blabla kategória bejegyzései

2. A Dream Within a Dream (Shu Juan Yi Meng, 書卷一夢)

Ez az a sorozat, amiről tanulmányokat fognak írni. Oké, lehet, hogy csak a shenzheni egyetem másodéves filozófia szakos egyetemistái teszik meg, de attól még azok a tanulmányok meg lesznek írva, az hótziher.

Van a kínai sorozatokban egy igen jellemző trópus, amikor a(z egyik) főszereplő visszamegy az időben, esetleg belepottyan valami regénybe/szerepjátékba – na itt speciel az éppen olvasott forgatókönyvbe pottyan bele még forgatás előtt a színésznő Song Xiao Yu (Li Yi Tong), aki sebtében futotta át csak a forgatókönyvet, de ebből kifolyólag már jóelőre tudja, mitől lesz majd neki rossz. A szerepe szerint ugyanis ő bele fog szeretni Nan Hengbe, a Hetedik Hercegbe*, aki aztán mindenféle módon abuzálja, többek között például elveszi feleségül, megcsalja (a csaj saját húgával, ráadásul!), később legyilkolja a fél családját, ráadásul nem menti meg, amikor a bigét ledobják az emeletről, végül meg sorsára hagyja élőhalottként tengeni a hideg palotában.

Mivel Song Xiao Yu ismeri a forgatókönyvet, tudja, hogy Nan Heng egy igazi Férfi Főszereplő, az ultimate rosszfiú – tőle savanyú a tanghulu, miatta hervadnak el a szilvafa virágai, és annak is ő az oka, ha a keleti városrészben eltöri a lábát egy tehén. Emellett már találkozott a Nan Henget alakító színésszel is, akit (quelle surprise) Nan Fengnek hívnak, és egyelőre annyit tud csak róla, hogy egy öntelt pofa, akinek saját francia séf dukál a forgatáson meg öt asszisztens. Úgyhogy mindezek után a forgatókönyvbe pottyanva az a terve, csakazértis keresztbe tesz a forgatókönyvírónak, és juszt is hozzámegy a szerepe, Song Yi Meng gyermekkori szerelméhez, Chu Gui Honghoz (Wang You Shuo), akit Song Yi Meng azért hagyott el, mert miután beleesett a virágünnepen a kerti tóba, Nan Heng kimentette. Hahh, ha az ilyen könnyen menne!

Ne essetek kétségbe, ha eddig nem érthető, tessék csak szépen megnézni a sorozatot. Trailer!

Ez a trailer még talán az előbbinél is jobb:

A sorozat talán legnagyobb értéke, hogy egyidejűleg szerelmes-kardozós sorozat és önmaga paródiája is. Egy éppen forgatásra váró sorozat, a Dream of Quingnong forgatókönyvének dramaturgiai szabályai mozgatják. Ebbe a mingyá-mingyá sorozatba pottyan bele Song Xiao Yu, a valamikori gyereksztár, akiből kényelmes és nem túl ambíciózus felnőtt színésznő lett. Song Xiao Yu tökéletesen jól ismeri a szabályokat: a főhősnek mindig meg kell mentenie a főhősnőt, az ikonikus (és gyakran idiotikus) jeleneteknek mindenáron be kell következnie. Ha eldől az első elem a dominóban, utána fog dőlni az összes többi is – ha engedi, hogy kimentsék a kerti tóból, a vége úgyis az lesz az egésznek, hogy Nan Heng és Song Yi Ting, vagyis Song Yi Meng húga boldogan élnek, míg meg nem halnak, Song Yi Mengnek meg a hideg palotában kell tengenie élőhalottként. Hát nekilát, hogy ez ne így legyen. Aztán rájön, hogy akárhányszor próbálkozik, ez egy Groundhog Day szcenárió, ráadásul egy olyan világban, ahol a szereplőknek esetenként olyan neve van, hogy Második Járókelő meg Harmadik Szobalány.

Szóval itt van egy olyan sorozat, ami ugyan nem veszi magát komolyan, de azért mégiscsak azt teszi. Arról szól, hogyan lehet megélni, ha valaki megtudja magáról, ő egy fikciós hős, mit jelent a szabad akarat, hogyan változtathatjuk meg a történeteinket, mik a feltételei az újrakezdésnek, és milyen mozgásterünk van a világban, amelyben élünk. Lehet-e valódi egy szerelem, ha előre meg van írva? Lehet-e más, mint amilyenre eredetileg megírták?

Az egész csodálatos bolondokházában az az igazán ragyogó, ahogyan a sorozat részint önmagára, részint az általában vett kardozós-szerelmes sorozatokra, részint pedig a szintén 2025-ös Prisoner of Beauty-ra reflektál. Annak az első része május 13-án jött ki, az A Dream Within a Dream első része pedig június 26-án, és meglehetősen nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy az A Dream Within a Dream ötlete a Prisoner of Beauty forgatása előtt-közben született meg.

Az A Prisoner of Beauty az idei év talán legsikeresebb kínai kardozós-szerelmes sorozata volt, de nem véletlen, hogy nincs az én toplistámon. Én már mindig a feminizmus harmadik hullámának része maradok, aki az erős női szereplőket lázadóként és harcosként tudja csak elképzelni, úgyhogy az A Prisoner of Beauty női főszereplőjével, a (legalábbis látszatra) szubmisszív Qiao Mannal nem tudok azonosulni. Ha már női főhős, igenis legyen partner, és ne csak a mélyrétegekben, miközben mindvégig engedelmes feleségnek mutatkozik, aki annyiszor hajbókol és bocsánatkér, amennyiszer csak muszáj. Mindemellett az A Dream Within a Dream és az A Prisoner of Beauty párhuzamai letagadhatatlanok és szándékosak. Nem csak a kegyetlen férfi főhős miatt, akiről menet közben derül ki, hogy azért mégsem eszi olyan forrón a rizskását. Ott van a művelt, kifinomult, zeneileg képzett húg is, aki a jianghu-ból választ magának társat. A jelenet, amikor a férfi főhőst bedrogozzák, hogy megerőszakolja a(z egyik) női mellékszereplőt. (Egyik sztoriban sem jön össze, csak szólok.) A kicsiny fiát éjszakára egy nővel összezáró anyuka. A taiko-dob használata. Még a szereplőkben is vannak ismétlődő színészek, és azt tényleg nehéz a véletlen számlájára írni, hogy Liu Yu Ning (ő az A Dream Within a Dream-ben Nan Heng/Nan Feng) és Wang Cheng Li (az A Dream Within a Dream-ben Fu Gui) ugyanazt a főnök-beosztott kapcsolatot játsszák újra, csak vicces változatban, mint amit az A Prisoner of Beauty-ban játszottak kicsit kevésbé viccesen.

Szóval, hogy egy még Mark Zuckerberg színrelépése előtti kifejezést használjak, az egész rendkívül meta. Csak azért nem első helyezett a toplistámon, mert én ugyan igen bonyolult intellektus vagyok, de emellé meglehetőst egyszerű lélek, és találtam az első helyre olyat, ami az én egyszerű lelkemmel jobban klappol. Meg mert nekem Song Xiao Yu extrán idegesítő akkor, amikor éppen a leginkább közhelyes megoldásokkal operáló színésznői gyakorlatát adja elő, és Song Yi Meng is hamarabb megbocsáthatna már annak a szerencsétlen marhának, aki jól láthatóan eltér már a forgatókönyv előírta szereptől. Meg mert a császárt tényleg pofán kellett volna csapni valakinek. Meg mert nyugodtan lehetne a sorozat kettő-öt résszel rövidebb, összességében túl sok a vicceske üresjárat. Meg mert az első húsz meg az utolsó hat rész ragyogó, de közöttük a zepén túl sok a nyamlongás meg purrás. (Ez itt az Alice Csodaországban-ra való utalás, de teljesen indokolt, különösen ha az álmokat meg a Fehér Nyuszi álarcát vesszük figyelembe.)

De hát ezzel együtt is, erről tényleg tanulmányokat fognak írni, teljes joggal. Plusz még remekül kezelik a zenei betéteket/hátteret, és rengeteg sziporka van elszórva csak a mi mulattatásunkra, például a felgyorsított vagy visszajátszott jelenetek, meg az olyan kedvenceim, mint hogy “A ti nyilvántartásotok elavult, de Mrs. Li megtanította nekünk ezt, amit úgy hívnak, hogy Excel. Tíz tael lesz. Aranyban. Mrs. Li azt mondta, hogy ezt szellemi tulajdonnak hívják.” És a történet során mind a két főszereplő annyit érik és változik, hogy tényleg ilyesmikért nézi az ember az ilyen sorozatokat. Ráadásul a színészek esetében két igazi nagyágyúról beszélünk. A Song Yi Menget alakító Li Yi Tongnak a kisujjában van a komplett eszköztár, még az is, hogyan játsszon el egy nem különösebben jó színésznőt, Nan Henget meg Liu Yu Ning alakítja, aki egy nagyon nagy sztár, gyakorlatilag saját helyrajzi számmal ezen a szcénán, ráadásul a szokásos ázsiai színész/énekes-karrierekhez képest az övé igencsak rendhagyó, a semmiből verekedte fel magát idáig Színészként az elmúlt néhány évben lett igazi húzónév, de énekesként irgalmatlanul sikeres, és egy igazi kaméleon. Az énekes Liu Yu Ning például alig hasonlít a színész Liu Yu Ningre. Illusztrációként be is teszek egy klipet a bejegyzés végére, ahol egy díjkiosztó gálán énekli az A Dream Within a Dream főcímdalát.

