Mostanság megint olyan időjárás van, hogy az embernek lövése sincs, mikor megérkezik húsz kilométerrel odébb, tűző napfény fogadja-e vagy jégverés.
Mondjuk ver a sors engem eleget, ma délelőtt is, délután is értekezletekkel múlatom a szárnyas időt.
Ez itt még mind Bécs, mert úgy le vagyok maradva mindennel, mint a borravaló, és ez a hetem se volt sétagalopp, de a következő tényleg igazi vesszőfutás lesz.









A hét hátralévő részében megint egy csomó olyan feladatot kell megoldanom, amit másnak kéne, de mégis én fogok, mert valakinek muszáj. Hogy legalább nektek biztosítsam a szórakoztatást, végre felvettem a korall törökmintás ruhát, amit már asse tudom mikor turkáltam, de még nem volt rajtam, mert ugyi, élet. Vagy legalábbis amit annak hívunk ezeken a tájakon.
Egyúttal ezen a platformon szeretném közhírré kejátani, hogy ez a ruha negyvenhatos méretű, én meg nyolcvannégy kiló vagyok, ott egye meg a rosseb a tanszékvezetőség mellé a menopauzát is.
Alkalmassági vizsga 2. Már a hét eleje óta valami három-négy órákat alszom összvissz, sok felriadással, úgyhogy némiképp önvédelmi eszközként vettem fel a napszecsót. (Ez is egy olyan szó, amit már asszem nem használ senki, de ez engem nem zavar, én még olyan szavakat is használok, amiket Jókai óta senki.)
A hajam amúgy tegnap óta is tovább robbant, bár ez nehezen elképzelhető. Sebaj, holnap nem fogja nézegetni senki, itthon fogok kuksolni egy csomó papírmunkával.
Ennek örömére most balra el, ismét egy maratoni nap várható, tegnap is fél négykor csuktuk be a bótot, pedig reggel kilenckor kezdtünk.
Végül is olyan mindegy, éppen Bécs vagy Budapest, ha így is, úgy is pocsékul vagy, de ez már senkit sem érdekel, téged is alig. Galéria!









Tájaksz, lábaksz, Böci meg bodza többféle változatban, pedig a szörpöt még elő se vettem. Tegnap munkába menet elképesztően kéklett a Duna keleti partja, ohne filter. És igen, itt a kék dívány is meg a többi piaczsákmány.








