Ha már egész évben csak egyetlen fesztiválra utazik el az ember, adjuk meg a módját. Bor, kaja, sziszák. Galéria!
ajándék kategória bejegyzései
10/345 – Curry
Na így néztem ki én máma a Curry Palace teraszán (Szabolcs település, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Szabolcsvezér útja – nem viccelek, tényleg ott van), mielőtt megettem volna a legjobb vajas csirkét, amit étteremben hoztak elém.
A ruhát csak a móka kedvéért ma reggel turkáltam a bényei turkálóban.
Szaporulat a… leginkább összevissza 10/9
Döbbenetes, legutoljára május 22-én vettem bármi olyat, ami külön bejegyzést érdemelt, a pöttyöskéket például csak úgy elszotyogtattam ide-oda a mindennapi posztjaimba. Mindenesetre ezen a héten megint volt néhány shoppingolós felvonás az életemben, úgyhogy beszereztem egy csomó mindent. Jelentős részük piros, és még olyan is van közte, amire tényleg szükségem van, de azért itt ez a seregszámla elég sajátosan fest: első pillantásra ezúttal is nehéz eldönteni, éppen mennyi idős lehet az, akinek ilyen cuccokkal sikerült hazaállítania. Ez engem mindig elszórakoztat.
Az összes izéből nyilván a zenegépecke volt az, amire valóban szükségem van, mert én anélkül tényleg meg vagyok lüve. Hát most már kevésbé vagyok meglüve. Ezen túl viszont akrilfestéktől körömlakkig és a kedvenc téli mécseseimig tényleg van itt minden. A jól bevált kistáskából szereztem végre egy piros példányt (röhögni fogtok, de ezt konkrétan ebben a faluban sikerült, ahol amúgy lakom). Restaurálni kell a pipirost is, aztán az állapotok fenntartásához kell nekem egy színvédő balzsam, és az éppolyan csúful elfogyott, mint a hajfesték. A rózsaszín plüsshörcsög egyébként nem az enyém, hanem Macié, mert mi ilyen jófejek vagyunk, biza.
A kitűzőket pedig tényleg csak azért vettem meg a Parti Medvében,
mert csak.
10/339 – Újabb staycation (nagyrészt)
Én kéremszépen ezen a héten takarítottam, meg mostam is, sokat, ja meg sütöttem kenyérrudacskákat és vekniket és foccacciát, és horgoltam, meg varrtam, meg főztem, meg piacoltam, de még csajbuliban is voltam. Vajon miért érzem mégiscsak azt, hogy nem csináltam ezen a héten semmit se, csak próbáltam aludni, de nem hagytak. Ja, talán mert most is én vagyok a reggeliztető szobaasszony vagy mi. Galéria!
Eská 10/37 – Partipakk
Bevált dolgokon nem változtatunk, amíg nincs miért.
Persze fázisfotókat is akartam csinálni, de aztán elkapott a gépszíj. Íme a tészta másfél napi hűtőben kelesztés után,
és a kenyérzsák a “szedjük össze a szajrét” fázisában.
10/335 – Gömböcske
Mivel ma este a baratináimmal hepajgok (ez egy másik szortiment, mint a két héttel ezelőtti, egy partiállat vagyok, na), letotyogtam a piacra kecskesajtokért. Egy doboz Gömböcske meg két doboz krémsajt, az egyik tökmagos, a másik meg zöldfűszeres-fokhagymás.
Remélem, ha bármelyiküknek is randija lesz az iccaka, egy mediterrán illetővel lesz.
Ha lesz hozzá érkezésem, délután át is öltözöm a pártihoz, de most egyelőre elpattogok a mosogatnivaló irányába, plusz kenyérrudacskákat sütni, mert ha valami bejött, azon nem változtatunk.
Eská 10/34-35 – Kenyér és zsák
A RK tegnap délután feltarisznyálta Emesét, aztán egy teljes hétre lelépett Zebegénybe. Ez így önmagában nem lenne nagy cucc, az a pasi annyit megy körbe, mint egy Hajdú mosógép, csak a csempéket nem veri le a falról olyan szépen. Ámde ez most egy mérföldkő vagy mi, eddigi élete legkomplexebb hepaját zárja éppen, mert idén jár le az a projektje, amiben ő volt a főnök, és amibe belement öt év munka, nyolc válogatott munkatárs a szélrózsa minden irányából meg az Európai Kutatási Tanács számos eurói. Nagyon számosak. Sok nullával.