Kedvenc mellékszereplőm: Po Yun Long (Guo Xiao Tian), a Fogyó Hold Palota Éjbenjáróinak Harmadik Mestere, aki szűkszavú, célirányos, lövése sincs a szociális interakciókról, és valószínűleg “rajta van a spektrumon”, már amennyire ez egy kardozós-szerelmes kínai sorozatban elképzelhető. Mindenesetre én mindig örömmel fedezek fel más neurodiverzeket.

Kedvenc jelenetem: Bőséggel lenne miből válogatni, felemelő-szívszorítótól az igazán viccesig, de engem talán az szórakoztatott legjobban, amikor a 6. részben Song Yi Meng egy majdhogynem tipikus burleszkjelenet közepébe csöppen. A Fogyó Hold Palota kertjében két team is meg akarja gyilkolni különböző okokból és indíttatásokból, az egyiket felbérelték, a másiknál meg simán csak kihúzta a gyufát, de a gyilkosságot egyik csapatnak sem sikerül összehozni, mert Li Shi Liu, a Fogyó Hold Palota tulajdonosa és álarcos Első Mestere folyton megmenti Song Yi Menget, akár akarja ezt (mármint Li Shi Liu), akár nem. Az eddigiek alapján, ha jól figyeltetek, össze tudjátok rakni magatoknak, hogy miért.

Hogyan magyarázd el sznob ismerőseidnek, miért nézed ezt a sorozatot: Várd meg, amíg megírják a tanulmányokat a filozófusok, aztán ha ezeket emlegetik az ismerőseid, vállvonva mondd nekik, hogy “ó, ezt a sorozatot már láttam”. Egy Baldassare Castiglione nevű illető ezt a vállvonós álszerénységet úgy hívta, hogy “sprezzatura”, és a sznobokat ez akasztja ki legjobban. De választhatod azt a megoldást is, hogy ráfogod az egészet a Fehér Nyuszira.

Most akkor, mint ígértem, mjuzik, már csak a poén kedvéért is.

* Külön poén, hogy van egy Hetedik Herceg meg egy Tizennyolcadik Herceg, a többi tizenhatról meg semmi említés, nyilván sosem is voltak. Muhaha.

Mivel a következő ajánló épp egy olyan sorozatról szól, aminek a félig-meddig komolyan vett dramaturgiai szabályokban áll a fő mozgatórugója, ez is olyan bejegyzés lesz, ami csak félig vicc, a másik felét érdemes komolyan venni. A bambuszligetben kardozós szerelmi történeteknek is vannak ám rendszerbe foglalható szabályai, de itt most egyelőre maradjunk csak a felsorolásnál.

1. Minden sztori valójában fejlődéstörténet. Mint Li Shi Liu mondja a háztetőn üldögélve: a hegyek nem csúcsosan és az utak nem laposan keletkeznek. (Ez, ha nem lenne evidens, egy rendkívül mélyértelmű megállapítás.)

2. Az, ahonnan a történet elején indulnak a hősök/hősnők, olyan állapot, ami nem a véletlennek köszönhető, hanem gondos nevelésnek vagy legalább ugyanolyan gondos elhanyagolásnak. Az összes eredettörténet a “nature vs nurture”, de még inkább a “nurture vs nurture” harcáról szól.

3. (a 2. következményeként:) Minél kegyetlenebb szörnyetegnek látszik a főhős, annál esélyesebb, hogy gyerekkorában még a dinnyét is megsajnálta, amit felszeletelünk és megeszünk, pedig biztosan annak is volt anyukája. (Ez itt most nem egy légből kapott példa, hanem idézet.)

4. A bosszúállás szent kötelesség. “Amíg nem állok bosszút, nincs időm a szerelemre gondolni”. Ezt így, szó szerint, legalább hárman elmondják az itt ajánlgatott hat sorozatban.

5. A felmenők tisztelete mindenek fölött áll. A császárnak engedelmeskedni kell akkor is, ha egy gonosz állat, az apának akkor is, ha egy idióta, a császár apának pedig akkor is, ha egy idióta gonosz állat. Ha azt mondja, vágd le karddal a saját karod, nem gondolkozol, hanem nekilátsz. A hat sorozatból egyetlenegyben mondja a főhős, hogy “dugd fel a seggedbe a császári trónt, én leléptem”. Aztán persze ő is bosszút áll később az apja leöléséért, lásd 4. pont.

6. (kiegészítés a 5.-höz) Nehezítő kitétel, hogy az apák sose tudják, hogyan kell jól szeretni. Az anyák se mindig. Sőt,

7. (kiegészítés a 6.-hoz) a császári anyukák, úgy is mint császárnék, császári másodfeleségek, hivatalos szeretők, szóval általában a teljes szortiment notóriusan rossz az anyaszerepre. Ezt többé-kevésbé megmagyarázza az a valós történelmi háttér, amiből kinőttek ezek a sorozatok, de azért a háremben történő intrika, fúrás és körbepofozkodások mellett mégiscsak jó lenne néha, ha az adott császári anyuka megkérdezné: “tulajdonképpen te mit is szeretnél, kisfiam?” Egy 21. századi mesében vagyunk, végül is.

8. Mint ezt egyszer már írtam, mindenkit funkciójának megfelelően kell kezelni. A hadvezérlányt éppúgy kikötözik/megkínozzák/megkorbácsolják, mint a hadvezérfiút.

9. (kiegészítés a 8.-hoz) Aki a katonalány veséjét lerúgja, még lehet jó ember. Aki az orvoslányt bántja, az egy elvetemült szemétláda, akinek ki kéne húzni a belét, miközben nézi. Esetenként ezt meg is teszik.

10. Ha te vagy a főhős/főhősnő, bármilyen magas szikláról esel le, túléled. Ha nem te vagy a főhős, peched van.

11. A fizika törvényei általában is csak annyira érvényesek, amennyire ez az éppen aktuális történetnek megfelel. A kérdés általában nem az, ugranak-e, hanem az, hogy milyen magasra, milyen távolságra, és helyből-e vagy nekifutásból?

12. (részben a 10.-hez kapcsolódva) Minden folyónak legalább tíz méter mély, tiszta vize van. A földalatti hegyi folyóknak is. Ugyanez a kerti tavakra is érvényes.

13. A sebgyógyulás gyorsasága annak függvénye, mekkora jelentősége van annak a sebnek a sztoriban.

14. A gyógyszer szinte mindig folyékony, és kistálkában szervírozzák, kanállal. A hőfok nagyon fontos. Ha kihűlt, újra kell melegíteni, ha pedig túl forró, kanalanként meg kell fújni. A főhős és főhősnő viszonyának alakulásában fontos tényező, hogy a jelenetben megfelelő hőfokon van-e szervírozva az a lötyő, és mit tesznek annak érdekében, hogy optimális legyen.

15. Pulzusból mindent meg lehet állapítani, terhességtől mérgezésig.

16. Akupunktúrával mindent meg lehet gyógyítani, kivéve az amnéziát. Ha megpróbálod, nem lesz jó vége.

17. A férfi főhős hiába a sztori legkeményebb csataistene, aki kézzel kapja el a nyílvesszőket meg késeket, és simán kettéhugyozza a Nagy Falat – attól a pillanattól kezdve, hogy elkezd beleszeretni a főhősnőbe, Buster Keatonná változik, és elbotlik a saját lábában is. Mindez persze csak a női főhőssel kapcsolatos interakcióira érvényes, a Nagy Fal kettéhugyozása továbbra is megy neki. Szerencsére

18. mihelyt megvolt a szerelmi vallomás, és kiderült, hogy érzelmei viszonzásra találtak, a női főhőssel kapcsolatos interakciók is normalizálódnak, de legalábbis nem botlik el a saját lábában, amikor vele beszél.

19. Apropó láb. A csókjelenetekben a nőknek lábujjhegyre kell állni, és meg kell markolni a főhős legfelső ruházati rétegét.

20. (kiegészítés a 17.-hez) A hősnők nem kapnak bambasági rohamokat attól, hogy elkezdenek beleszeretni a főhősbe, hanem továbbra is teljesen normálisan viselkednek. Ez külön megnehezíti a főhős dolgát. A nézőét is.

21. Apropó ruhák. Senkit nem akadályoz a kardokkal való röpködésben és a rugdosódásban a bokáig érő hét réteg ruha, a tökigpáncél, a földig érő ruhaujjak vagy a prémgalléros palást. Cserébe

22. a katonalányok azért panaszkodnak a női öltözékre, mert az akadályozza őket a mozgásban.

