Tegnap az Uffiziben megdöglött a fényzőgépem. Van ugyan nálam egy másik is, de az eléggé temperamentumos darab, úgyhogy franc se tudja, mi várható a továbbiakban.
Addig is, nesztek egy galéria az aligmozgós takonykóros hetemről. Lesz ez még így se!
eská kategória bejegyzései
11/135 – Karriőr
Egy igazán sikeres modellkarriőrben csak négy akadályom lenne: az arcom, a testem, a korom meg a napfény. Huszonegy(!) képet lőttem ma magamról, ami már kimkardásieni mélység, és ez volt az egyetlen, amin a) nem vicsorgok, b) nyitva van a szemem.
Azt a dioptriás napszemüveget nem ártott volna elhozni, most már tudom.
Mivel a hajam most érte el azt a hosszt, amikor mosással vagy anélkül is teljesen kezelhetetlenné válik, és mindig muszáj raknom rá valamit, kendőt vagy sapkát, takonykórom alatt összecsapkodtam egy ilyen kis kipitykézett lófüttyöt, ennél többre ugyanis tényleg nincs szükség itt a szép Toszkánában, ahol ma éjjel extrahideg volt, kettő fok mínuszban, de ez mostanra annyira elmúlt, hogy csak na.
Oooké. Most, hogy kinyígtam magam, irigyelhettek is. Indulunk az Uffizibe, harmadjára. A hosszú ittlét luxusa, hogy nem kell végigrohanni az egészen, lehet részletekben is. Valószínűleg ma a végére is érünk, a múltkor Tiziano előtt hagytuk abba.
11/134 – Nyugaton a helyzet változatlan
Amíg a fejemet nem mutogatom, még egészen elviselhetőnek tűnik a helyzet. Nyilván csak a saját kritériumaim szerint, de akkor is, na.
Legalább a hajam már megmostam, az kriminális volt.
Eská 11/23 – Perec!
Ismeritek, amikor én azt dalolászom, hogy “nem adom fel, míg egy darabban látsz”? Na az volt ezen a héten a perectésztával, a minisütővel és a gyúródeszka hiányával, meg nyilván azzal a fogcsikorgató hozzáállással, ami kívülről előnyösnek látszik, de belülről marha frusztráló. Ó, és takonykórral súlyosbítva.
Második próba, csekk.
Az első ilyen lett, ni. Jáj.
11/133 – Keh és kaktusz
Én továbbra is kehelek és a takonymanókkal harcolok, úgyhogy ugyan ma felőtöztem meg kipintyöltem magam nektek, de ez marhára nem látszik a fotón. Nem látszik azon a fotón semmise. Amikor a szemem se tudom kinyitni, annyira tűz a nap, ez lesz belőle.
Nesztek kaktuszok. Azok bezzeg virulnak, hogy szarná őket telibe az a két fajdkakas, akiktől majdnem szívszélhűdést kaptam, akkora kajabálással repültek fel tíz méterre tőlem.
Egen, kezdek kissé nyűgös lenni. A takonykór Firenze-külsőn is pont olyan, mint otthon lenne, csak otthon jobb körülményeim volnának a kiheveréséhez, és nem átkoznám a kihagyott lehetőségeket sem.
11/132 – Kis zöld létformák
Azok laknak az én torkomban most, ja. Az ölemben meg egy makka.
Tegnap olyan ergya állapotban voltam, hogy feldugtam az orromba egy pálcikát is, nem szopornyica-e már megint. Úgy fest, nem az. Úgyhogy akkor most várunk, amíg elmúlik.
11/130 – Bretzel
Mint a mellékelt ábrából is látható, a mai napot itthon fogom átmaszogni, max. a komposztálóig kúszom el.
