Most éppen csepeg valami az égből (esőnek nem mondanám), de ez a hét összességében egy nagy rekkenet volt.









Most éppen csepeg valami az égből (esőnek nem mondanám), de ez a hét összességében egy nagy rekkenet volt.









Kánikula minden mennyiségben, Szentendre színei, a szezon utolsó spárgavacsorája, egy gyarapodó horgolt takaró, nekivadult loncok és mályvák, az idei nyár első körömlakkja az alsó végemen, meg persze Mackó egyszerű és ártatlan örömei. Galéria!









Egen, ennek a hajnak definitíve fodrászra van szüksége, de a fodrászom éppen családi mizériákkal küzd, úgyhogy fogalmam sincs, mi lesz, talán nekifutok magam a csirkevágó ollóval. De előbb piac.
Egyéb csapások mellé ma reggel derült ki, hogy Mackó szárazeledel-adagolójában lakásfoglaló bulit tartanak Hangyáék, és a részvétel alapján igen kiterjedt családjuk meg baráti körük lehet. A probléma nyilván úgy derült ki, hogy Csülök Úr csipogva, nyávogva és egyéb rámutató magatartások kíséretében figyelmeztetett arra, tennem kéne valamit. A sztoriban ugyan nem tudom, én ki vagyok, talán a főbérlő, a közös képviselő vagy a tömbbizalmi, de mindenesetre nekem kell megoldanom a gondokat. Nehezítő körülményem, hogy azt kell elérnem, Hangyáék távozzanak, Mackó pedig ne forduljon fel.
Ecetes felmosás? Ördögűző szertartások? Esőtánc? Ötlet? Valaki?
Mármint a nap. Ennek örömére tegnap Ivan Dan ünnepe volt a faluban, és én le is csámborogtam megnézni a szokásos mécses-installációkat. Mondanám, hogy szép lezárás volt a héthez, de még nem ért véget, ma például elmegyek évzáró Te Deumra is, mert nekem már úgyis mindegy. Galéria!









Én istenbizony szívesen szórakoztatnálak titeket a nagyon izgalmas életemmel, de sajna, ma is itt vagyunk.
Tegnap végül összeciheltem magam, elmentem bulizni, aztán annyira belejöttem a dologba, hogy éjjel kettőre kódoctam haza. A mai napot ennélfogva fetrengőnapnak nyilvánítottam, és higgyétek el, én aztán tényleg megadom a módját.
Mindemellett ma van a Múzeumok Éjszakája meg az Ivan Dan, úgyhogy ha besötétedett, mégiscsak elporoszkálok megnézni, mi történik a városban. Egy kis szerencsével ezúttal nem hajnali kettőre érek haza, én bulibaronessz.
Rohanás közben azért néha muszáj megállni egy-egy pillanatra – még azt is megkockáztatnám, hogy az ilyen megállások nélkül hajítófát sem érne az élet. Galéria!









Újabb hajtós hét végére értünk, és nekem ugyan továbbra is van egy kupac munkaügyi tennivalóm meg kábé kilencven javítandó dolgozatom, de a pünközsdöt csakazértis megtartom most: fetrengőórákat tervezek a hülye kiscicámmal, némi meghitt időt Erikkel, és mindenképpen valami eská-posztot is ide, mert azok mostanság úgy elmaradtak, mint a borravaló. Galéria!









Amikor éppen nem rohangál az ember, akkor az oldalán fekszik, és próbál annyi puha meg színes meg jóízű dolgot bezsákolni mindkét lehetséges pozícióhoz, amennyit csak lehet. Galéria!









Hideg és meleg, régi és új, romos és felújított, kicsi és nagy, éttermi és otthoni, rohangálós és ücsörgős. Galéria!









Ezt a hetet is végigrohangáltam, miközben folyton a fejem fölött lógott az eső lába. Ha megengedhetném magamnak azt a luxust, most valószínűleg megbetegednék, de kénytelen vagyok beérni annyival, hogy amikor itthon vagyok éppen, akkor csak alszom meg eszem, egyébként továbbra is rohangálni fogok, mint a mérgezett egér. Legalább az ágyneműmet viszont le kéne cserélnem, de valaki mindig ott fekszik benne – vagy én, vagy Maci, vagy mind a ketten.









Tavaszvég minden irányból – virágok, derűború, végeláthatatlan buszutazásaim és horgolásaim, a Mogorváknál bekevertetett festékek, hirtelenjében összecsapott serpenyős vacsorák (spárga a piacról! fokhagymasnidling! húsvét utáni akciós sonkafélék!) meg persze Csipke Józsika a “rózsalugasban”, mert ő levakarhatatlan, mint a csiriz. Galéria!