23. A katonalányok öltözéktől függetlenül is isznak, mint a kefekötő. Van, aki bírja, van, aki nem, de ez rendszerint nem akadályozza őket abban, hogy később is úgy igyanak, mint egy kefekötő.

24. Mindig ég a palotában öccáz gyertya. Ha egyet elfújnak, sötét lesz a teremben.

25. Ha a főhős elviszi a főhősnőt ladikon egy lakatlan szigetre, lovon egy barlangba, stb., stb., megérkezéskor is mindig ég a helyszínen öccáz gyertya.

26. Mindig van valamikor lámpásfesztivál és/vagy tűzijáték.

27. A hó teljesen random időpontokban esik, de főként tavasszal, amikor virágoznak a szilvafák.

28. A fák is teljesen random időpontokban és időintervallumban virágoznak, hogy legyen olyan körte/magnólia/cseresznye/szilva, ami alatt lehet csókolózni.

29. Abból lehet megállapítani, mennyire vagy kifinomult személy, hogy értékeled-e azt, ha olyan vízből köpülik neked a teát, amit szilvafákra esett hóból gyűjtöttek és spájzoltak. (lásd 27. pont)

30. A barbár seregek valamiért mindig mongoloknak látszanak.

31. Akármilyen rohadt hideg van, senkinek nem jut eszébe rendesen felöltözni, hun az a sapka-sál-kesztyű?

32. A szereplők haja akkor is tökéletes, amikor éppen kimásztak a tíz méter mély kerti tóból. Van úgy, hogy attól sem bomlik le egy tincs sem, ha rájuk robbant egy ház.

33. Néhány epizódszereplőt kivéve mindenki úgy fest, mintha ötéves korától kezdve szamártejben vagy dél-koreai fehérítő kozmetikumokban fürösztötték volna őket. Igen, azok a harcedzett hadvezérfiúk és hadvezérlányok is, akik a szerepük szerint folyvást kint aszalódnak a csatatéren.

Egyelőre ennyi jutott eszembe, de lenne még, ha igazán nekiveselkednék. Most pedig a tradíszijók szellemében nesztek videoklip, az itt felsorolt harminchárom szabályból kábé hússzal, de ez egyrészt csak egy videoklip, másrészt meg ez az A Dream Within a Dream, amiről majd még beszélni fogok.

Ne rágjátok le a lábatokat izgalmatokban, még jövök majd.

Coroner’s Diary (Zhao Xue Lu, 朝雪錄)

Na kérem, ilyet még eddig nem pipáltam, pedig harminckét éve dohányzom. Szerelmes CSI, kardokkal. Külön-külön már megvolt mind*, de így együtt még sose.

Nem csak a műfaja teljesen váratlan, de a feldolgozott témák is rendkívül bizarrak, és legtöbbjük olyan kemény, mint Tarzan sarka. A menyasszony, aki teljes díszben, de fej nélkül érkezik meg az esküvői menettel, csak a kezdet. Vérrel rajzolt krizantémvirágokkal üzenő szekták; az udvarház kertjének bambuszligetében a betemetett kút, ahol tucatnyi gyereklány csontvázát találják meg; a hegyi szanatórium, aminek a kertjében kibelezett állatokat ástak el a hó alá, a jégveremben meg már el sem mondom, mik történtek. Sorozatgyilkosok nyálzó dühöngése, hercegi családok intrikái, leölt háznép sikolyai a lótuszok között, kínzással kicsikart beismerő vallomások, amit csak akartok. A nemesi família fejét ott eszi meg a szemünk előtt a szifilisz, valaki a bosszú nevében felgyújtja az ősök tiszteletének termét, hogy mindenki bennégjen, az operatársulat vezetőjét pedig előadás közben lövik keresztül egy kelléknyíllal.

A sztori elején az Orvoskirály Völgyéből (mint már írtam, a wuxiák egyik meghatározó helyszíne ez) érkezik Jingzhou-ba a főszereplő orvoslány, Shen Wan (Landy Li). Shen Wan apja, Shen Yi nagynevű birodalmi igazságügyi orvosszakértő volt, aki Jin herceg igen kellemetlen bűnügyében legalább ugyanolyan kellemetlen bűnjeleket talált, úgyhogy családostul ki akarták irtani, menekülnie kellett, aztán a feleségével együtt megölték. Csak Shen Wan maradt meg a családból, aki apjához hasonlóan egyidejűleg orvos és patológus. Egy nemrég meghalt barátnője, Qin Wan nevét felvéve érkezik meg a Qin családhoz Jingzhou-ba. Qin Wan majdnem a teljes életét az Orvoskirály Völgyében élte le, a családnak csak homályos emlékei vannak róla, így Shen Wan a továbbiakban nem túl kényelmes, de azért legalább látszatra biztonságos helyzetbe kerül mint Qin Wan, a Qin család Kilencedik Kisasszonya. Aztán, deus ex machina, az utcán sétálva belebotlik egy idős hölgybe, aki rohamot kapott, és mivel orvoslány, megmenti az életét. Az idős hölgy, aki mellesleg nagyhercegnő, megkeresteti Qin Want az unokájával, Yongning hercegnővel. Az egy igazi harcos cukibogyó, és (persze) azonnal a legjobb barátnők lesznek. Shen/Qin Want meghívják a nagyhercegi család udvarházába, ahová éppen akkor érkezik látogatóba a császár unokaöccse is, Yan Chi (Ao Rui Peng), aki eddig Shuoxiban kardozott a határszélen az apja seregével, de most beiktat egy családlátogatást, mielőtt elmenne bürokratának a minisztériumba, ahol titokban Jin herceg ügyében akar nyomozni. Ebben az időszakban viszont a nagyhercegnőéknél éppen esküvőre készülődik a család, egy további unokaöcs (annyian vannak, mint nyű) várja a jövendőbelijét, akit másik városból hoznak. Meg is érkezik a menyasszony, csak, izé, hiányzik a feje.

És akkor kitör az őrület. Trailer!

Nesztek videoklip is, adjunk a tradíszijóknak.

A sztorit a rengeteg fordulat ellenére az viszi el leginkább a hátán, ahogyan a szereplők közti kapcsolatok alakulnak. Az A Dream Within a Dream-ben (az is sorra kerül majd itt nálam) Song Yi Meng magyarázza el a szobalányainak az utolsó részben, hogy a “kiegyenlített párkapcsolatok” szabálya szerint, ha a férfi főhős és a női főhős egymásra talált, akkor a legjobb barátjuk/barátnőjük meg a szolgájuk/szobalányuk is egymásba fog szeretni. Ez a Coroner’s Diary-ben pontosan így is történik, de annyira organikusan, hogy nincs benne semmi kierőszakolt elem. Yan Li herceg (Yu Cheng En) és Yongning hercegnője, Yue Ning (Shen Yu Jie) rettentő cukik, körülbelül úgy, mint a Speedy Gonzales rajzfilmekben a két részeg egér; Bai Feng és Fu Ling (Cheng Hong Xin és Wang Lu Qing) pedig épp annyit pörlekednek, mint amennyiszer megpróbálják megfogni egymás kezét.

Ami a főhősöket illeti, mindkét színésznek roppant erénye, hogy nagyon értelmesen tudnak nézni a fejükből ki. Ez a sorozat talán a legjobb példa arra, amiről valszeg még ma írok egy megaszondomot: az általam preferált történetekben sose a seprűs pillájába szeretnek bele valakinek. Yan Chi is elsősorban Shen Wan eszét és az igazságszolgáltatás iránti elkötelezettségét találja vonzónak, Shen Wan pedig Yan Chi túlhúrozott és nagyon is intellektuális feszültségébe szeret bele. Shen Wanról többször is elmondják (nyilván mások, sosem a főhős), hogy mennyire nem feltűnő sem az arca, sem az öltözködése. A jelmeztervező Yi Xiao Ya** munkáját dicséri az, hogy, amikor egy hölgykoszorú közepén látjuk, sosem Shen Wan látszik lomposnak és jelentéktelennek, hanem mindenki más csiricsárénak. Landy Li okos és mosolygós, de elszánt és szívós Shen Want alakít, Ao Rui Peng meg képes megjeleníteni azt a feszült, intelligens figyelmet, ami Yan Chi sajátja. Remek páros, na.

Az alábbiakban, nesze nektek beetetés, itt egy (amúgy kivágott) csókjelenet. (Nyugi, marad helyette bent épp elég.)

Egyébként talán ez a sorozat képes leginkább természetesen kezelni azt a helyzetet, hogy “hejhó, egymásba szerettünk, akkor most innentől csókolózni is fogunk”. Shen Wan minden skrupulus nélkül ott éjszakázik a pasijánál “kölcsönpizsiben”, Yan Chi meg úgy jár ki-be éjszakánként a lány ablakán megbeszélésekre és csókolózásokra, mint cicákok a macskaajtón.

