Ezen a héten is volt minden, de aztán tényleg.









Ezen a héten is mentem, mint a bolondóra, aztán kidőltem, és azóta itt ugatok. Azt leszámítva, hogy muszáj volt vennem egy új lámpát a régi helyett, nincs itt semmi új, csak macskáksz, lábaksz, utak meg kaják. Ja, és végre végetért ez a rettenetes január, bár a február se lesz jobb, sőt. Galéria!









Megint egy újabb huhh-micsoda-hét-volt-ez-is, két intézményi nyílt nappal, további vizsgáztatásokkal meg a szokásos fel-alá rohangálással a Duna mentén. Nem csoda, hogy a hét többi részét végigdöglöttem. Most még megtehettem, hála a pipéknek. Galéria!









Én ezt a mai napot, de reggeltől estig. Most már persze rugdos a lelkifuci, de menet közben igenigen jólesett.
Illusztrációnak nesztek a szép új kukám, amit a Bűnök Barlangjába szereztem be.
Muszáj volt, ez a Hugó nevű egy borzasztó kis kukamatató. Erre is van illusztrációm. Valahol. Egyelőre érjétek be azzal, amikor egy szatyorból lóg ki a drága.
Ezen a héten is volt minden, mint a búcsúban (“heveny lövöldözés meg a többi”, mint Fülig Jimmy mondaná), úgyhogy tessék, itt a vasárnapi galéria is hozzá.









Rendkívüli mértékben elszomorít, hogy ebben a kuplerájban kizárólag engem érdekelnek Az Amnéziás Nyomozó Mandarin és A Matriarchátusban Élő Teatermesztők Legokosabb Lányának problémái. Ezek a böcik le se szarják.
Még nagyobb gond, hogy holnap már nyakamba kell szednem a világot, és bemenni a munkázóba. Hajh.
Volt itt az elmúlt héten egy csomó hát-ma-meg-milyen-nap-van meg egy szilveszter a szokásos terüljasztalkámmal és a macskák asszisztenciájával, egyébként viszont nem tudom, mi történt, nagyrészt semmi. Mindegy is, holnap vissza kell kúsznom a vakáció előtti életembe, és higgyétek el, annyi kedvem sincs hozzá, mint a Nagytenyerű Fejenagynak a kukoricagölödinhez. Galéria!









Azt hiszem, ma vasárnap van, de twixmas idején ezt se tudni istenigazából. Minden más mellé tegnap elmentünk megnézni a Művészetmalom Krasznahorkai-kiállítását, ahol is én úgy elbőgtem magam, mint a mesékben.









Vannak hetek, amikor a fotóimból válogatni maga a bőség zavara, aztán vannak olyanok, amikor alig tudok összekaparni egy maréknyit a fiók aljáról. Most az utóbbi van.









Újrahúztam az ágyneműt a Bűnök Barlangja futonján, és igen erős késztetésem van, hogy be is vackoljam magam. Nyugtassatok meg, hogy ilyesmit délután fél hatkor sem teljesen erkölcstelen elkövetni.
Hugónak, az őrgrófnak bezzeg nincsenek efféle skrupulusai, de neki semmivel kapcsolatban nincsenek, úgyhogy az ő véleményére amúgy sem adnék.
A mai napomat stabil oldalfekvésben töltöttem, mert a húrt lehet ugyan feszegetni egy ideig, de aztán egyszer már nem. Mivel a nyafogóruhámat és dögölészőzoknimat, valamint kicsiny és zsúfolt szobámat már rühelletig ismeritek, mostanáig vártam arra, hogy feljöjjön hozzám valamék gyógycica, de azok szartak rám, úgyhogy az imént lementem egy csésze teáért, és lőttem nektek róluk egy fotót arról, amint nekik bezzeg semmi bajuk.
Egyre nehezebb egy kis napfényt és derűt és színt találni, ez a hét különösen ködös és nyamvadt volt.









Ami annál inkább november, mint itt a képeken, az már csalás. Öreg idő, öreg én, öreg blog. Ez a mai az ezredik folyamatos nap, amikor bejegyzést írok ide, amúgy meg összességében ez az 5445-ik bejegyzés, úgyhogy semmi meglepő nincs abban, milyen nosztalgikusnak és elhasználtnak érzem magam.