Mivel kinyitott az egyetem (ja, mostanáig kulcsra volt zárva minden), a RK egy zsáknyi könyvvel és cetlivel felszerelkezve visszavándorolt az irodájába, hogy innentől kezdve megint ott művelje a tudományt, én meg itthon maradtam soraimat és a lakást rendezgetni, valamint kulináris és más kísérleteimmel foglalkozni. Mielőtt a RK népei szétfutottak decemberben a szélrózsa minden irányába, felmerült ötlet szintjén egy osztrák-magyar monarchikus vacsora terve, és a pontos részletek még kimunkálás alatt vannak, de én bátor vaddisznóként félhivatalosan felajánlottam, hogy majd sütök sörperec. Na mármost nekem otthon igen jó eredményeim voltak perectésztákkal, de a minisütő még nem volt kipróbálva e célból, úgyhogy mielőtt végleg elkötelezem magam amellett, hogy egy tucat Habsburg-kutatót megetessek bretzelekkel, nem ártana megnézni, egyáltalán összehozható-e.
Gondolnom kell a renomémra, hejj, itt most már a RK összes barátai és üzletfelei meg vannak győződve arról, hogy én a pékek és sütigyártók gyöngye vagyok. Hm, nem is tudom, hogyan jutottak erre a következtetésre.
11/129 – Hetedik
Január eleje a firenzei faluszélen, esők, fények, színek, horgolnivalók meg macska, mint már megszokott. Ó, és persze panettone, mert abból tegnapelőtt megvettük a hetediket(!) is*. Jé, épp ma van hetedike, micsoda egybeesés ez, hejj. Galéria!
* Nem ettük meg mindet, sőt. Ez csak a harmadik lesz azon a listán. A többit egyelőre parkoltatjuk.
11/128 – Befana
A szép Olaszhonban a mai napon jön Befana (nyilván az Epifania torzult változatáról van szó), aki lényegében a helyi Mikulás vagy még pontosabban Mikulina, merthogy Befana egy boszi, aki a gyerekeknek a zoknijába ajándékokat hoz, és erre természetesen éppúgy rá van települve egy komplett ipar, mint nálunk a csokimikulásokra.
Ecco.
Mi a Befana tiszteletére ebédvendégek voltunk máma, úgyhogy gondoltam, a tematikának megfelelően öltözöm fel firenzei boszinak.
Hé, abból őtözöm, amim van a szekrényben, ne tessék elvárni tőlem lehetetlent.
A fotó minőségéért és fényviszonyaiért nem kérek elnézést, kérjen a toszkán időjárás. Egész éjjel esett, és most narancs riasztás van érvényben az egész régióban a víz meg a szél miatt. Szerencsére mi még mindig a dombon lakunk, és ugyan ott a fejünk fölött az egész Fiesole, de ha több száz év alatt nem csúszott le, most se fog.
11/127 – Esik
Kezdenek igazán csúnya gondolataim lenni a firenzei időjárással, a faluszélen éldegéléssel és a RK határidőivel kapcsolatban. Mire eljutottam oda, hogy “na izéld meg a porszívódat, én mégiscsak elindulok, mert nem ülhetek állandóan itthon”, elkezdett esni az eső.
Tudjátok mit, akkor is elindulok, slussz.
11/125 – Vizionál
Tetyekvetyek napot tartok, fotókat és lakást rendezgetek, plusz a már szokásos év eleji cozy mystery vizionálást abszolválom. Egy szóval lustanapom van, no. Ilyen is kell.
11/123 – Sztájle*
Hadd kezdjük 2024-et stílusosan, egy nagy csalással.
Ez volt rajtam tegnap, amikor elmentünk a Cappella Brancacciba (beszámoló majd gyün). Ugyan miért hagynék kárbaveszni egy olyan fotót, amin a tőlem telhető módon ki vagyok őtözve, ha a mai napot úgyis lehordott nyafogóruhában maszogom végig.