Mindezzel együtt se felejtsük el: ez a sorozat tényleg CSI abban az értelemben, hogy nyomozások vannak és boncolási jelenetek. Igazságszolgáltatásról (is) szól, nem csak kardlengetésről meg csókolózásokról. Yan Chi voltaképpen a nyomozó szerepét játssza Shen Wan patológusa mellett, és az eseteik igazán embert próbálóak. Szénné égett, ripityára tört koponyákat raknak össze ragasztóval, éjjel esőben súrolgatják kefével a kútból kiemelt csontokat, az egyik boncolás alanya még élt, amikor lenyúzták a bőrét. Itt mindenki kimegy hányni legalább egyszer a boncteremből, kivéve persze a főhősöket.

Csak az a kettyós barbár hercegnő lenne, aki Yan Chit akarja megszerezni magának a császári vadászaton, ehhez pedig azt találja legegyszerűbb megoldásnak, ha szó szerint levadássza Shen Want. Meg az a rémes kis CGI ezüstróka, hálistennek nem látjuk többet, miután elfut ijedtében. És a főrejtély lezárásában az az ordenáré nagy blődli, innen is csókoltatom mégeccer a forgatókönyvírók ángyikáját Dongbeiben.

Kedvenc mellékszereplőm: Az öreg nagyhercegnő, akit egy valamikori igazán nagy név, Tien Niu alakít. Ő az, aki azt mondja, hogy “pokolba a protokollal, mi egy harcos család vagyunk”, aztán hirtelen unokájává fogadja Shen Want. A szobájában még mindig ott van a nyereg, amin a férje mellett lovagolt a csatába, a falon meg a képek, amik ifjú harcos hercegnő korában készültek róla.

Kedvenc jelenetem: Ezúttal a szerelmi vallomás lesz az, mert az tényleg szép, jól sikerült jelenet, a 15. részben van. Egy elárasztott pincében kuporognak az asztalon, ami nagyjából az egyetlen száraz felület, gyakorlatilag alsóneműben (=csak három réteg alsóruha van rajtuk), Yan Chi éppen az előbb húzta ki Shen Want a jeges vízből, sikerült újjáélesztenie, mert visszaemlékezett arra, a lány hogyan csinálta ezt egy epizódszereplővel, és most Shen Wan lábát dörgölgetve mondja el, hogy a) szerelmes bele; b) tudja róla, valójában ő Shen Wan, nem pedig Qin Wan; c) vele akarja tölteni az életét, mert vele lenni akkor is csodálatos, amikor éppen hullákat darabolnak. Awww.

Hogyan magyarázd el sznob ismerőseidnek, hogy miért nézed ezt a sorozatot: “Hé, láttál már kosztümös kínai bonctermi krimisorozatot okos főhősökkel, akik kardokkal röpködnek a háztetőkön? Nem?… Ó.” * hatásszünet * “Nos, végül is nem kötelező…”

* Láttam én már kosztümös kínai CSI-t, szolgálatotokra. Fogok is. Idén is (még mindig 2025-ről beszélünk) kijött néhány érdekes, bár egyenetlen sorozat ebben a témában, és miután a Coroner’s Diary átugorta az egymilliárd(!) nézős küszöböt, minden bizonnyal lesz még ilyen.

** Az előbb, amikor rákerestem, hogy nevesítsem is, mondanám, hogy meglepett a keresés eredménye, de valójában nem annyira. Az itt tárgyalt 5+1 sorozatból négynek is ő volt a jelmeztervezője. Plusz a 2023-as Wonderland of Love-nak is, amiről ugyan itt nem beszélek, de a ruhák emlékezetesen gyönyörűek voltak.

Legend of the Female General (Jin Yue Ru Ge , 錦月如歌)

Mese a katonalányról, aki a sorozat előtti életét azzal töltötte, hogy férfiruhában élt egy idióta álarc alatt, és mindenki pasinak nézte, aztán a sorozatban ugyanezt, csak álarc nélkül. Háát, izé. Ha az első két részt kibírja az ember (tessék emlékezni arra, amit az ordenáré méretű blődlikről írtam a múltkoriban), onnantól már nagyjából rendben van, leszámítva pár kifejezetten kínos berúgási jelenetet, flashbacket és visítva menekülést, amikor éppen le akarják ápolni a sebeit, de még nem tudják róla, hogy lány. Előbb-utóbb hálistennek mindenki megtudja.

Nyilván a továbbiakban is alaposan fel kell függeszteni a hitetlenkedést, mert Zhou Ye, aki He Ru Feit, azazhogy valójában He Yant játssza, annyira nő, hogy ahhoz tényleg totál fogalmatlannak kell lenni, bárki is férfinak nézze. Ehhez képest, na hagyjuk is. A sztoriban két orvos is van, akik, áldja meg őket Amitabha, csak akkor kapcsolnak, amikor megmérik a pulzusát. Az egyik ráadásul szintén nő.*

He Yan amúgy a kamaszkorát egy kardlengető akadémián töltötte csupa kamaszpasival körülvéve, egy teljesen értelmetlen filigrán álarc alatt, oszt mégsem esett le senkinek, mi a stájsz. Aztán persze később kiderül, hogy… á, nem lövök le nektek minden poént. Maradjunk annyiban, úgy a huszonakárhányadik részben megtudjuk, hogy azon a kardlengető akadémián se volt mindenki teljesen vak meg süket, de mire odáig eljutunk, a néző már kellő alapossággal le van sújtva attól, milyen kardművészeti és stratégiai fenoménokra volt bízva Wei birodalma, még egy csajt sem ismertek fel, aki ott lengett az orruk előtt.

A biztonság kedvéért most összefoglalom az első két részt, hogy nektek ne fájjon majd annyira. Megnézni azért nézzétek meg, nagyon dekoratívan véres csatajelentek meg esőben ázások vannak, nyilván szarráverve. Meg telihold. Ezekben a sorozatokban rendszerint túlreprezentált a teliholdak mennyisége, ebben viszont nem csak dekorelem, de nem árulok el most mindent, hogyisne.

Oké, összefoglaló, jussunk el végre odáig. A kardlengető akadémiára úgy került He Yan, hogy a mostohabátyja, He Ru Fei helyett kellett bemennie, He Ru Fei ugyanis nyeszlett volt és beteg, a família pedig elvesztette volna a nemesi címét, ha nem tud kiállítani egy megfelelő kardlengetőt. Úgyhogy ezek az idióták He Yant bezsuppolták a bátyja nevén az akadémiára, aztán mire ő felverekedte magát (továbbra is álarcban) hadvezérnek, He Ru Fei meggyógyult, He Yant pedig leküldték a pályáról, mint egy lesántult focistát. A lesántult focistákat viszont ilyen esetben nem dugják el egy templomba az apácák közé, nem mérgezik meg, hogy megvakuljanak, aztán nem lökik le egy szikláról, hogy megkrepáljanak. Mindenki pechjére He Yan túlélte az egészet, aztán egy bölcs citerás a jianghuból megmentette még a látását is. Mivel viszont ilyenkor ott van a Boszúú meg az Ambíció, meg amúgy is csak kardlengetni tanult mindeddig, elkezdte a nulláról, és saját eredeti nevén, de fiúként és hamis háttértörténettel beállt újoncnak Yezhouban egy frissen gründolt hadseregbe. Nna. Nekem jobban fájt, mint nektek, én már láttam.

Mindenesetre azon a kardlengető akadémián tanult Xiao Jue is (újabb szép színészi munka Lei Chengtől, bár ezúttal nem kellett sok energiát befektetni a változatosságba, Xiao Juénak három állapota van: vagy harcol, vagy borong, vagy szerelmes), aki aztán Yezhouban a parancsnoka lesz He Yannak. Ők nem csak ugyanabba a suliba jártak, de együtt aprították az ellent, amikor a csaj még He Ru Fei néven nyomult, ráadásul Xiao Jue apja volt a lány mentora és főparancsnoka. Plusz probléma, hogy ez az apa lett a megölt főhadvezér egy vesztes csatában, mert He Ru Fei (ezúttal a mostohabáty) elcseszett valamit. Persze mindenki csak egy He Ru Feiről tud, nem kettőről. Zűrös, na. Xiao Jue le van léptetve Yezhouba új hadsereget gründolni, tele van keserűséggel, gyűlöli He Ru Feit (nyilván arról sem tud, hogy kettő van belőlük), és természetesen nem ismeri fel He Yant, akit eddig mindig csak álarcban látott, mert ezek mind fogalmatlan hülyék. Innentől viszont már sínen vagyunk a sztorival, lehet haladni.

Nesztek ennek a filmzenéjéből is egy videoklip, azokba már olyan jól belejöttem. Ha ettől nem kaptok kedvet megnézni, akkor semmitől.

