Az alábbi képen annak a némiképp taknyos, de önelégült orcája látható, aki hazacűgölte Matildát.
Itt meg Matilda. (Az a helyre kis fröccsöntött bigyó az a dobozban.)
Rút, szibarita váz vagyok, sálálá.
eská kategória bejegyzései
11/89 – Albert Keksz
Ja, még mindig teán tengek.
Hadd mondok nektek egy végtelen nagy bölcsességet: a takonykór Firenzében pont olyan, mint Mucsaröcsögén. Sajna a gyógymódja se más: ki kell dögleni, oszt kalap.
11/88 – Keleti Boszorkány
Sajnálom, ha csalódást okozok, de ez csak a tea. 🙂 (Hoztunk magunkkal néhány izgalmas concoctiumot az Édeni Édességektől, mert kiveheted az embert Szentendréből, de jóval nehezebb kivenni Szentendrét az emberből. Hé, még egy olyan is van, hogy “Szentendrei Álom”. Meg olyan, hogy “Albert Keksz”.)
Ma speciel jól is jön nekem az a tea.
Mondhatni meglepetésszerűen betaknyosodtam, párhuzamosan azzal, hogy a RK elrepült a tengerentúlra. Marha nagy mázlimra megengedhetem magamnak, hogy ma nyafogóruhában üljek pokróc alatt, teám van, kajám van, csokim is van háromnegyed cipősdobozzal, oszt holnapra hátha elmúlik ez a rejtelmes takonykór, mint szokott.
11/87 – Maraton
Ma van a Firenze Maraton, amiről már egy hete plakátokat látni mindenfelé, főként frekventáltabb utcákon és az összes buszmegállóban, amit használni szoktunk. Magyarán szólva, ez a város ma meg fog bénulni.
Természetesen ma van annak a napja is, amikor a RK el fog vonatozni Milánóba, hogy aztán ott röpcire szálljon New York felé, mert nomen est Kalapács. Ennélfogva a napját hat kilométer gyaloglással kezdi a vasútállomásig.
Én, mondanom se kell, inkább nem megyek sehová. Van itthon is mivel matatnom, kösziszépen. Galéria!
11/85 – Papi
Kicsikét fáziskésésben vagyok magamhoz képest, de Pamela most ment el, és én is mindjárt indulok boltba,
de előbb be kell kergetnem a verandáról a boldogan fetrengő állatot.
Igen, ilyen a toszkán napfény. Az önfotóm ugyan nagyrészt árnyékban van, de így is olyan színei lettek teljesen magától, hogy csak pislogok. Mindehhez viszont 13 fok van, és éjjelre fagyot jövendöltek.
Na, tessék bemenni, Massimiliano, az a macskapapi nem mászik be magától a házba.
11/84 – Ponte
Olyan durván süt a nap, hogy a szokásos fotóim teljesen, de teljesen használhatatlanok lettek. Úgyhogy nesztek, ennyit tudok nyújtani mára magamból.
Mostanság úgyis Firenze képezi a blogom fő vonzerejét, és ez így is van rendjén. Azt a hidat, hogy mi lesz majd akkor, amikor hazamegyek, csak akkor gyújtjuk fel, amikor kicumózok Bürgüncfalván Tökösbocival egyetemben.
Ha őt kérdeznénk, valószínűleg azt mondaná, hogy menjen haza a használhatatlan pöcsöm, nekem tök jó itt.
Megértem, cicu, de még mennyire, hogy megértem.
Eská 11/15 – Minden hétre egy párna (vagy majdnem)
Ha a fotel ülő- és hátpárnáját is beleszámoljuk, négynél tartok, ami már tényleg heti egynek számít, de most ezt a kettőt mutatom meg, ni. Ennek az egész produkciónak persze önmagában nem lenne túl nagy sportértéke, ezeket a párnákat már úgy ismeritek, mint a rossz pénzt.
Oké, általában nem ilyen rusztikusan lerottyant asztalon fotózom őket, mert otthon nekem nincs olyan, de tényleg nem lenne bennük semmi kunszt,
csakhogy ezeket én az utolsó öltésig pusztán a két kicsi kezemmel készítettem el, nuku Erik.
Látszik is.
Erikkel nyilván gyorsabban megy, de azért roppant büszke vagyok magamra, hogy ilyen piszlicsáré akadályok, mint egy tizenhét kilós vas családtag hiánya sem tud megakadályozni abban, hogy párnákkal lepjem el a környezetem.
A jövőre nézve sem ígérhetek mást: Tökösboci továbbra is szívesen közreműködik,
anyagom még van, cipzáram is van meg horgolófonalam is, és kellő mennyiségű elszántságom ahhoz, hogy ne hagyjam abba. Pláne, hogy amikor péntekenként Pamela éppen a lakást redvázza, tényleg nincs más jobb dolgom, mint kint pöcsölni a verandán, miközben a szőrös hatékonyan hátráltat a melóban.
Igencsak hatékonyan. Ezt itt nem tudtam még befejezni, de sebaj, ezen a héten is lesz péntek.
