Hát ilyen volt.
Ma pedig jól hazamegyünk az életünkbe, és bevallom, nekem ehhez semmi kedvem.
macs kategória bejegyzései
12/344 – Fügefa
Szentendre nyaral, Mackó alszik, Kovács Margit cserepei zöldellnek, az ifjú dzsessz-zenészek dzsessz-zenélnek, én meg sütök. Fügefa alatt vacsorázni jó. Galéria!
12/343 – Rézsút
Ma szombat van, de én piacra menetel helyett ezt csináltam bűntársammal,
mert hajnalban felvert a szőrös disznó reggeliért, aztán elkövettem a hibát, hogy ránéztem a munkahelyi levelezésemre, és ez azzal a következménnyel járt, hogy fél óra ajvékolás után inkább visszaaludtam hülyeségeket álmodni. A hülyeálmok persze gyönyörűen leképezték öszves problémáimat, úgyhogy töltsetek magatoknak egy kávét vagy limcsit, mindjárt elmesélem.
Szoktam olyat álmodni, hogy egyetemista meg tanár is vagyok egyidejűleg, de ezúttal túlteljesítettem a szokásos penzumot. Egyetemistaként egy kollégiumban laktam, a szobatársam kamaszkorom Ercike barátnője volt, akit nem láttam a valóságban már vagy tíz éve, és most is alternatív színházi előadásokról mesélt nekem nagy lelkesedéssel, mint harmincöt évvel ezelőtt, én pedig most is éppolyan butának és műveletlennek éreztem magam ettől, mint anno. A kollégium egy kilencemeletes monstrum volt, aminek egy Escher-rajongó készíthette a terveit, mert a liftek nem csak fel meg le vitték az embert, de oldalirányba és rézsút is, ergo az ember sose tudta, éppen hol van és merre tart. Amikor végre kikeveredtem ebből a monstre mézes lépből, abban sem volt köszönet, mert egy ismeretlen-ismerős városban kellett navigálnom, ami egyidejűleg volt Esztergom, Budapest meg Koppenhága (miért éppen a Koppenhága? a jószagú mindenit neki, ott még nem is jártam sose). És órára kellett mennem. Olyanra, amit (naná) én tartok. És eltévedtem. És késésben voltam. És előbb ott stresszeltem valahol egy folyó partján, amin csuhaj kis hajócskákat emelgettek át a hídon egy trebuchet-re emlékeztető szerkezettel, aztán bekavarodtam egy lakótelepre, ahol lassan rám sötétedett, és pilinkélni kezdett a hó, én meg tudtam, hogy most már végképp lekéstem az órámat, és még értesíteni sem tudtam erről a diákjaimat, mert nem volt wifim meg mobilnetem. És akkor lenéztem a két karomra, és mind a kettőn előbb az erek kezdtek véraláfutás-lilára váltani, aztán az egész karom, én meg afféle klinikai nyugalommal morfondíroztam azon, hogy akkor ez most üszkösödés vagy mivan, le fog-e esni mind a kettő, vagy csak így maradok világ csúfjára.
És akkor végső kétségbeesésemben rátaláltam egy kocsmára, ami a lakótelep egyik blokkjában volt egy garázsban kialakítva, mert abból sugárzott közel és távol ebben az alkonyati sötétszürke világban az egyetlen barátságos melegsárga fény, amikor pedig bementem az ajtón, a karomról szép lassan visszahúzódott a lilaság, én meg hirtelen rájöttem arra, hogy az az óra, amire olyan kétségbeesetten próbáltam eljutni, csak a jövő héten lesz.
Hát én most ebből az egész zűrzavarból nem fogok tanulságokat levonni, mert az egyetlen, amit levonhatnék, az az, hogy na ugye, minden út a kocsmába vezet, és ott lakik a megoldás, de ez azért nem tűnik igazán szimpatikus tanulságnak, egészségesnek se. Szép hétvégét mindenkinek, aki tartja.
12/337 – Cannoli
Főként macskáksz, felhőksz meg lábaksz, valamint a két falu, melyek közt jelenleg megosztom életemet. Alant a szép narancsos-türkizes szemedet-es-kiüsse fotók a szentendrei Little Rome nevű cukiból valók, ahol cannolit és tiramisut vettünk, mert a fogyókúra mindig hétfőn kezdődik, vagy még akkor se. Nyamnyam.
12/334 – Műfű
Ma éppen hálistennek nem kell futkásznom sehová (legalábbis jelen állás szerint, de hosszú még a nap, és csak nyugtával fogjuk dicsérni). Ennélfogva pont úgy is festek, mint aki nem futkászik ma sehová.
Tegnap heroikusan nekifutamodtam a macskamászóka gatyába rázásának, mert biztos voltam benne, ha nem csinálom meg még aznap, amikor beszereztem a szizálkötelet, később egyre nehezebb lesz rávennem magam. Mivel ennek az akciónak egyre kevesebb a sportértéke, nem írok belőle külön eská-bejegyzést se, de azért van rá dokumentáció, bár a nyafogást és vicsorgást nem fotóztam le, még csak az kellett volna.