Amiért szerintem érdemes megnézni: az igen gondosan kivitelezett harcjelenetek, a szép lassan kibontott szerelmi szál, plusz He Yan elszántsága és találékonysága, amivel minden helyzetben kivakarja magát a szarból. Szeretem az ilyen sztorikban az önmegvalósító, makacs nőket, no. Egy ideig ugyan idegesítően gyerekes dolgokat művel, lásd kínos berúgási jelenetek**, de aztán ő is egyre komolyabban veszi magát, meg a többiek is őt, és onnantól már élmény nézni a sorozatot. Zhou Ye képes eljátszani, hogy a főhősnő egyidejűleg törékeny és kemény, ezt külön díjazom. Időnként kicsikét túlontúl didaktikusan tolják arcunkba Wei Birodalom Feminista Kiáltványát, az áskálódó és intrikáló szereplők pedig roppantul fárasztóak, különösen a zigazi He Ru Fei (Bai Shu) meg a vele szövetkező Xu Jing Fu kancellár, de még inkább az utóbbi Ping Ting nevű lánya. Xu kancellárnak van egy Chu Zao nevű protezsáltja is (Kang Le Zhang), egy birodalmi bürokrata, akinek nagyon érdekes felfogása van a morálról, ezt most nem viccből mondom. Chu Zaónak semmi sem fekete vagy fehér, inkább szürke, de van neki integritása mindaddig, amíg bele nem zúg He Yanba, mert onnantól hülyeséget hülyeségre halmoz, amíg el nem vadít mindenkit. (Ugye emlékeztek arra, amit a megszállottsági spirálról írtam? Na ez az.) Úgyhogy egy adott ponton kialakul az a csodás helyzet, amelyben Xu Ping Ting magának akarja Chu Zaót, Chu Zao magának akarja He Yant, He Yant meg éppen annyira érdekli az a pofa, mint egy hímzőkészlet. (Hímezni is próbál egyszer a lány, várható eredménnyel. Sikeresebben öl farkast puszta kézzel.) Na de egy birodalmi bürokratának mindig jobban megy a szarkeverés, és ezért is meghal pár ezer ember a csatatéren.

A sztori amúgy nem egyenletes, túl sok a kacskaringó is, folyton el kell menni valahová és megoldani valamit, általában álruhában. Az amúgy szintén igen szépen kivitelezett megoldás, hogy a kapcsolat alakulása párhuzamosan halad a megjelenítendő szerepekkel: He Yannak előbb Xiao Jue unokaöccsét, aztán a feleségét kell eljátszania, közben pedig egyre inkább megbecsülik egymást, plusz mindenféle romantika. Nyilván egy adott ponton kiborul a bili He Ru Fei meg He Yan identitása kapcsán, és az igazán nyomorúságos, de aztán mégiscsak kimásznak belőle, és folytatódhat tovább minden. Viszont később hiába teljesedik be a Boszúú, és hiába verekszi fel magát He Yan magát hadvezérnek (újra!), igazán szívszakasztó, amikor a császár eldönti némi intrika és fúrás hatására, hogy ezek nem házasodhatnak össze, mert akkor túl sok katonai haderő lesz ugyanabban a családban, és ez veszélyezteti az ő hatalmát. Úgyhogy az utolsó részig nem tudja az ember, várható-e hepiend vagy sem. Ezek tényleg nem a Hallmark karácsonyi filmjei, mert történhet bármi, de ezúttal megnyugtathatlak: ugyan a sorozat végén egyetlen rész alatt csapkodják össze hirtelen a hepiendet, de legalább nem lesznek kénytelenek életük végéig bánatosan nézegetni egymást valamelyik palota két külön terméből.

Kedvenc mellékszereplőm: Ez most egy csapat lesz, He Yan újonctársai, akiknek előbb meg kell mutatnia, messzebbre pisil bármelyiküknél (mármint képletesen), de aztán ők lesznek a legjobb haverjai.

Kedvenc jelenetem: Nagyon sok felemelő pillanat van meg érzelmes egymásra és a holdra bámulások meg majdnemcsókok meg egészencsókok, plusz a már említett heroikus csatajelenetek, szóval lenne miből válogatni. Az én kedvenc jelenetem viszont a 24. részben van, amikor He Yan megtudja, hogy valamikori hadseregének nyolc főharcosából (ezeket itt jobb híján altábornoknak fordítják angolra, de gyakorlatilag mindent tábornoknak fordítanak) heten meghaltak egy csatában a mostohabátyja miatt, mert az a disznó el akar tüntetni minden tanút. És akkor kimegy a gyakorlótérre, aztán egy ostorral lebontja a pofozóbabákat, meg nagyrészt a saját kezét is. Akkor éppen fasírtban vannak Xiao Juéval, miután az identitáskérdést megbeszélték pár résszel korábban (= úgy összeverekedtek, hogy menet közben egy fahidat vertek szét karddal, és kis híján kinyírták egymást, megesik). Hogy még jobb legyen, ugyanennek a 24. résznek az elején van még az ostorcsapkodás előtt, hogy He Yant kitüntetik valamiért, Xiao Juét meg ugyanazért megbotozzák (egen, tényleg mindig verik ezekben a sorozatokban büntiből a népeket). Ezzel együtt is Xiao Jue a szétvert gyakorlóteret látva teljesen megérti, mi történik és miért, addigra meg amúgy is szinte biztos abban, hogy a másik He Ru Fei miatt halt meg az apja, úgyhogy leállítja a csajt, az ostort meg a bontási műveleteket, aztán elviszi sebhintőporozni, és közben arról beszélgetnek, hogy a maladaptív stratégiák nagyon károsak. Oké, nem erről beszélgetnek, gyakorlatilag bocsánatkérés meg szerelmi vallomás zajlik, nagyon visszafogottan. Mindenesetre ez egy rendkívül szép, lírai sebhintőporozás. Hihettek nekem, ebben már tök penge vagyok.

Hogyan magyarázd meg sznob ismerőseidnek, ha rákérdeznek, miért nézed a sorozatot: A női emancipációról szól meg a második esélyekről, valamint olyan univerzális erényekről, mint a hűség, a bátorság meg a lojalitás. Meg egyébként is, GIRL POWAH!

(Következő állomásként valószínűleg arról fogok beszélni, miért éppen azokat a sorozatokat nézem szívesen, amelyekben orvoskislányok és katonalányok vannak, és mi ennek a jelentősége a wuxiák tekintetében.)

* Ja, ez a kínai áltörténelmi sorozatok egy újabb trópusa, a csodaszámba menő tehetségű orvoskislány/orvosfiú, aki pulzusból mindent meg tud állapítani, de nem vagyon szeme a látásra. Mindemellett ezek tényleg cuki orvosfiatalok, Cheng Li Su (Li Qi) és Song Tao Tao (Zhang Miao Yi), akiket a szüleik össze akartak házasítani, de ők külön-külön elszöktek ez elől, hogy aztán végül mindenki odakeveredjen Yezhou helyőrségébe. (Nyilván össze fognak házasodni a végén. Gondolom, ez mindenkit meglep.)

** Egyszer pláne elveszi részegen Xiao Jue legjobb kardját, amit még az apja hagyott rá, és szétüt vele egy qint. Yama nevére, ezt már tényleg nem kellett volna. (A qin vagy guqin egy héthúrú citera, és nagyon élek a gyanúperrel, hogy Lei Cheng tényleg tud játszani rajta, a Shadow Love-ban is azt csinálta.) Igen kegyesek hozzá a dharmák, mert ezért éppen nem veri meg senki.

Azt hiszem, az eddigiekből is kiderült, hogy az itt emlegetett sorozatok igen sok tekintetben eltérnek az általunk megszokottaktól. Amikor például ezeknél azt mondják, hogy “rövid sorozat”, az nem az epizódok számára érvényes, hanem azok hosszára. A “rövid sorozat” 10-20 perces epizódokból áll, a “hosszú sorozat” a számunkra is megszokott 40+ perces epizódokból. Az epizódok száma húszon felül van, akár rövid, akár hosszú sorozatról beszélünk. Az én ajánlóimban szereplő sorozatok hosszú sorozatok, vagyis 40+ perces epizódokból állnak. Az epizódok száma elég változatos, 30 és 40 között van, de ha ezek közül a sorozatok közül bármelyik végetér, akkor úgy lesz vége, mint a botnak, értsd nem várható második évad.

Mielőtt viszont nekidűlnétek 30-40 epizódnak bármelyikükből, néhány dolgot tisztázni kéne. Igen, tudom, azt mondtam, hogy mindenki csak saját felelősségére olvasson/nézzen bármit, de azért nem árt, ha pontosítok egyet-mást. Például, hogy ezeket a sorozatokat én ugyan azért ajánlom, mert izgalmasnak tartom őket, de azért a legtöbbjében van valami, ami miatt azt üzenem a forgatókönyvíróknak, hogy a jó ángyikátokkal szórakozzatok, aki sült halat árul Dongbeiben, hol volt a ti normális eszetek? A Shadow Love esetében például még csak nem is a Jáde LingLong a legnagyobb baj, hanem azok az idióták Taijin császári palotájában. A kettyós yaoi császárnét még többé-kevésbé megértem, ezekben a sorozatokban általában van (legalább) egy szereplő, aki belekerül egy megszállottsági spirálba, és innentől gyakorlatilag tör-zúz, hogy elérje a céljait. A kettyós császárné bele van pistulva a férjébe, aki még mindig az azóta már rég halott főfeleséget szereti. Azért akarja beletolni a Jáde LingLongot ő felségébe, hogy aztán a pali ne tudjon nélküle élni. Hülye, hülye, de megértem. A taijini császár meg a két fia viszont, jézusmária, nem is fogok bővebben belemenni.