11/83 – 1013.
Ez egy évszám. Ebben az évben kezdték építeni azt a templomot, amit ma hegymenetben meg óhajtok támadni. Még belegondolni is szédítő, na nem a hegybe, abba már piszkosul belejöttem-forma, vasárnap du. is elmentünk Fiesoléba, ezúttal egy teapartira, hanem az évszámba. Ahol már több mint ezer éve mindennap miséznek latinul, az elképesztő. Esténként állítólag gregorián énekléssel van a vesperás, és ha ez igaz, azt is le fogom majd tesztelni, de ma csak szájat tátani megyek.
Mára amúgy itt is november lett hirtelen, szél, időnként eső, 12 fok. Tökéletes időjárás arra, hogy az új szerzeményeimmel billegjek bele a világba.
A szoknyának, ha ezt nem említettem volna, van zsebe. Attól ugyan extra hülyén fest, ha az ember bele is dugja a kezét abba a zsebbe, de van zsebe.
Eská 11/14 – A tücsök birodalma 1. – Ősz
Ez itt most nem a LaFontaine-féle hegedülős tücsök, hanem a Családi körből az a példány, aki átveszi a birodalmat, mikor már mindenki elaludt. Na hát ezt szoktam én csinálni otthon, úgyhogy miért csinálnám másként, amikor épp afféle ideiglenes-otthon vagyok.
A kiindulópontot persze nem volt elég eszem lefotózni, de ilyesformán festett a polcunk a La Casinában, amikor a RK bevonult a retyerutyáinkkal.
Aztán pedig jöttem én, mint a talajvíz.
A jelen állapotot azért mutatom be, mert az advent már ott harangozik a kert végében, és sejthetitek, hogy az mit fog jelenteni akkor, amikor nekem itt nulláról kell majd feldekkolnom mindent az egyeurós bolt, a végkiárusítós turkáló, a sarki kínai üzlet, a kert kósza ajándékai és a hobbiszatyrom segítségével. (Azt ugye nem gondoltátok, hogy idén csupán azért elmarad az adventi dekkolásos sorozat, mert éppen Firenzében vagyok?) Izgi lesz, de még milyen izgi.
Ez most még egyelőre afféle igencsak szordínós őszi változat, az kiindulóponthoz képesti újdonságok közül az ágat a Ciarán nevű vihar adta, a madarakat magam hoztam, a többi meg rendezkedés és Ikea. (Igen, a RK-nak kellett egy borállvány, éppúgy, mint ahogy nekem meg kellettek a dobozok.) A karácsonyi dekor viszont tényleg izgi lesz, mert fennállásom óta először áll rendelkezésemre valami kandallópárkányra emlékeztető akármi, ahová nem mászik fel macska, és nekem, talán mondanom sem kell, Terveim vannak.
11/82 – Mindennapi kenyerünk
Azt add meg nekünk, ma is, Uram. Az Úr persze nem fog ennyitől a fejemre ejteni egy cipót, úgyhogy most esmég kenyeret sütök. Persze, elmehetnék a boltba is, továbbra is csak 2,2 km oda, ugyanannyi vissza, de még mindig abszurd öröm tölt el attól, amikor csak úgy a kezem alól kinő egy tálca friss zsemle. A múlt csütörtöki vendéglátás alatt nem jutott eszünkbe fotózni, de vendégek szerencsére megtették, szóval itt a bizonyíték:
A tegnapi nagy csámborgás után ma amúgy is itthoncsücsü napot tartok hajrobbantással meg minden, mert holnapra viszont igen durva terveim vannak az Arno bal partjával és ilyen-olyan templomokkal kapcsolatban.
A fotó elkészülte után öt perccel amúgy akkora zuháré indult meg odaki, hogy csuhaj. Jobb is, ha ma itthon maradok, és soraimat rendezgetem.
11/81 – Hova, de hova, de hova
de hova megyek, hova, de hova, de hova
Az eddigi tapasztalatok alapján tényleg az lesz a legjobb húzásom, ha csak beleindulok Firenzébe, oszt lesz, ami lesz.
11/80 – Autunno
Most már itt is ősz lett.
(A többi, úgy vélem, magáért beszél, de az első képre majd még visszatérünk, hogy ott éppen micsinál mivel a hogyishívják.)
Intermezzó – Sant’ Ambrogio
Miután minden előzetes terv nélkül megtámadtam a böhöm nagy Santa Maria Novellát, szerdán úgy gondoltam, most pont az ellenkezőjét csinálom: tervvel készülök és valami kicsike templomhoz.
El is olvastam mindent a Sant’ Ambrogio templomról, incl. mind a két alkalom, amikor megtörténe benne az eucharisztia csodája, valamint hogy nagyjából minden oltárkép-festményük ugyanazt az utat járta be: megrendelték, felrakták, csodálták, aztán jött valaki, aki elvitte egy nagyobb-menőbb templomba, végül pedig mindegyik az Uffiziben kötött ki. Még azt is megnéztem, van-e bármi információ nyitvatartásról (minden nap 10:00-22:00 között), vagy belépőjegyről (nem volt).