Ezek után (gondolom), abban sincs semmi meglepő, hogy drága varacskos Emesébe tegnap nem csak a szélrózsa minden irányából érkező kuticsopy tagjait zsúfolta bele, hogy több fordulóval felfuvarozza őket a dombra Zebegényben, hanem tizennyolc üveg bort is. Én, mint hűséges, odaadó és gondoskodó feleség (haha) úgy gondoltam, küldök vele a borhoz pár kenyérrudacskát is, amit tegnap dobtam össze hidegen kelesztett tésztából, ezzel a két kezemmel.
A fél fogukra sem lesz elég, de a gesztus a fontos, nem a mennyiség. Ehhez a gesztushoz viszont akkor már kéne valami hordozóeszköz is, mert ha a RK-ra hagyom, ő belebassza egy vászon konferenciaszatyorba, amit 2019-ben hozott Krakkóból vagy 2015-ben Tamperéből vagy… á, van itt választék húsz évre visszamenőleg, annyi konferenciaszatyor van a házban, mint a nyű.
Én úgy gondoltam, adjuk meg a módját. Igaz, ez az “adjuk meg a módját” nálam úgy kezdődik, hogy “végy egy használaton kívüli konyharuhát, egy fél pár cipőfűzőt, és halászd elő azt a ragasztófátylas anyagdarabot, amiből anno leveleket gyártottál a kerti abroszra”.
A lehető legegyszerűbben akartam megoldani a feladatot, de azért egy ilyen izére ráfér némi dekoráció, és ha kenyérzsák, akkor szívek. Rá is vasaltam a konyharuhára kettőt a kockás anyagból,
aztán kis lépéshosszal lecikcakkoltam őket Erikkel.
A kenyérzsák “korcához” csak visszahajtottam és levarrtam a konyharuha szélét, nem nagy etvasz.
Végül pedig összevarrtam a zsák oldalait, így ni:
Cipőfűzőt bele, aztán a kenyérrudakat.
Nettó félóra munkával nem is rossz.
U. i.: Mivel a kenyérrudakról is érkezett kérdés, íme a recept. Lehet nagyon flancos is, kovásszal meg mindennel, de most egy olyat csináltam, amihez csak instant élesztő kell. Meg idő.
Hozzávalók:
- 40 deka simaliszt + még néhány kanálnyi, ha túl ragacsos lesz a tészta
- 20 deka teljes kiőrlésű liszt (csináltam már búzával, tönköllyel is, ez most rozs volt)
- 33 deka kézmeleg víz
- 4 teáskanál cukor (én ilyenkor barnát szoktam használni)
- 2 teáskanál só
- 1 zacskó (7 g) instant élesztő
- 2 evőkanál olívaolaj
Az összes hozzávalót beledobtam a dagasztógép táljába, simára gyúrattam a géppel, gömbbé formáltam, aztán beletettem egy kiolajozott tálba, aminek fedele is van. Két óra kelesztés után betettem a hűtőbe.
Másnap két órával sütés előtt kivettem a hűtőből a tésztát, hogy felengedjen, majd kétfelé osztottam, hosszú rudakat sodortam mindkét darabból, azokat kábé 15-15 részre vágtam. Begyújtottam a sütőt 230 fokra, bekészítettem egy sütőtepsit. A kenyértészta 30 darabkáját kisujjnyi vastag rudakká sodortam, rápakoltam két szilikonos sütőlapra (valszeg a sütőpapír is megteszi), és amikor a sütő bemelegedett, szilikonostól ráemeltem az egyiket a forró tepsire. (A sütőm ugyan alul-felül süt, de nem akartam betenni mindkettőt egyszerre.) Lepermeteztem a sütéshez használt virágspricnivel a rudakat, majd bedugtam a tepsit a sütőbe, utána fújtam a spricnivel még néhányat. Amikor az első adag megsült, rácson hagytam őket kihűlni, a tepsibe meg beraktam a második adagot.
Sütő- meg liszt- meg időjárás-függő, meddig tart, hogy pirosra süljenek, nekem általában 15-20 percbe telik, de 10 után már megnézem, és kap még a virágspricniből néhány löketet, attól lesz ropogós.
10/325 – Staycation, harmadik hét
Ne hazudjunk, egy délután-estét a székesfőfaluban töltöttem, de a dolgok nagy rendszerében ez nemigen számít, mert amúgy itthon voltam egész héten. A hetedik takaróval kiegészülve, ráadásul. Galéria!