Mindegyik sztoriban van valami blődli. Hol az elején, hol a végén, hol a közepén, de mindenképpen van. Kettőben ezek közül akkora, hogy a forgatókönyvírókat is visszaküldeném Dongbeibe sült halat árulni. A testvércseréknek megvan a maga jól meghatározott irodalmi-kulturális konvenciója, még fiú/lány viszonylatban is. Lásd Vízkereszt, vagy amit akartok. Felfüggesztjük a hitetlenkedést, oszt jóvan. A hitetlenkedést viszont piszok nehéz felfüggeszteni egy vizualitásra alapozó munkában, amikor jól láthatóan az egyik szereplő fél fejjel magasabb a másiknál, sasorra van és akkora ádámcsutkája, mint egy jiaozi, aztán mégis problémamentesen betelepszik a húga helyére tábornoknak, a személycserét pedig senki sem veszi észre. Hahh. És annak a forgatókönyvírónak is az esze tokját, aki olyan rettentőséget képes elkövetni, mint a jó és gonosz iker cseréje. Ez ráadásul a sztori végén derül ki a főrejtély kulcsaként, amikor már mentséget sem nagyon tudsz találni, csak ülsz leesett állal, és szidod azt a senkinek sem ártó ángyikát Dongbeiben.

Van viszont még más is, amire muszáj felhívnom a figyelmet. Ezt most elég messziről fogom indítani, de szerintem megértitek. A Két duci hölgy szakácskönyvében van a “bubble and squeak” receptjénél, hogy Clarissa Dickson Wright ellentmondást nem tűrően kijelenti: ehhez a recepthez pecsenyezsírra van szükség, aki pedig nem szereti a pecsenyezsírt, az egyen valami mást. Az itt tárgyalt sorozatok esetében ez a pecsenyezsír az erőszak, és aki azt nem bírja, tényleg nézzen valami mást. Itt embereket ölnek, és nem csak a csatákban. Nem csak erőszakról van itt szó, hanem az esetek nagy részében intézményesített erőszakról. A hatalomátvételt mindig csak gyilkosság árán lehet elképzelni, akár apákról, akár uralkodókról van szó, de ha valaki a császár ellen lázad, és nem jön össze neki, vagy valamilyen más égbekiáltó bűnt követ el, nem csak őt végzik ki, hanem esetenként a komplett háznépet felkoncolják, családtagokat és szolgákat egyaránt. A Shadow Love-ban egy elvesztett jelvény miatt egy komplett bordélyházat mészárolnak le, a Coroner’s Diary-ben a kerti tóba ölnek bele egy balszerencsés hercegi háztartásból mindenkit. Az erőszak szála tévedhetetlenül átszövi a történeteket, a Fated Hearts-ban például egy tényleg felemelő lojalitási tömegjelenet közepén rugdosnak halálra valakit.

Az intézményesített erőszak a büntetés és vallatás formáiban is megjelenik. Az itt tárgyalt sorozatok mindegyikében van kínzás és tortúra. Mindegyikben. Ezekben a sztorikban nem azért tömnek valaki szájába kendőt, hogy ne kiabáljon, hanem hogy ne harapja le a saját nyelvét. Ha nem akarják vallatni a továbbiakban, egyszerűen csak eltörik az állkapcsát. A kínzás esetenként éppenséggel a fizikai edzés egyik formájaként jelenik meg, például mikor valakinek azért dugják hosszú időkre víz alá a fejét, mert így lesz legjobb a légzéskontrollja, ami nélkülözhetetlen egy majdani világklasszis íjász számára.

Számunkra nagyrészt az is elképzelhetetlen, hogy a hadvezért megkorbácsolják, ha elveszti a csatát, vagy ha megnyeri, de túl nagy emberveszteség árán; engedetlenség miatt húsz botütést mérnek rá, ha nem a megfelelő császári utasításokat követte, és például megmentett egy helyőrséget, amikor azt mondták neki, hogy maradjon a seggén. Ilyen szituációkban sosem a személyt, hanem a funkciót nézik: Li Shuangot, Taijin tábornoklányát háromszor korbácsolják ronggyá különböző okokból a Shadow Love-ban, de az A Dream Within a Dream Nan Hengje sem ússza meg kétszer sem, hiába a császár fia. (Oké, őt utálja is az apja, de cefetül. Amúgy nem ő az egyetlen, derékig állunk a diszfunkcionális családokban, és erről is írnom kell majd valamikor.) A Coroner’s Diary-ben Yan Chit az egyébként igen szerető, de szeretetét kimutatni képtelen apja botoztatja meg, amikor kellő körültekintés nélkül vezet a határszélre egy őrjáratot, és elhullanak a katonái. Van úgy is, hogy ugyanazért a cselekedetért az egyik szereplő botozást kap, a másik meg előreléptetést, mint például a Legend of The Female General-ban Xiao Jue és He Yan.

Nem csoda, hogy ezekben a sztorikban annyit fásliznak, fertőtlenítenek, sebhintőporoznak, és kenegetik egymást mindenféle misztikus Kék Lukácsokkal. Ez amúgy részben amiatt is lehet, hogy jóformán csak akkor látni meztelen testrészeket, amikor éppen leápolnak valakit. Sajátságos kontraszt: amennyire szemérmesek (sőt, mondhatni prűdek) a szexualitással kapcsolatban, épp annyira természetesen kezelik, hogy forradásokat és vérző sebeket mutassanak premier plánban. A sebesülések persze lehetnek nagyon művészien stilizáltak is – a Blood Riverben például nagyon ritkán vannak felszíni sebek, a sérülések leggyakrabban a qi-re korlátozódnak (oké, ott az akupunktúra-tűket is több méterről hanyintják a delikvensbe). Vért köpni viszont mindenhol köpnek, készüljetek fel.

Amire még fel kell készülnötök: a megbocsátással és bosszúval kapcsolatos koncepciók is, hogyúgymondjam, nem kompatibilisek a keresztény kultúrkörrel. (Egyébként miért is lennének?) Ez nekem érthető, mert Homéroszon és óangol költészeten vagyok szocializálva, de másoknak sok esetben megdöbbentő lehet, mennyire kegyetlenek a szereplők, ami nem szükségszerűen jelent gonoszt is. Szinte minden itt emlegetett főhősnek vagy főhősnőnek vannak olyan cselekedetei, amiket nehéz elfogadni vagy feldolgozni. Amikor Son Yi Meng minden áron meg akarja ölni Nan Henget, Nan Heng pedig Song Yi Menget. Amikor Fu Yi Xiao jéghidegen magyarázza el Ru Yannak, hogyan kell úgy elvágnia a saját torkát, hogy az a leghatékonyabb legyen. Amikor Duan Ao Deng saját kezűleg kínozza meg a foglyul esett Li Shuangot. Amikor Feng Sui Ge úgy töri el az egész hadsereg előtt Zhuang She nyakát, mint egy gallyat, aztán a fejét egy csinos dobozban beviteti a trónterembe. Tévedés ne essék, ezek a kegyetlen gyilkosok mind pozitív szereplők. Amikor olyanokat mondanak a szívszerelmüknek, hogy “mindazért, amit elkövetett ellened, az ezerszeresét kapja vissza, és egyenként töröm el a csontjait, és cseppenként folyatom el a vérét”, akkor az nem szóvirág, ezek tényleg komolyan gondolják, az illető már ott van a pincében egy kínzócölöphöz kötözve. A bosszú pedig annyira központi eleme a sorozatoknak, hogy esetenként évtizedeket képesek várni a megtorlás lehetőségére.

Na szóval ilyesmikre készüljetek.

Akartam ide is tenni valami illusztratív videót, de aztán mégiscsak úgy gondoltam, elleszünk nélküle, mielőtt felnyom valaki az ifjúságvédelemnél. Mivel viszont nem akarlak zene nélkül hagyni, tessék egy többé-kevésbé passzentos mjuzik. Ez nem az ajánlott sorozatok filmzenéjéből való, de az énekes Momo Wu megjelenik epizódszereplőként az A Dream Within a Dream-ben. A Love and Crown-t viszont csak akkor ajánlom, ha nem bírtok magatokkal – én kábé a felétől kezdve másfélszeresére gyorsítva néztem meg, mert van egy olyan rossz szokásom, hogy ha elkezdtem valamit, rohadt nehezen tudom abbahagyni. Ezúttal speciel megtehettem volna.