Egyetlen dolgot nem mondott el nekem az internet, ezt:
Látjátok az ajtón azokat a papirosokat? Na, azok azt mondják, hogy bocsi, hívek, éppen restaurálunk bent valamit, a reggel 9-es miséket a Santa Crocéban keressétek, valamikor decemberben újra nyitunk, köszipuszi.
Már megint úgy éreztem magam, mint valamikor a kétezres évek elején a Corona nevű vonaton, ahol a kalóz kioktatott minket, hogy az nem úgy van ám, hogy megnézzük az információkat az interneten, hanem el kell menni az ádzsenciába, ott majd megmondják. Úgyhogy (váratlan fordulat) elmentem a bolhapiacra.
Nem vettem semmit, nyugi. De azért lőttem nektek képeket.
Venni, a rendes piacon vettem valamit. Fonalat. Ebből a sokféléből ezt a három kicsi motringot.
Igen, nem kell emlékeztetnetek, úgy jöttem el hazulról, hogy nem veszek fonalat. Végül is, majdnem egy hónapig sikerült is betartanom…
11/78 – Talicska
Mivel elbambultam kissé önfotó-ügyben, Pamela még azelőtt betolatott kis talicskájával a szokásos falam elé, mielőtt annyit mondtam volna, bikmakk. Nédda.
Maci egyébként ezt nézi:
A világ továbbra is “fene a jódolgunkat” állapotban van, mert én meg ezt nézem:
11/77 – Logikus
Ma nem megyünk sehová (oppardon, a RK elment macskaalomért, de ennyi), mert ebédvendégeink lesznek. Logikus módon mi már tegnap este óta sütünk-főzünk.
Oké, ha ez nem lenne logikus, akkor is.
Elképesztő, mennyire süt a nap. Elképesztő. Mára ugyan csak 17 fokot jövendöltek, de már majdnem húsz fok van, és még nincs délelőtt tizenegy se.
11/76 – Ambrus
A hajam megmosva, felrobbantva, a november közepi időjárásnak (höhö) megfelelő könnyű kardigán bevetésen, táskámban ott az ernyő meg a térkép. Megyek, megtámadom a Sant’ Ambrogio környékét, mert ott még úgyse voltam.
11/75 – Passzol
Most éppen nem esik, úgyhogy megint világgá megyek, sálálá. Azt ugyan nem tudom, merre, de van nálam térkép, és én itt eddig még nem vesztem el. Eltévedni, az más tészta, azt a buszról leszállás után fél perccel is tudok, de elveszni, arra még nem volt példa.
Mindehhez nyilván a hülyeturista öltözékemet és a hozzá passzoló firenzei hülyeturista arckifejezést hordom. Kék harisnyával.
Eská 11/13 – Ború ellen derű
A nyavalyás ködre és szitálásra adott válaszaim nem túl bonyolultak, csokit eszem és teát iszom, valamint belecsavartam magam a rókás pokróckámba. Ja, meg beblogolom a múltkor beharangozott virágocskás merényletet.
Ha valaki belép a verandánkra, jelenleg ezzel találja szembe magát.
Az ott lent balra Macinak a cicafüve. Már érkezésünk után néhány nappal felfedeztük a legközelebbi állateledel-boltot, ami alig másfél kilométerre van innen, és onnan hoztam ma széles hátamon szárazpapit, nedves papit meg újabb tálka cicafüvet. Mindenesetre a kezdetekben ott azon az asztalkán nem volt semmi, amíg az első kertkirándulás közben össze nem gyűjtöttem dekorációs céllal egy csomó ágat.
Azt talán mondanom sem kell, hogy nem csak a száraz ágakat virágoztam fel Zajos Tücsök segédletével, de az asztalkán lévő kerek terítőt is én ütöttem össze. Mégpedig, hiszitek vagy sem, három sort és a lezáró cakkokat leszámítva, amiket már itt adtam hozzá, az egészet útközben horgoltam meg, amíg Emese elhozott minket Szentendréről Firenzébe.
Bizonyítékom is van rá, hejj.
Ez itt én vagyok Emese hátsó ülésén, balra lent Tökösboci hordozójával. Középen meg a Terítő, ami ekkor még csak kábé annyi volt, hogy Ter.
A felvirágozott ágakat biztosan itt hagyom, a terítőről még nem döntöttem, de feltehetőleg azt is. (Igen, így hagyok én magam után nyomokat a világban.)
11/74 – Konstans
A világban vannak olyan állandóságok, amelyek megakadályozzák, hogy a valóság szövete szétszakadjon, és mindannyian kiessünk valahol a realitás likain, vagy valahogy ilyenformán. Mindehhez az állandóság-kupachoz a magam részéről azzal tudok hozzájárulni, hogy bármilyen faszányos helyre vessen a sorsom, mindenképpen eljön egy olyan novemberi nap, amikor bánatos csepergés van, és 96%-os páratartalom, én pedig nem és nem és nem akarok kimászni a házból, de muszáj, mert elfogyott a tej.
Minden nap más - mindennap más 