Firenze tegnap du. már az iccakájára készülődött, színpadokkal a Signoria és a Santa Croce terén, valamint az egész belvárosban fel-alá gomolygó turistákkal, akik a jelek szerint “last minute Florence” meg “Capodanno in Firenze!” akciókkal kényeztették magukat, mert még hatkor is ott zörögtették a bőröndkerekeket a macskakövön, és általában sehol nem lehetett leejteni egy tűt sem. Az egyik utcasarkon két nagyon decensen kirittyentett idős hölgy vonult el előttünk, akik jól láthatóan órákat töltöttek fodrásznál és további órákat öltözködéssel, őket csak azért említem meg külön, mert olyan illatcsóvát húztak maguk után, hogy majdnem leütött minket. Amúgy az összes többi is épp olyan volt, mint szilveszterkor elvárható, tinicsapatok a minimarketekben, ahol talán nem kérik el alkoholvásárláshoz a személyit, és az utolsó percen még ezt-azt vásárló népek a Conadban, ahol valaki eltört egy üveg piros nemalkoholikus löttyöt, és fél percen belül több tucatnyi embernek lett cuppogós cipője.
Mi is vettünk még néhány “nélkülözhetetlen” tárgyat, például sütőpapírt, mert az elfogyott, és aztán hazacsoszogtunk, hogy megcsináljuk szerény kis szilveszteri vacsoránkat.
Nagyon szerényet.
Mivel ittlétünk óta legalább tucatnyi random tűzijátékot tapasztaltunk meg a közelünkben, főként a fejünk fölött Fiesoléban, és a karácsony is meglepő mennyiségű durrogtatást tartalmazott, az éjfélre is voltak tippjeim, mivel fogják tölteni a népek. A La Casina igen érdekesen van beágyazva a környezetébe, a durrogásokat elég jól, de nem fülrepesztően hallani, és ugyan nem mindig látni, de az is előfordul. Mackó az eddigiekre rá sem hederített, és bíztam benne, hogy ezúttal is ez lesz. Ez is lett, hála a pipéknek.
Mindenesetre a körülményeket kihasználandó azt javasoltam a RK-nak, hogy költsön fel engem háromnegyed tizenkettőkor, mert addigra biztos elalszom a kanapén (és tényleg!), aztán vonuljunk ki egy üveg pezsgővel a szőlőtőkék közé tűzijátékot agnoszkálni, mert otthon ugyan eszünk ágában sincs ilyesmikkel törődni, de ha Rómába mész, viselkedj úgy, mint a rómaiak.
Nos, a firenzeiek és fiesoléiak (és San Domenico meg Maiano meg Settignano lakói – mi tényleg faluszélen lakunk, na) valóban az elvártaknak megfelelően viselkedtek, így a blog történetében először még egy tűzijáték fotójával is meg tudlak örvendeztetni titeket, amit a völgyben lőttek fel a píneafenyő mögött.
Hát így. Boldog új évet annak, aki most tartja, én elugrándozom a fürdőszoba irányába.
* Kátya barátnőm anno HongKongban találkozott valami bulin egy tenyérbemászóan nagyképű olasz fiatalemberrel, aki cseppet sem öntelten azt mondá neki: “Áj em itÁlien! Áj hev sztÁjle!” Ezt azóta is emlegetjük.
11/122 – Limbó
Tényleg az egész év legfurább hete a karácsony és újév közti – még akkor is az, ha valójában már szeptember óta afféle limbóban vagy, amikor nincs munkanap és nincs hétvége. Ez a hét még ebben az állapotban is az ujjaid közül kicsorgó napokat hozza magával, itt-ott fent maradt karácsonyi dekorációkat, szétfolyt adventi gyertyákat, a csokidra ácsingózó macskát, akciós panettonékat, szépiaszínű éjszakákat és sok-sok lusta tetyekvetyeket. Galéria!
Lehet, hogy délután-este még jövök egy bejegyzéssel, de ne legyetek túl csalódottak, ha mégse. 🙂
11/121 – Idegen tollak
Azokkal ékeskedem én mostan, merthogy a fotót a RK lőtte, az igazi főszereplő meg valójában nem is én vagyok rajta.
