Na hát ma is az volt, hogy fotót még csak-csak lőttem magamról, mielőtt elrohantam a Röppentyű utca érintésével tancsitancsiba, de bejegyzést írni csak most van érkezésem.
A Röppentyű utcába amúgy két Tre Marie panettonéért mentem, amit a Repülő Kutató megrendelt New Yorkban, aztán az Il Piccola Italia cég behozta Milánóból, én pedig elutaztam Szentendréről Budapestre, hogy felvegyem, mielőtt tovavágtatok. Hálistennek nem Esztergomba, csak a Műegyetem rakpartig.
A világ egy hülye hely, na.
Szentendre, a kertünk, meg némi főzögetés és egy bámpírmacka. Galéria!
Életem az továbbra se nagyon van, de valójában már nem is tudnám igazából, mit kezdjek vele. Szerda este volt valami efféle, találkozó barátnőkkel, háziropi meg kecskesajtkrém meg gintonik, de én már úgy kijöttem a gyakorlatból, hogy siralom belegondolni.
Nézzetek inkább őszt a Dunakanyar random pontjairól, jó az.
Az utolsó kép azt illusztrálja, ahogyan én péntek este bulizok. Az Időkép Szent Tamás-hegyi kameráján épp jól láthatók az irodám ablakai, mind a kettő. Csak azokban volt már fény ezen az órán, desőt a buszom 19:21-kor indult haza.
Oh dear, úgy nézek ki, mint egy random fotó valamelyik 1994-es Burda Plus katalógusból, csak sokkal fáradtabban. Ma már megint kellemetlen emberekkel levelezek kellemetlen dolgokról, úgy kell ez nekem, mint szar a zsebbe. Mintha nem lenne elég, hogy ma öt órát tanítok egyhuzamban, holnap pedig tízet.
Mint írtam még szerdán, vettem a piacon ruhát is. Kettőt!
Innentől valószínűleg orrvérzésig ezekben nyomom, készüljetek fel.
A Pepco egy veszélyes hely, oda még szösztelenítő hengerért sem szabad bemenni.
Úgy fest, az idei adventi dekkolás fenyőmintákban fog tobzódni, mármint ha lesz akkor még bennem enerzsia az ilyesmikre.
Szösztelenítő hengert is vettem, még mielőtt.
Hejj, akár még arra is képes lennék, hogy jól nézzek ki, épp csak időm nincs rá.
Továbbra is fenntartom, hogy engem kitömve kéne mutogatni. Végre van egy olyan napom, ami tanítás nélküli munkanap, ennélfogva
Erre meg én, ostoba lúd aki vagyok, bent felejtem az irodámban Fapipa töltőjét az összes madzaggal meg más bizbasszal, ami az önfotók feltöltéséhez és a zavartalan tanulmányíráshoz kéne.
Azért emberpapiért, cicapapiért, harisnyákért és pipiros-restaurálási kellékekért elmentem, legyen ennek a napnak haszna.
Ha azt nézitek, mi a fene ott az a hátizsák, én bizony vettem a piros mellé egy olyat is, amit Ocean Blue színűnek mondtak, de az nekem már balti-kék marad, amióta 2009-ben megjártam Lettországot.
Ott van a sok derűsborús kerekbongyor akármicske között, csak meg kell keresni. A többi derűsborús kerekbongyor akármicske keresése az én reszortom szokott lenni egész héten, miközben hajszolt és nem túl vidám napjaimat élem, de nem mondhatjátok, hogy nem igyekszem. Galéria!
Engem kitömve kéne mutogatni, nem vitás. Totyogok ma a buszom felé, le ahajt a Iohanneumtól, oszt meglátom ezt a sarkon a kioszknál**:
Gondolataim, a napszaknak, évszaknak és végigmelózott + -betegeskedett hétnek megfelelően csigaszerű tempóban, egyik másik után, mint lassú poloskák menete lefelé az ablakkereten:
1. “Ó, milyen mókás, egy abrosz, és a közepén van egy kockakő, ez már szinte művészet.”
2. “Érdekes abrosz, pont úgy néz ki, mint egy sál.”
3. “Nahát, tényleg, nekem is van egy ilyen sálam.”
4. “….”
5. “Bakker, de hát ez az én sálam!”
Nyilván valamikor a héten hagytam el. Azt már meg nem mondom, melyik napon. És nyilván most akkor haza is hoztam.
* Ez egy vicc kezdete. Úgy folytatódik, hogy “De kisfiam, az zsiráf.” “De nagy!…”
** Ott elvben kéne árulniuk valamit, mert ki van téve egy cégér, hogy “Spejz”, de én még nem láttam nyitva sose.
Nagyon remélem, hogy az időjárás-jelentés igazat mondott, és tényleg 23 fok lesz ma Esztergomban. Egy nagy sálat azért viszek még.
Ez a kép pár hét híján harmincegy éve készült egy éjszakai vonaton, kevéssel azután, hogy a tizennyolcadik születésnapomon kaptam egy egészen pofás kis idegösszeomlást a Louvre-ban, de senki sem volt mellettem, aki bármiben segíthetett volna, vagy aki egyáltalán észrevegye, úgyhogy kihordtam lábon, mint annyi minden mást is.