Következzen néhány ajánló is, ha már belemásztam ebbe az ürgelyukba. Valószínűleg váltogatni fogom a továbbiakban, hun egy ajánló, hun további motyogások. Van egy ötös toplistám, azon megyünk felfelé, néha meg oldalirányba. Kezdjük viszont egy sorozattal az ötös toplistán kívülről, mindjárt elmagyarázom, miért.

Blood River (An He Zhuan, 暗河传)

Ami az alábbiakban látható, nem annyira trailer, mint inkább rövid ízelítő abból, mi munkát raktak ebbe a sorozatba:

Azért nem tudom beilleszteni a rangsorba, mert minden irányban kilóg belőle: romantikus fantasy, de mindeközben alig-alig szerelmi történet; nem xianxia, de a szereplők lebegnek, varázsolnak, és időnként rohadtul vigyázniuk kell magukra, nehogy démonná változzanak, emellé meg irgalmatlan sok CGI és mágikus jelenség társul (a személyszállító óriás darumadár, na ott ledobta az agyam az ékszíjat). Esztelenül sok szereplő, majdnem ugyanolyan sok helyszín. Városok, falvak, klánok, szekták, égig érő vascsicsergők, egy misztikus zálogház, ahová alakváltók viszik el csónakon az embert, egy torony, ahol mindenkiről tárolnak adatokat. Kardok, amik maguk választanak kardhordozót. Fegyverként használható kilenchúrú citerák, esernyők és tolldíszek, szelídített kígyók, idomított varjak, lándzsaforgatással megidézhető esősárkányok, minden. Mu Xue Weinek az érintése is mérgező, Mu Yu Mo pókokat tud elővarázsolni, a történet egy adott pontján Tang Lian Yuét jéggé fagyasztják, de attól persze még életben van, csak meg kell keresni, hogyan fagyasztható ki. Ebben a történetben még az akupunktúra-tűket is a szoba túlfeléből lövik a páciensbe, és vannak olyan harci technikák, amikbe bele lehet őrülni.

Hogy miért ajánlom mégis? Éppen a komplexitása miatt. Rendkívül mívesen kivitelezett jelmezek, helyszínek, harcjelenetek vannak benne, a szereplők sokan vannak ugyan, de mind egyénítettek, és az egésznek van valami meghatározhatatlanul egyedi esztétikája. A Sötét Folyó bérgyilkos-klán három családja, a Su, a Mu és a Xie nagyjából bárkinek elvállalja a kinyírását felsőbb utasításoknak engedelmeskedve, és ezen akarnak változtatni azok, akik szabadságot akarnak. A két legfontosabb szereplő, akiknek a barátság mindennél többet ér, árván került a Sötét Folyóhoz, és brutális próbatételek után lehettek csak a három család valamelyikének tagjai. Su Chang He (Chang Hua Sen), a Sírásó, a Másik Part nevű titkos frakció vezetőjeként függetlenséget akar, szó szerint átérni a Sötét Folyó másik partjára, ahol a fényben lehet járni. Su Mu Yu (Gong Jun), az Esernyőszellem, ezzel szemben igazi szabadságot akar: maga mögött hagyni a Sötét Folyót, ahová amúgy lojalitási szálak tömegei kötik. Lényegében az ő útja az, amit végig követünk: amikor elvállal egy olyan pozíciót, amit sosem akart, amikor elindul eltépni a szálakat, amelyek a Sötét Folyót kötik, amikor bosszút akar állni a családja kiirtásáért, amikor rátalál a szerelemre, majd elveszíti.

Szóval ezért.

Kedvenc mellékszereplőm: Mu Ci Ling, aki még a többiekhez képest is extra. Amikor először látjuk, derékig érő ősz hajjal, lángoló karddal ugrik elő egy leláncolt kőkoporsóból. (Az őt játszó Li Dai Kun 31 éves, és úgy tud őrültmód vihogni, mint senki. Egy másik sorozatban csak a vihogásáról ismertem fel.) Ismeritek azokat a mátrixokat, amelyekben a bal felső sarokban van a “lawful good”, a jobb alsóban meg a “chaotic evil”? Na, a jobb alsó sarokban az ott Mu Ci Ling.

Kedvenc jelenetem: Én ezekben gyakran szembe fogok menni az árral. A Blood Riverből, ami dugig van gyönyörű harci jelenetekkel és baráti beszélgetésekkel meg mindenféle felemelő vallomással, de még sütimajszolással is, az én kedvenc jelenetem az, amikor Xie Qui Dao és Su Zhe ott ülnek a ceremóniateremben, és megbeszélik, milyen hülyén néz ki, amikor a bérgyilkosok klánja káposztát kezd termelni. Aztán Su Zhe kap egy levelet, amiben kiderül, hogy a lánya (Bai He Hui, Su Mu Yu szerelme) éppen bajban van Tanqui városában, mire kettétöri az asztalt, és közli, most ő elmegy kilapítani Tanquit.

Hogyan magyarázd el sznob ismerőseidnek, miért nézed ezt a sorozatot: Valójában ez egy Bildungsroman, ami a lojalitás és a barátság kérdéseivel foglalkozik, magas színvonalú Dark Aesthetics jellemzi, a szereplők pedig rendkívül elegánsan köpnek vért.

5. Shadow Love (Yu Jin Chang An , 與晉長安)

Ez az a sztori, ami azzal kezdődik, hogy Lucheng csatája idején, amikor Taijin és Yao seregei összecsapnak, a yaoi sereg vezérébe, Annan hercegébe mintegy véletlenül beletolják a Jáde LingLongot. (Röhögjetek nyugodtan, én is minden alkalommal azt teszem.) A Jáde LingLong amúgy egy teniszlabda méretű lila fénygömb, és nagyon csúnya dolgokat művel az emberrel: vérmágia működteti, ami szimbiotikus kapcsolatba csűr bele azzal, akinek elsőként ízleled meg a vérét, miután beléd került.

Igen, ez egy ordenáré nagy hülyeség. Trailer is van:

Mindemellett viszont több hasznát veszitek az alábbi fan-made videoklipnek, ha vacilláltok, meg akarjátok-e nézni:

A Hallmark karácsonyi filmjeivel már évek óta az volt az egyik bajom, hogy mennyire kevéssé érdekelnek a férfi főszereplők. Oké, szép és békés dolog, hogy a főhősnő innentől élete végéig egy karácsonyfa-farmot üzemeltet majd a semmi közepén Idilliában, de kérem szépen, gondoljanak már a nézőkre is, a female gaze ugyanolyan létező dolog, mint annak a férfi változata. Én ebből a szempontból tényleg meglehetőst szemérmetlen vagyok: ha egy sorozat férfi főszereplőjét nem találom vonzónak, akkor igen keményen kell dolgozniuk a sztorin, hogy érdekeljen az egész.

Na mármost. Anélkül, hogy különösképpen tárgyiasítani akarnám, mert az mégsem korrekt dolog, Lei (Ryan) Cheng akár a yaoi telefonkönyvet is felolvashatná végétől az elejéig, akkor is érdekelne a jelenet. Nem csak rendkívül szép férfipéldány olyan arccsontokkal, amik bármiféle világításban izgalmasnak látszanak, de ki is van pattintva, mint az állat. Ez viszont mind eltörpül amellett, hogy igen tehetséges színész is. Itt ebben az extrán röhejes sorozatban lényegében három különböző szereplőt játszik, és mind a három pontosan elkülöníthető egymástól, de még az is, amikor éppen mindenféle jelmez- meg maszkcsere nélkül vált közöttük.

A három külön szerep amúgy 1. Duan Ao Deng, Annan hercege, egy jéghideg, kegyetlen és elegáns hadvezér-stratéga, aki kizárólag bátyja, a császár iránt érez bármi érzelemfélét. A Jáde LingLongot amúgy a császárnak szánta annak a kettyós felesége, de Ao Deng rárontott a partira, aztán bekapta a bogot. 2. Jin An. Miután belekerült a Jáde LingLong, mintegy véletlenül vérmágia-kapcsolata lett Li Shuanggal, az ellenséges Taijin női hadvezérével (nem röhög! na jó, röhöghet), megmentette a csajt, és egy kedves amnéziás csávó lett belőle, akit Liu Shuang (Song Yi) nevezett el Jin Annak. 3. Xuan Yi Ke, a feketébe öltözött férfi, akinek az egyik szeme piros, a másik kék, és más gondjai is vannak. Ő akkor kerül elő, amikor éppen szíven vágja a vérmágia-kapcsolat, aztán szétrúgja mindenkinek a seggét, aki bántani akarja Li Shuangot.