Jellemző módon amikor összeszedtem hozzá a szajrét, még egészen optimista voltam,
és amikor befejeztem a melót, szintén (lásd a ma reggeli fotót),
de közben azért volt peripeteia bőven. Például amikor kiderült, olyan ergya állapotban vannak szegény kaparóoszlopok, hogy az előre tervezettnél több szizálkötelet kell lebontanom róluk, és persze így nem lesz elég a tizenöt méter friss madzag, amit tegnap szereztem be.
Gondolom, ilyenkor az a logikus lépés, hogy az ember újra begyömöszkölődik Emesébe, és ismét meglátogatja az OBIt további szizálkötelekért*, de én inkább a siránkozást választottam, plusz felpattintottam egy Krusovicét, és nekiláttam gondolkodni.
A gondolkodás eredményeként eszembe jutott, hogy van lent a pincében az “egyszer kelljen, s jó, ha van” kategória keretein belül egy darab műfű vagy mokettszőnyeg vagy mifene, úgyhogy a fenti ábrán agnoszkálható módon azzal tekertem körbe az egyik oszlopot, kétoldalas ragasztószalag, tűzőgép, jóleszaz. Ezt persze majd még monitorozni kell, mert én ugyan bízom Mackó eszében, hogy továbbra is azt fogja kaparni, ami kaparható, de azért egy macska mégiscsak macska, így nem várhatunk tőle lehetetlent.
Ugye.
* Inkább mégsem, ha belegondolok. Két hete Bécsben idéztünk fel a RK-val egy olyan szót, ami tökéletesen leírja a Monarchia működését, ez pedig vala az a szó, hogy “slamperáj”. Meglepő módon ez az én szókincsemben is benne volt valahol az etvasz és a sparhert között, tegnap pedig újólag felidéztük az OBIban, mert a budakalászi OBI tényleg egy marha nagy slamperáj, nem egyéb. Eleve az volt felírva a kötelek mellé, hogy mérd le magadnak, édes gyermekem, de a természetes anyagúakhoz csak ollóval nyúlj, mert a melegvágó tűzveszélyes. Na persze nem volt ott olló. Volt minden szirszar, nagyrészt széjjelhányva meg a polcok alá rugdalva, de olló, az nem. (Mondtam: slamperáj.) Mivel ugyan látványosan mindegyik szizálkötél-vég melegvágóval volt elmetélve, de nekem valamiért mégse akaródzott felgyújtani az OBIt, kemény nyolcperces munkával sikerült kerítenünk egy alkalmazottat, aki odajött segíteni, aztán nekilátott elvágni a kötelet egy papírvágó ollóval, de nem egy naggyal, hanem egy egészen kicsikével.
12/331 – 13 GB
Kedves Naplóm! A wp már sikoltozik egy ideje, hogy mindjárt elfogy a rendelkezésemre álló médiakeret, az eredetileg előfizetett csomaghoz rendelt 6 gigabájt. Na mármost a blog kezdete óta eltelt majdnem tizenhárom évben 5,7 gigabájtnyi fotót pakoltam fel ide nektek, úgyhogy szerintem még mindig egészen visszafogott voltam fogyasztásaimban, de azért itt most lépni kellett.
Az egyik lehetséges lépés az volt, hogy jól abbahagyom az egészet. A blogoszféra úgyis döglött, csak a kukacok mozognak benne, mindenki előbb átment az instára, aztán a tiktokkra, onnan meg szintén mennek majd tovább valami újabb helyre, ha lesz olyan, én meg itt ülök tizenhárom éve, és néha már magam se tudom, miért.
A másik opcióm az volt, hogy egy nagyobb csomagra váltok, ami 13 GB médiakeretet nyújt, bár azt is minek.
Amíg elgondolkodtok azon, vajon melyik opciót választottam (mert választottam), nesztek egy macska.
12/330 – Pihenni?
Ezen a héten is volt minden, mint a búcsúban. Pihenni se ártana ugyan ebben az úgynevezett vakációban, de azt majd a sírban is lehet. Én mondjuk szóratást irányoztam elő, úgyhogy nekem nyilván a sírban pihenés se jönne össze.
12/326 – Gyümölcssaláta
Amikor ma reggel összeciheltem magam, hogy letotyogjak régi és új családtagjaimmal a piacra,
aztán utána be Emesébe, el a Pepcóba zárt strapacipőt venni*, majd el a Skanzenbe, még nem sejtettem**, hogy a mai nap közepe négy órányi kontemplatív vonszolódást fog jelenteni, melyek közben a gyermekcse egy adott ponton megfőz egy skanzeni babakonyhában egy komplett ebédet, úgymint lecsó tükörtojással, gyümölcssaláta és körtés pite.
A hazaérkezés óta már benyalt egy kakasos nyalókát és két marék áfonyát, valamint a tegnapi nap akvarellmunkái után ezúttal temperafestékkel kezdett kísérletezni, melynek jelszavai valának mocskolás és pocsékolás, de hát ez van, na, macskát tartani se könnyebb, az hajnali négykor kezd ordítani, hogy a reggelijét akarja.