10/322 – Reggeli
Néhány évente elmegyünk reggelizni a Christine-be,
és olyankor mindig megígérjük magunknak, hogy a következő még idén lesz, nem pedig vegyük 2026-ban. Eddig még ugyan sose sikerült betartani, de a remény hal meg utoljára, ugyi.
Következőkor én is rántottázni fogok. Remélhetőleg még idén.
10/320 – Kölcsönidő
Tegnap el kellett búcsúznunk Lócitól is. Egymás után álltak le a szervei, már nem tudott sem enni, sem inni, sem vécézni, és hiába mondogatjuk magunknak, hogy valójában már jó ideje kölcsönidőn létezett, attól még éppolyan szomorú az egész. Szegény anyósom, ő sírt leginkább. Amennyi energiát, szeretetet és törődést kapott tőle ez a macskaállat, amióta három és fél éve kiadtuk neki dajkaságba, annyiból romjaiból is fel lehetett volna építeni Karthágót.
Ez a kép alig egy hónapja készült, miután Lóci megfegyelmezte a kertszomszéd Zsálya nevű kutyáját, és olyan büszke volt magára ettől, mintha talált volna egy új szőnyeget, amit még eddig sose pisilt le.
10/318 – Staycation, második hét
Ezekből a fotókból olyan kis nyugisnak tűnik, de azért ez elég mozgalmas hét volt, pedig el se hagytam a várost. Galéria!
10/317 – “Én kiveszem a részem belőleeee!”
Az ilyenfajta züllőzésekből nem csinálunk rendszert, mégpedig épp azért nem, hogy értékesebbek lehessenek azok az alkalmak, amikor előfordulnak. Ha volt bármi értelme a Szopornyica Idejének, akkor az a Gnóthi Szeauton! program keretein belül volt – számomra például az volt az egyik felismerés, hogy a komfortzónából való kilépés csak akkor valósítható meg, ha az embernek van komfortzónája, és erősen gyanítom, előbb mindenkinek azon kéne dolgoznia, legyen neki, mégpedig akkor is ott legyen neki az a komfortzóna, ha éppen nincs körülötte mások zaja meg jelenléte. Kábé ugyanarról van szó, mint mikor Jókai aszongya a Fekete gyémántokban, hogy “A csélcsap szerelme kiskutya, de a remete szenvedélye oroszlán”. Én nem vagyok egy partiállat, a tömeget se szeretem, úgyhogy ha odamegyek valahová, akkor tényleg ott kell lennem ahhoz, hogy ez megérje. Jobb az nekem, ha évente csak egy koncertre megyek el, de olyanra ám, amit aztán évtizedekig emlegethetek, mert most például nagyon-nagyon elégedett vagyok, és izomlázam van a sok táncolástól, ráadásul kilencig aludtam, amit csak az szakított meg, amikor Mackó megjelent ötkor a reggelijéért nyikorogni.
A szemetek nem csal, ez megint egy újabb pöttyöske, ezúttal az a petrolkéknek nevezett színű, amit én szívesebben hívok balti-zöldnek, de a lényeg, hogy ezek a ruhák is bekerültek az én komfortzónámba, és piactól koncertig mindenhová ezeket veszem fel, mert nekem az jó.
Piacra ma reggel természetesen nem jutottam el, mert a Repülő Kutató egy megértő ember, és hagyott engem aludni. Ő amúgy a francia nagykövetség fogadásán volt tegnap este, ezért mentem egyedül koncertre, és igazán sajnálhatja, mert a franciáknak minden évben van nemzeti ünnepe meg követségi fogadása, de Európa Kiadó koncert a Barlangban csak egyszer az életben. Legfeljebb kétszer.
10/311 – Staycation, első hét
A kifejezés, ami annyit tesz, hogy otthon töltöd a vakációdat. Pecsenyére égni, turistáskodni, Szent Heverde napjait tartani itthon is tudok, páviánsegg lakásunkhoz passzoló páviánsegg városban lakom, egy elutazós vakációhoz képest viszont beleférnek olyanok, mint döglés Macival, egy lassan másfél kilós horgolt takaró körbehurcolása összes termeinken és teraszunkon, vagy esetleg éppen a kenyérsütés. Plusz még a szekrényekbe meg a falba is likakat fúrhatok, ha úgy szottyan kedvem. Galéria!