11/120 – Szokáska
Az elmúlt hónapok tanulságai között az egyik legfontosabb valószínűleg az, hogy az ember mehet akárhová, saját magát úgyis vinnie kell magával, az összes idioszinkráziájával meg dilijével meg idegesítő szokáskáival egyetemben. Mink például hiába vagyunk Firenzében, ugyanolyan csendes itthon bálozást tervezünk szilveszterre, mint otthon Bürgüncfalván szoktuk, és ugyanúgy beszerezzük 29-én a vacsoránkhoz a cuccokat, mint máskor.
Ha már a szokásoknál tartunk, ugye ti se gondoltátok komolyan, hogy be tudok olvadni a tömegbe, paplankabátka ide vagy oda.
11/119 – Pöttyöskáposzta!
Helló, itt a Rétegzés Mesternője beszél.
Mint alaposabb vizsgálat révén kiderült, a pöttyös pizsifelsőt valaki a saját két kicsi kezével csinálta. Én az ilyenektől mindig el vagyok bűvölve. Igaz, a mai használat után szükség lesz némi átalakításra, mert a kicsi kezekhez díjbirkózói karok csatlakozhattak, olyan hosszúak, mint egy orangutánéi.
Igaz, az is lehet, hogy a hobbivarrónőkre és kőmívesekre jellemző “na akkor innentől bassza meg a kurvaélet” lehetett a ludas. Ezt sose tudni.
11/118 – Kertkapu
Elmegyek csatangolni egyet, mert már kezdek bepudvásodni a finom meleg párás lakásban. A móka kedvéért még azt se tudom, lefelé vagy felfelé fogok-e indulni, a kertkapuban fog kiderülni. Ha a 100%-os páratartalom azt jelenti, hogy a szemközti dombig se látok, bebuszozom a központba, és átmegyek az Arnón, ha viszont látható-formák a tereptárgyak, felmászok pár barátságos toszkán dombra, ha már úgyis itt vannak kézügyben…
11/117 – Zöldhulladék
Azt vittem ki a komposztáló-/szemétdombra az imént, azért van rajtam a Prinzessin Blaufuseklit sétáltató dzseki meg a cipő, de most visszaveszem az egyre jobban filcesedő filcpapucsaimat, és begyúrom a kenyértésztát a második kelesztéshez.
Igen, ez is egy itthoncsücsü nap, esővel és a RK újabb határidőivel.
Intermezzó – Mirko Filati
Mivel van egy kupac mindenféle fotóm raktáron, a mai napra két bemutatási lehetőség látszott valószínűnek: fonalbolt vagy temető. A karácsonyra való tekintettel a fonalboltot választottam. (A temetőt majd január elsején mutatom be, hogy optimistán kezdjük az új évet. Csak vicceltem. Vagy mégse.)
A San Lorenzo téren van a templom mellett egy egészen feltűnésmentes kicsike portál, olyan derékig-érő forma:
A helyiek úgy is hívják a boltot, hogy “La Buca”, vagyis “A Lyuk”. Én a magam részéről inkább úgy hívnám, hogy “Az Üreg”, mégpedig a fehér nyuszié. Tudjátok, az, amibe beleesett Alice, aztán kikötött Csodaországban.
Az ajtón túl ugyanis ez található:
Én hatalmas szerencsémre nem szoktam rácuppogni minden fonalra, szigorúan tartom magam a 50g/125m vastagságú mercerizált pamutok beszerzéséhez, de tippjeim szerint van itt a blogolvasók között néhány, aki valószínűleg aprófát pisilne, ha idekerül:
Mi tagadás, így sem úsztam meg. Arról természetesen sejtelmem sincs, mit fogok majd csinálni belőlük, egyelőre csak előveszem néha a hobbiszatyrom mélyéről, és turbékolok nekik egy kicsit.
11/116 – Kalória
A reggelink így nézett ki:
Ezek a drágák még porcukrot is mellékeltek hozzá kicsi zacskóban, amit persze mi nem használtunk fel, és a panettonénak is csak negyedét ettük meg ketten, és könnyű volt, mint a pihe, de így is az az érzésem, hogy máris ötezer kalóriánál tartok, pedig még hol a nap vége.
Á, nem bánok én semmiccse.
Minden nap más - mindennap más 