit tudok ígérni, hogy egyszer majd le fogom vágni ennek a topnak az aljáról a fodrot. Majd. Egyszer.

Most viszont várnak a bekezdések.

Valószínűleg ez lesz az a nyár, amikor a vakáció egy szerdai napra esik, mégpedig egészen pontosan mára. Az agyam mostanra annyira bezsongott, hogy muszáj tartanom egy lustanapot majdhogynem pizsiben, amikor nem csinálok jóformán semmit.

Kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, de még ugyanabba a pocsolyába se. Ennek a mélyértelmű igazságnak a bizonyítékaként ma még csak a kisboltig sem dugom ki az orrom, ehelyett egész nap a gépemnél kuporgok, és olyasmikről fecsegek, miért volt jó a True Detective első évada meg miért nem volt az a második.

Én ezt az időjárást kicsi szívem minden hidegével gyűlölöm, de amúgy is egész nap bent kuksolok a gépemmel, legfeljebb a teraszra mászok ki egy keveset, esetleg eltotyogok a boltig, ehhez meg előszedegetem a katicákat, rúzst kenek a számra, és próbálok úgy tenni negyedóráig, mintha nem egész nap bent kuksolnék a gépem fölött.

Ááááááá.

(Most meg nem látom a képet, pedig feltettem. Ááááááá.)

Ma kétségkívül úgy festek, mint aki mindjárt a nyakába kanyarítja a tarisznyáját, és elmegy egy fesztiválra, ahol a dúlaképzésről meg a házilag fermentált tofu élettani hatásairól hallgathat előadásokat búzafűlevet szürcsölgetve, de nem, ezt a napot is a gép előtt gubbasztom végig, miközben körülöttem egyre szaporodnak a könyvkupacok.

Az ilyen időjárást mindig könnyebben viselem, ha van rajtam egy csomó lenge és formátlan pamut.

Meló, piac, meló. Ma sem megyek élményszámba.

Ha már az embernek őtözködős blogja van, nyújtson néha valami újat is, nemdebár.

Hatásszünet.

Nos. Izé. Maradjunk annyiban, hogy ezeket a topokat nem nekem találták ki. És ma még buszra sem kell ülnöm, pedig valaki jó eséllyel átadná a helyét.

Tegnap végül mégiscsak eljátszottam Scarlett O’Harát, de nem a függönnyel, hanem ezzel a meghatározhatatlan műfajú előnytelen izével, amiből így egy hajszállal kevésbé előnytelen, ámde rendkívül praktikus darab lett.

A mai nap amúgy egyelőre a tegnapihoz képest jelentős előrehaladást mutat, de ne kiabáljuk el, még alig múlt fél kilenc.

Hú, de értéktelen nap volt ez a mai – ráadásul érdektelen is, leszámítva azt a negyedórát, amíg diónyi jegek pofozták a tetőablakot. Pont akkorák, mint máma az agyam.

Kezdem magam Scarlett O’Harának érezni, aki mindig a holnapban reménykedett. Lehet, nekem is kéne varrnom a függönyből valamit.

Ma állítólag dögmeleg lesz, így hát minél korábbi időpontban csapok bele a lecsóba, annál jobb lesz nekem. A rajtam lévő ruhára piszkosul ráférne egy átalakítás (nyolc vagy kilenc éve varrtam, az elég sok), de eldöntöttem, hogy az efféle akciókat jutifalatnak tartogatom akkorra, amikor sikerült végeznem a napi penzummal. Hajrá, Mari néni.

Visszafeküdtem a melóba, de elkeserítő lassan haladok. Ami még rosszabb, kezd elegem lenni a krimikből is. Remélem, a lassúsággal együtt ez is elmúlik, mert ha nem, bajban leszek.

Ezt a képet pontosan akkor sikerült ellőni, amikor egész napi ború és szemerkélés után hirtelen kisütött a nap. Na, éppen így szoktam nézni ilyenkor.