10/304 – Seregszámla
Hajnal, takaró, szendvicsek, virágok, előkészületek, szívecskék, cipők, Csülök úr, vasárnap, galéria.
10/293 – Pláccs
Nyári napforduló. A pincébe vezető lépcsőfordulóban egy füligvigyorú fiatalember, aki valami kereskedelmi rádióadó lakossági talpalávalóját hallgatja, éppen ménkű nagy likakat robbaszt bele a falba, A Napelemépítés Sagája kábé harmincadik állomásaként. Maci kiütve alszik, a RK pedig elment Konstanzba, de még szombaton visszagyün.
A RK általában is sokat megy és sokfelé, de ősszel három és fél hónapra konkrétan Firenzébe vonul el egy ösztöndíjjal. És ezúttal én is megyek vele. Nem egy hétvégére, nem egy hétre, hanem három hónapra. Macit is visszük.
Hát így néz ki az, amikor nagy nekigyürkőzések és több havi töprengés, aggódás, keresgélés, tervezgetés, kérvényezés ésatöbbi után vizet ér a csukafejes. Nyilván beszélni fogok róla, mit, miért, hogyan és merre, mert én pofázásból (és -ért) élek, de most maradjunk annyiban: ha valami nem szarik bele egy elefántméretűt a palacsintába, én okt. 15. és január eleje között egy fiesoléi alkotóház cselédlakásában fogom keresni a helyet a napifotóhoz. Mindehhez pedig a teljes őszi félévre fizetés nélküli szabadságon leszek.
Kábé ugyanakkora mértékben szorongok és lelkesedem, de ezt most nem hagyhatom ki, mert nem, és kész.
10/290 – Kakukk
Nyár van, vagy mi. Epret zabálok dobozból, szatyorról lepotyogott díszeket ragasztok vissza (most, hogy már ragasztópisztolyom is van, sálálá), pipacsokat és naplementéket nézegetek ügyes-bajos dógaim után rohangáltomban, kenyeret sütök, meg Csipa Gyuri nevű lélekállatommal alszunk nagyokat.
Vizsgáztatások, tanulmányírás meg minden más ellenére is folyton figyelmeztetnem kell magam, hogy hóha, hó, még nincs vakációm.
10/289 – Ökör
Az voltam én tegnap, a szólásbeli, aki magában iszik. Csak sört, de abból másfél literrel, ajvé. Ez nem szokott gyakran előfordulni, de miközben megkelesztém és megsütém a kettő veknit (egyet a szomszédba, egyet itthonra), a fejemben zsezsegni kezdtek mindenféle fiktív figurák, és hiába szóltam nekik, hogy kuss legyen. A sör sem volt jó ötlet, sajna, mert még hangosabban kezdtek dumálni. Ezt én általában azzal kezelem, hogy amikor majd muszáj lesz megírnom őket, mert nem hajlandóak befogni a lepénylesőjüket, pofoztatni fogom őket. Sokat. Az én fiktív hőseim rendszerint szarrá vannak csépelve a sztori végén. Esetenként már az elején is.
Mindenesetre ma reggel minimális késztetésem volt piacra menni, de az muszáj, úgyhogy felvettem a tehénkergető prériasszony ruhámat, megittam négy pohár vizet, és elmentem piacolni.
Amíg én céklalevelet meg paradicsomot meg grillsajtot vásárolgattam, hazaért egész hetes konferenciaturnéjáról a RK, és hozott nekem csokit.
Ennyit.
Méghogy mindenki azt érdemel, amit kap.
10/283 – Csapadék
Oké, jöhet az e heti, már-már tradíciószámba menő “hajnalban megébredek, posztolok, visszaalszom” művelet. Volt ezen a héten is minden, de főként eső. Galéria!
10/279 – Bokály
Ma egy remek napot töltöttem anutámmal,
többek között bementünk a Néprajzi Múzeumba megnézni a bokályokat.
A bokályokat mink szeretjük.
10/276 – Kapás
A diákjaimtól virágokat kaptam, magamtól egy újabb (ötödik!) pöttyöskét, a félévtől meg a szorgalmi időszak végét, tegnap írtam be az utolsó gyakorlati jegyeket. Mindeközben Visegrádon gyermekfuttató szezon volt (az a kép ott a sátrakkal meg íjászattal), a Bűnök Barlangjában ágyneműcsere, a RK spárgavacsorákat főzött, Maci meg… hát ő meg Maci. Galéria!