Azóta majdnem mindegyik születésnapomon elmondom, hogy legalább nem a tizennyolcadik, az rettenetes volt. Ezen a negyvenkilencediken is fenntartom, hogy örülök annak, nem vagyok már tizennyolc, de azért ezúttal azt is hozzáteszem, hogy az legalább a Louvre-ban volt.
Én ugyan megjövendöltem, hogy amikor hazaérek, el fogok dőlni, mint egy zsák, de arra még én sem számítottam, hogy ez konkrétan azt jelenti majd, éjjel fél egykor riadok fel arra: még mindig a kanapén vagyok, ahová pár percre ültem le erőt gyűjteni, mielőtt felkúszom az emeletre.
Hej de szép hét volt ez is. Bejártam ungot-berket és négy óvodát, megtartottam két különböző városban összesen harmincszor negyvenöt perc tancsitancsit, a köztes időkben pedig itthon poshadtam Csülök úrral, aki egyre kevésbé érti ezt az egészet. Ja, és azt még nem is mondtam, hogy csütörtökön értekezletem is volt. A Teamsen. Este nyolctól.
Mi lesz még itt, édesjóistenem. Galéria!
Csak a szokásos: rohangálás három város között, színek meg lábaksz minden mennyiségben, és itt-ott kicsike örömök, amiket most már úgy gyűjtögetek össze, mint Jancsi és Juliska a morzsákat az úton, hátha valahogy haza tudnék találni, vagy legalább egy kis nyugalomba bele. Egy pizzavacsora a Gatto Rossóban, hajnali és napnyugtai fények a Bűnök Barlangjában, két zacskó Tre Marie süti. Nem sok, de nem is kevés.
Most már minden napom azzal telik, hogy reggel elrohanok, tancsitancsi, este hazaérek, táplálom a macskát, aztán elzuhanok, reggel pedig, sokszoros éjszakai felkuvikolások után, összevakarom magam romjaimból, és kezdem elölről az egészet.
A mellékelt ábra foltokban színeket is tartalmaz. Ismerkedjetek össze az új hátizsákommal, amit azért vettem, hogy legalább a gerincem ne ferdüljön tovább elfele.
Ha kimegyek a házból, már a hátamon lesz, most csak nektek illusztráltam, hogy cekkerként is hurcolhatnám, ha olyanom lenne.
Mivel négy negyvenötkor keltem, éjjel háromszor ébredtem fel csak úgy spontán, egyszer pedig azért, mert a szőrös terrorista átgyalogolt a hajamon (akkortájt lehetett negyed öt, szerinte reggeliidő), nézzétek el, hogy inkább anyósom rózsáit mutogatom, a saját nyúzott korpuszom helyett.
Különben is, mire eszembe jutott, hogy fotózkodni kéne, már itt voltam nyafogóruhában.
Agyi és másegyéb kimerültségeimre való tekintettel elmentem két órát sétálni kisfalumban, aztán hazajöttem ezekkel itt.
Ezt én most úgy fogom hívni, hogy “helyi üzletek és női művészek támogatása”. Dixit.
Délelőtt értekezlet, délután tancsitancsi, és ez már innentől ilyenformán menyen in aeternum, hogy rogyna ránk az ég.
A ma reggel is rendkívül jellemző módon alakult: gatyába ráztam magam, hogy beérjek Budapestre a 10 órától kezdődő értekezletre, aztán amikor lecsekkoltam a biztonság kedvéért, melyik terembe kell mennem, akkor realizáltam, hogy nem 10-től kezdődik ez az izé, hanem 11-től. Azért mondom, hogy jellemző módon, mert van valahol bennem egy elromlott kapcsoló, ami miatt ha eltévesztek egy efféle időpontot, sose későbbre, hanem korábbra tévesztem el.
Hát akkor a megspórolt időt azzal fogom tölteni, hogy további pépétéket gyártok a holnapi óráimra.
Olyan hetem volt, de olyan, hogy azt ezekből a képekből el sem lehet képzelni. Szerintem ez már afféle trend lesz ebben a tizenkettedik évben, hogy a hetem egy rohangálós-pánikolós melókupac, a vasárnapi galériám meg napfényes és derűs.
Oké, azért itt-ott látszik a rohanás, másutt meg a romok.
Csak a szokásos “első nap tanítóba menet hallgassuk meg, mit dob elénk shuffle-ben a zenegépecke, az első három nóta fogja meghatározni az idei évet”. Nos, ez még pénteken történt (az volt az első napom tanítóba menet), de ezúttal is jól megkaptam, no.
 | mák - Jóleső Január 2026/1 –… |
 | Vég Anett - Jóleső Január 2026/1 –… |
| Vég Anett - 13/123 – Mos |
| mák - Adventi dekkolás 2025/7… |
| Vég Anett - Adventi dekkolás 2025/7… |
Minden nap más - mindennap más 