* Röhögök, nem tagadom. Itt még Csicsóné egyik lányának sem sikerült úgy megérkeznie, hogy a nála lévő cipőkészlet megfelelt volna a) az időjárásnak, b) a terepakadályoknak. Mi ilyenkor mindig elszáguldunk valami olyan cipőért, ami célszerű és általában fröccsöntött, aztán reménykedünk, hogy legalább az ittlétet kihúzza a kölyök lábán. Néha érnek pozitív meglepetések, egy üvöltőpink gyerekszandált például öt évvel később agnoszkáltunk egy újabb példány lábán, pedig én annak a lábtyűnek első pillantásra két hét élettartamot jövendöltem.
** Lófaszt nem sejtettem, indiánnak lenni tapasztalat.
12/316 – Átmenet
A pohár mindig vagy csordultig tele van, vagy kongóan üres, és marha nehéz elkapni a pillanatot, amikor bekövetkezik az átmenet a két állapot között. Galéria!
12/312 – Még több kábel
Apósom további tyúkbelek segítségével forgalomba állította a routert is, mert még mindig csak egy fázison van áram a házban. Megjegyzem, amilyen munkaügyi leveleket kapok, jobb lett volna, ha nem teszi.
Maci viszont, mint látható, jól van. Legalább egyvalaki legyen jól, a mindenségit neki.
12/309 – Tikkad
Most éppen csepeg valami az égből (esőnek nem mondanám), de ez a hét összességében egy nagy rekkenet volt.
12/302 – Lakk
Kánikula minden mennyiségben, Szentendre színei, a szezon utolsó spárgavacsorája, egy gyarapodó horgolt takaró, nekivadult loncok és mályvák, az idei nyár első körömlakkja az alsó végemen, meg persze Mackó egyszerű és ártatlan örömei. Galéria!
12/301 – Hangya
Egen, ennek a hajnak definitíve fodrászra van szüksége, de a fodrászom éppen családi mizériákkal küzd, úgyhogy fogalmam sincs, mi lesz, talán nekifutok magam a csirkevágó ollóval. De előbb piac.
Egyéb csapások mellé ma reggel derült ki, hogy Mackó szárazeledel-adagolójában lakásfoglaló bulit tartanak Hangyáék, és a részvétel alapján igen kiterjedt családjuk meg baráti körük lehet. A probléma nyilván úgy derült ki, hogy Csülök Úr csipogva, nyávogva és egyéb rámutató magatartások kíséretében figyelmeztetett arra, tennem kéne valamit. A sztoriban ugyan nem tudom, én ki vagyok, talán a főbérlő, a közös képviselő vagy a tömbbizalmi, de mindenesetre nekem kell megoldanom a gondokat. Nehezítő körülményem, hogy azt kell elérnem, Hangyáék távozzanak, Mackó pedig ne forduljon fel.
Ecetes felmosás? Ördögűző szertartások? Esőtánc? Ötlet? Valaki?
12/298 – Karmok
Ilyenkor szokták kérdezni tőlem, hogy most már ugye jobban vagy?
Most őszintén, mitől lennék jobban? Változott valami? Mármint azt leszámítva, hogy ezúttal karmok is vannak a combomban?
12/295 – Fordul
Mármint a nap. Ennek örömére tegnap Ivan Dan ünnepe volt a faluban, és én le is csámborogtam megnézni a szokásos mécses-installációkat. Mondanám, hogy szép lezárás volt a héthez, de még nem ért véget, ma például elmegyek évzáró Te Deumra is, mert nekem már úgyis mindegy. Galéria!
12/294 – Kódoc
Én istenbizony szívesen szórakoztatnálak titeket a nagyon izgalmas életemmel, de sajna, ma is itt vagyunk.
Tegnap végül összeciheltem magam, elmentem bulizni, aztán annyira belejöttem a dologba, hogy éjjel kettőre kódoctam haza. A mai napot ennélfogva fetrengőnapnak nyilvánítottam, és higgyétek el, én aztán tényleg megadom a módját.
Mindemellett ma van a Múzeumok Éjszakája meg az Ivan Dan, úgyhogy ha besötétedett, mégiscsak elporoszkálok megnézni, mi történik a városban. Egy kis szerencsével ezúttal nem hajnali kettőre érek haza, én bulibaronessz.
12/293 – Mondén
Ma este, ahogy anyám mondaná, mondén programom lesz. Lenne. Lesz. A sütit már megsütöttem, a söröket behűtöttem (batyubál lesz), de most egyszerűen nem bírok megmozdulni.
Üssön már agyon valaki, könyörgöm, az mindenkinek előnyös végkifejlet lenne.
12/288 – Tücsök és bogár
Rohanás közben azért néha muszáj megállni egy-egy pillanatra – még azt is megkockáztatnám, hogy az ilyen megállások nélkül hajítófát sem érne az élet. Galéria!
12/283 – Köszörül
Hé, cica, fel kéne állnom innen, mert az a kábé kilencven javítandó dolgozat egyre szemrehányóbban köszörüli a torkát a hátizsákban.
Minden nap más - mindennap más 