Az egésznek semmi, de semmi értelme nincs. Huszonöt részen keresztül szenvednek, hogy kiszedjék a Jáde LingLongot, aztán az utolsó kettőben direkt visszarakják, hogy a srác megmenthesse a csajt. Közben persze Annan hercege halálos ellensége nemcsak Taijinnak, de különösképpen Li hadvezér papájának, akit aztán megpróbál kibelezni, amikor visszaemlékszik arra, ki is ő valójában, és totál elfelejti Jin Ant. Li Shuangot is elfelejti egyszer, amikor kiszedik a Jáde LingLongot. Mindeközben meg a kettyós császárné egy alagsori pincében tartja ágyhoz láncolva a császárt, azt a varázslót pedig, aki a Jáde LingLongot intézte, agyevő porral mérgezi, az ellenmérget a lábujjáról nyalatja fel vele, és általában brr. Taijin császári családja is tipikusan az a népség, akivel egy országban se, nemhogy ugyanabban a palotában, plusz a koronaherceg még szerelmes is Li Shuangba, pedig házas.

Miért érdemes mégis megnézni? Nagyon látványos harci jelenetek vannak benne, egy csomó önfeláldozás és melodráma, valamint igen szépen kidolgozott vívódik-töpreng jelenetek arról, hogy most tényleg szerelemről van-e szó, vagy csak a Jáde LingLong meg a vérmágia. Song Yi rendkívül bájos, karcsú jelenség, ami persze azt jelenti, hogy a szerelmi jelenetek szépek, de a harcokban nehéz elhinni, hogy átrúgja a szomszéd faluba az ellent. Mindent összevéve kábé annyira badass, mint egy szurikáta, és a szurikáták ugyan elszánt állatkák, de azért hadvezérnek nehéz elképzelni őket.

Kedvenc mellékszereplőm: ha már muszáj választani, Lu Xin (Shi Ce), aki Li Shuang legjobb barátnője, amúgy meg orvoskislány. Talán ő a legnormálisabb az egész bandából, ami nyilván nem jelent sokat, de azért mégis.

Kedvenc jelenetem: Valamelyik fáslizás lesz az. Nagyon szépen fásliznak és sebkötöznek, mindenki mindenkit. Sokszor. Esetenként a csaj vérét is nyalogatni kell. Azt is roppant esztétikusan és szexin csinálják.

Hogyan magyarázd el sznob ismerőseidnek, miért nézed ezt a sorozatot: Sehogy. Kend rám.

Vannak olyan területek, ahol piszkosul jól értek a műfajokhoz, például sose tévesztenék össze egy szonettet egy ódával vagy egy klasszikus mystery novelt egy hard-boiled fictionnel, de a mozgóképeknél kicsit bajban vagyok, pláne, ha kínaiak. Vannak a kosztümös drámák, de itt üssön belém az istennyila, ha meg tudom különböztetni például a Tang meg a Ming dinasztia korabelieket egymástól. Vannak az udvari intrikás drámák, amikben a császárné meg a harmadik és negyedik számú császári főszerető próbálja eltenni láb alól a második számú főszeretőt, és közben malachitport csempésztetnek egymás púderkészletébe, meg a szobalányaikkal pofoztatják fel a másik luvnya szobalányait. Vannak a wuxiák, amelyek részben a jianghuban játszódnak (erre mindjárt visszatérünk), és vannak a xianxiák, amelyek a menny és pokol között mind a három szinten. Ezekben a szereplők általában démonok meg istenek meg everything in between, akik éppen embertestben élnek (vagy nem – a múltkor belenéztem egy olyanba, ahol a főszereplő istennő egy CGI főnixcsibe formájában ért földet, brr).

Arra elég gyorsan rájöttem, hogy a történelmileg legalább tippre adekvát drámák untatnak, az udvari intrikák még annál is jobban. Megpróbáltam megnézni néhány xianxiát, de ideges lettem a rengeteg indokolatlan CGI-től meg a jelmezektől, amik általában úgy festenek, mintha valaki begombázva próbálná felöltöztetni a Varázsfuvola szereplőgárdáját. Maradtak a wuxiák, azokról már eredetileg tudtam, hogy be fognak jönni nekem (na persze azok se mind, de erre is visszatérünk).

A mainstream filmeket fogyasztó nyugati közönség a wuxiákkal az ezredfordulón találkozott először, akkor jelentek meg ugyanis a piacon olyan filmek, mint az Ang Lee által rendezett Tigris és sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon, eredeti címén Wo hu cang long)*, ami egyből el is vitt négy Oscar-díjat. A műfajról itt van egy elég jó wiki-oldal angolul meg egy kevésbé részletes magyarul, de minden bizonnyal lehet találni mindenféle információt másutt is, ezt most szintehogy lustaságból tettem be, így volt a legegyszerűbb. Hamu fejemre.

Innentől többé-kevésbé a sötétben fogok tapogatózni, de azt hiszem, a wuxia legfontosabb eleme a kard-és-köpönyegen túl a jianghu, vagyis az a világ, ami a kóbor lovagok és más kószák életének helyszíne. Ez a helyszín nem császári udvar, nem a nemesek és kereskedők városa, hanem az a bárhol-is-legyünk, ahol felülsz a lovadra, aztán gyiá. Hogy a nyugati világ példáit hozzam, az a jianghu, ahol a kalandozók lődörögnek olyan szerepjátékokban, mint a M.A.G.U.S. vagy az AD&D. Vagy, hogy egy másik példát hozzak: amikor a Pajkos Póniban találkozott a hobbitokkal, Aragorn, a kósza, éppen a jianghu része volt.

Mindezt csak azért mondom el, mert, hogy adjunk egy pofont a műfajok közti zűrzavarnak, az általam vizionált sorozatok** csak részben, esetenként csak érintőlegesen zajlanak a jianghuban. Van úgy, hogy a szereplők onnan indulnak, van úgy, hogy menet közben érintik, van olyan is, hogy arrafelé indulnak a végén. Talán a Sötét Folyó bérgyilkos-klánjáról szóló Blood River az egyetlen, ahol mindvégig ott van a jianghu jelenléte, még akkor is, amikor Su Mu Yu mondhatni elszegődik gyógyszerészsegédnek Bai He Huai mellé, mert tudható, hogy ez csak átmeneti állomás az újabb kóborlások előtt. A többiben kevésbé meghatározó a jianghu, de az A Dream Within a Dream Fogyó Hold Palotája vagy a Fated Hearts Vihar Szövetsége mindenképpen megad bizonyos műfaji referenciákat, hiába hercegek meg hadvezérek a főszereplők. Valamilyen formában ráadásul több sorozat is (Coroner’s Diary, Shadow Love, Blood River) kötődik az Orvoskirály Völgyéhez (Medicine King’s Valley), ami az egyik alaphelyszín a jianghu világában, lásd pl. itt. A Legend of the Female General-ben hadvezérek vannak, császári udvar és katonai akadémia, de például He Yuant a jianghuban rakják össze, amikor leesik a szikláról, a Fated Hearts-ban Feng Sui Ge anyja császárné volt, de igazából a jianghuban érezte jól magát, és oda akart visszatérni a gyerekeivel, aztán persze történt, ami történt. Szóval én ezeket mind wuxiának tekintem, de az is lehet, hogy marhára tévedek.

Remélem, nem zavartalak nagyon össze, megmondtam előre, hogy összevissza fogok motyogni. Sebaj, innentől már sínen vagyunk. Nagyrészt.

Illusztrációként azért berakok egy rövid klipet a Fogyó Hold Palota népeiről, különös tekintettel az Első Mesterre, Li Shi Liura. Róla majd még beszélünk.

A szám amúgy Chen Xuerantól a God of Night, és van fent a jutyúbon angol szöveges hosszú változat is. Ajánlom.

* Mivel jelen pofázásaimat némelyes edukációs feladatokkal is próbálom vegyíteni, meg valamiféle kutatói megbízhatóságot prezentálni a nagyérdeműnek, innentől mindent, aminek van magyar címe, megadok magyarul is. Utána jön a nemzetközi forgalmazásra kiadott (általában angol) cím, majd amikor részletesebben írok róla, a pinyint is beírom. Egye fene, azoknál még a kínai írásjeleket is megpróbálom bemásolni, ha van rá igény.

A nevekkel kapcsolatban az IMDB meg a MyDramaList átiratait fogom követni (szólok, hogy az általam mostanság vizionált akármikről a MyDramaList részletesebb információkat ad, mint az IMDB, tehát azt használom elsődleges forrásként). Ezért lesznek majd helyenként zűrök és zavarok, merthogy a kínai névadásban a magyarhoz hasonlatosan elöl van a vezetéknév, utána pedig az utónév vagy -nevek, de a MyDramaList is nemzetközi fogyasztókkal kalkulál, tehát az esetek nagy részében a szerep neve a tipikus kínai sorrendet követi, a színészé viszont a nyugatit. Ezt minden bizonnyal túl fogjuk élni valahogyan, de azért már most szólok, hogy bocsi.

** Hat sorozatról fogok részletesebben pofázni, most csak az angol címeket írom le ábécésorrendben, de lesz majd belőlük rangsorolt ajánlólista is mindennel, mint a búcsúban. Szóval:

• A Dream Within a Dream
• Blood River
• Coroner’s Diary
• Fated Hearts
• Legend of the Female General
• Shadow Love

Ezek mind 2025-ös sorozatok, olyan aptudétek vagyunk most, hogy ihaj.